Az ukrán középosztály „felnőtt” Nyugat-Európához

Megduplázódott és megerősödött az ezredforduló óta Ukrajnában a középosztály, amely már befolyással bír az ország politikájának és gazdaságának alakulására.

WL
2012. 10. 12. 17:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tekintélyes orosz nyelvű ukrán hetilap adatai szerint mára a lakosság csaknem negyede középosztálybelinek tekinthető az országban, míg 12 évvel ezelőtt arányuk alig haladta meg a 10 százalékot. Ráadásul a 2008-as gazdasági világválság előtt arányuk a társadalomban kis híján elérte a 30 százalékot. Az újság ugyanakkor kiemeli, hogy Ukrajna még mindig jócskán elmarad e tekintetben a fejlett nyugat-európai országoktól, ahol a középosztálybeliek a társadalom gerincét alkotják 60-80 százalékos aránnyal.

A lap rámutat arra, hogy az ukrajnai középosztály nemcsak létszámában növekszik, de értékrendje is egyre inkább közelít a nyugatihoz. A Pew Research Center nevű amerikai kutatócsoport a közelmúltban 13 olyan országban végzett vizsgálatot – köztük Ukrajnában is –, amelyekben a középosztály létszámban számottevő értéket ért el, és növekedő tendenciát mutat. A szakértők arra az eredményre jutottak, hogy az ukrán középosztály „felnőtt” Nyugat-Európához. Ennek egyik fő mutatója, hogy a középosztályba tartozó ukránok közül egyre többeknek fontosak a demokratikus értékek. Az újság szerint ehhez az értékrendbeli változáshoz leginkább a 2004-es narancsszínű forradalom és a négy évvel ezelőtti világgazdasági válság alatt szerzett tapasztalatok járultak hozzá.

A belső modernizáció és a középosztályba tartozók számának növekedése nyomán az elemzők arra a következtetésre jutottak, hogy Ukrajna most éli egyik legfontosabb fejlődési időszakát.

A kutatók középosztálybelinek azokat az embereket számítják, akiknek családi összbevétele havonta eléri a kétezer dollárt, olyan munkavállalók vagy vállalkozók, akik felsőfokú végzettséggel rendelkeznek és van legalább egy személygépkocsijuk.

A GfK elemzőcég által idén tavasszal végzett felmérése szerint az ukránok 23,6 százaléka felelt meg a felsorolt kritériumoknak, míg 2000-ben csupán 11,4 százalékuk volt sorolható a középosztályba.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.