Tragédia: meghalt húsz bányász a balesetben

Legkevesebb húsz bányász meghalt, tizennégy pedig megsérült egy bányavonat-balesetben kedd hajnalban egy szénbányában az északnyugat-kínai Kanszu (Gansu) tartományban.

NT
2012. 09. 25. 11:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A balesetet az okozta, hogy az acélkötél, amely a két, összesen 34 munkást szállító vagont húzta, hirtelen elszakadt. A kocsik megcsúsztak és felborultak, a bányászok pedig a mélybe zuhantak – közölte a tartomány munkahelyi biztonságért felelős hatósága. A túlélőket délelőtt sikerült kimenteni az aknából és kórházba szállítani.

A bányát üzemeltető cég állítása szerint az elszakadt kábel új volt, július végén cserélték ki. A hatóságok előzetes vizsgálata azt állapította meg, hogy a kocsik túlterheltek voltak, ezért szakadhatott el a kábel. A bánya engedély nélkül működött, mivel a biztonságért felelős hatóságok korábban elrendelték a kitermelés felfüggesztését.

Tavaly több mint 2000 bányász vesztette életét bányabalesetekben Kínában a hivatalos statisztikák alapján, de az érdekvédelmi szervezetek szerint ennél sokkal magasabb az áldozatok valós száma.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.