A nap folyamán az EP Strasbourgban állást foglalt az uniós végrehajtó intézmény jövő évi munkaprogramjával kapcsolatban, és az – állapította meg Szájer – teljes egészében tükrözi a néppárti frakció célkitűzéseit.
A frakcióalelnök utalt arra, hogy Európa gazdaságának újraindítása nagyban múlik az Európai Bizottság tevékenységének jövőbeni irányvonalán, és arra az Európai Parlamentnek a brüsszeli bizottság éves jogalkotási programjának meghatározásán keresztül van befolyása. Ebben a folyamatban az EP legnagyobb frakciója, a néppárti politikai csoport meghatározó szerepet tölt be. E munkát a frakció részéről Szájer, a jogalkotásért felelős alelnök koordinálja.
Közleményében a fideszes képviselő emlékeztetett arra, hogy ő maga korábban a jövő évi bizottsági munkaprogram legfontosabb prioritásaként a fiatalokat sújtó munkanélküliség elleni harcot, a válságból való kilábalást és a gazdasági növekedés beindítását határozta meg. Megfogalmazása szerint a gazdasági kilábalás érdekében és a jövő nemzedékekkel szembeni felelősségre tekintettel ki kell törni az adósságcsapdából, és meg kell teremteni a munkaalapú gazdaságra épülő Európát.
Szájer: Munkaalapú gazdaság kell
Az Európai Bizottság 2013-as munkaprogramjáról szóló európai parlamenti (EP) állásfoglalás célkitűzései, amelyek középpontjában a növekedésösztönző és munkahelyteremtő programok állnak, összhangban vannak a magyar kormány elmúlt két évben meghozott intézkedéseivel – hangsúlyozta kedd esti közleményében Szájer József fideszes EP-képviselő, a néppárti frakció alelnöke.
2012. 09. 11. 21:20
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!