Teljes kapacitással működik az iráni atomerőmű

Elérte teljes kapacitását az Irán déli részén található busehri atomerőmű egyetlen reaktora – közölte szombaton egy magas rangú teheráni tisztviselő.

LM
2012. 09. 01. 16:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mohammad Ahmadian, az Iráni Atomenergia-ügynökség igazgatóhelyettese azt mondta, hogy Irán és a térség első atomerőművének első blokkja péntek este elérte maximális, ezer megawattos teljesítményét. Az orosz részvétellel felépített reaktort tavaly adták át, eddig alacsonyabb kapacitáson működött.

Az Egyesült Államok és más nyugati hatalmak azzal vádolják Iránt, hogy békésnek mondott atomprogramja valójában nukleáris fegyver kifejlesztésére irányul, s ennek megakadályozása érdekében több nemzetközi szankció van életben az országgal szemben. Elemzők ugyanakkor korábban azt mondták, hogy a busehri létesítmény nem viszi közelebb az iszlám köztársaságot az atombombához.

Teherán idén jelezte, hogy újabb reaktorblokk építésére készül Busehrben. Oroszország korábban közölte, hogy kész segédkezni az újabb reaktor felépítésében, mivel meglátása szerint azt az ENSZ Biztonsági Tanács rendelkezései nem tiltják.

Megállapodás a sztálinista állammal

Ezzel párhuzamosan az iráni állami televízió arról számolt be, hogy Teherán szombaton tudományos és technológiai együttműködési megállapodást kötött Észak-Koreával. A dokumentumot Mahmúd Ahmedinezsád iráni elnök és Kim Dzsongnam (Kim Jong Nam), az észak-koreai Legfelsőbb Népi Gyűlés Elnökségének elnöke, az ország névleges államfője látta el kézjegyével.

A televízió jelentése szerint Kim Dzsongnam látogatása során Ali Hamanei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője azt mondta: a két országnak közös ellenségei vannak, és mindkettejüknek ellent kell állniuk külső fenyegetéseknek és nyomásnak céljaik elérése érdekében. A megállapodás részleteiről nem közöltek információkat.

A deklaráltan katonai célú nukleáris programot folytató, alkotmányában saját magát atomhatalomnak nevező Észak-Koreát Iránhoz hasonlóan számos nemzetközi szankció sújtja. A két ország tisztviselői korábban azt mondták, hogy „egy lövészárokban harcolnak” a nyugati hatalmak ellen.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.