Válság: létfontosságú csúcs következik

Sürgős intézkedéseket sürget az eurózóna válságának kezelésére az európai vezetők részéről egy hétfőn közzétett videoüzenetében az Európai Tanács elnöke.

TK
2012. 09. 24. 15:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Herman Van Rompuy a honlapján közzétett üzenetében kifejti: úgy érzi, hogy az európai vezetők mintha kezdenék elfelejteni, mennyire sürgős a válság megoldása. „Amíg 25 millióan hiába keresnek állást, és amíg nem stabilizáltuk az eurót, addig nem szabad hátradőlni, és garantálom, hogy nem is dőlünk hátra” – jelentette ki Herman Van Rompuy. A politikus a következő, október közepi uniós csúcsot „létfontosságúnak” nevezte.

Az Európai Tanács október 18-án és 19-én tartandó üléséről az elnök azt mondta, alkalmat teremt arra, hogy „nagyon konkrét terveket” vitassanak meg az eurózóna gazdasági kormányzásának megerősítése érdekében, aminek szerinte már régen meg kellett volna történnie, mert úgy véli, a válság megmutatta, hogy az euróövezet struktúrájából hiányoznak bizonyos elemek. „Európa kifelé tart a válságból, de bőven akad még tennivaló” – fogalmazott Herman Van Rompuy, majd hozzátette: „erőfeszítéseink kezdenek beérni, de nem ülhetünk karba tett kézzel”.

Az elmúlt hetekben markáns különbségeket lehetett megfigyelni az európai uniós tagországok, főleg Franciaország és Németország vezetőinek nyilatkozataiban. Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter például többször is kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy lehetséges-e a tervezett ütemben, ez év végéig létrehozni az Európai Központi Bank (EKB) által irányított Egységes Bankfelügyeleti Mechanizmust (EBM). Pierre Moscovici francia pénzügyminiszter viszont azt mondta: „Hiba nem gyorsan haladni és vesztegetni az időt”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.