Gál Kinga fideszes EP-képviselő, az EP igazságügyi bizottságának alelnöke az irányelvről folytatott plenáris vitában kifejtette: az áldozatoknak, különösen a gyermekeknek, fogyatékkal élőknek vagy a nemi erőszak áldozatainak különleges szükségleteik vannak, amelyeket testi-lelki épségük megőrzése érdekében kiemelt módon kell kezelni. Gál Kinga jónak tartja, hogy az irányelv kiemelt figyelmet fordít a különböző áldozatok sajátságos, egyedi helyzetére, valamint a gyermekáldozatokra.
„Az irányelv akkor lesz sikeres a gyakorlatban, ha mihamarabb átültetik tagállami szinten, meglesz a megvalósításhoz szükséges pénzügyi fedezet, lesznek megfelelő szakemberek, és kialakul végre egy, az áldozatok helyzetére érzékeny hozzáállás” – fogalmazott a képviselő.
Az irányelv elfogadását szintén támogatta az igazságügyi bizottság szocialista alelnöke, Göncz Kinga, aki reményét fejezte ki, hogy a jogszabályban lefektetett minimumkövetelményeket a tagállamok túl is teljesítik.
„Elengedhetetlen, hogy az áldozatok ismerjék a jogaikat. Szükség van felvilágosító, figyelemfelkeltő kampányokra, amelyekhez közösségi források is rendelkezésre állnak” – vélekedett felszólalásában a szocialista képviselő. Göncz Kinga fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a hatóságoknak is felkészülten kell végezniük a munkájukat, tisztában kell lenniük azzal, hogy az áldozatvédelem milyen feladatokkal és felelősséggel jár.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!