A svájci székhelyű Mont Pelerin Társaság a II. világháború után alakult meg, s legfőbb céljának a politikai liberalizmus és a piacgazdaság általános elveinek védelmét és terjesztését tekinti.
Klaus úgy vélte, a liberális demokráciát és a piacgazdaságot napjainkban elsősorban a hagyományos értékek kiveszése, a politikusok populizmusa, valamint a bíróságok, a civil szervezetek és a média növekvő ereje veszélyezteti.
„Számomra, egy olyan ember számára, aki a kommunizmus bukása után aktívan kivette részét a radikális politikai és gazdasági változások előkészítéséből és megszervezéséből, a mai világ csalódás. Sokkal inkább szocialista és az állam által irányított társadalomban élünk, mint azt akkoriban elképzeltük” – hangsúlyozta a cseh államfő. Felszólította a nyugati államok jelenlegi viszonyainak bírálóit, hogy az eddiginél erőteljesebben emeljék fel a hangjukat, és „aktívan” küzdjenek a szabadságért. „Nem számoltam azzal, hogy a kapitalizmus, a szabad piac és a minimális állam eszméinek védelme végül is ilyen gyenge lesz” – mondta Klaus.
A nemzetközi konferencia résztvevői a prágai vár egyik legpatinásabb termében, a Spanyol teremben üléseznek, amelyet az elnöki hivatal bocsátott rendelkezésükre. Helyi megfigyelők szerint Klaus ezzel jelképesen is kifejezésre akarta juttatni azt, hogy teljes mértékben egyetért a társaság eszméivel.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!