Az „arab tavasz” nyomán elindult tiltakozási hullám 2011 márciusában legfontosabb láncszeméhez, Szíriához érkezett. A másfél éve tartó, mind súlyosabb emberi és anyagi áldozatokkal járó, külső hatalmi tényezők által is gerjesztett összetűzések tétje nemcsak a geostratégiailag fontos helyen fekvő ország, hanem a regionális hatalmi status quo jövője, amelynek térségbeli aspektusait a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont (SVKK) járta körül legfrissebb elemzésében.
Csiki Tamás és Gazdik Gyula közös tanulmányukban úgy vélekedtek, hogy a szíriai fegyveres konfliktus többek között következő kockázatokat rejti magában Törökország számára: a korábban javuló és relatív stabil politikai kapcsolat felbomlása a szír vezetéssel, az instabilitás és a bizonytalan politikai átmenet kedvezőtlen gazdasági hatásai. A szír–török határ felé áramló, azon átkelő menekültek humanitárius ellátása, szükség esetén védelme, demokratizálódási törekvések felélénkülése a törökországi kurdok körében, valamint Szíria kapcsán a relatíve kedvező török–iráni kapcsolatok romlása.
Nem fognak támadni
Az elemzők rámutattak arra, hogy 2012 tavaszától Isztambul egyértelműen állást foglalt az Aszad-rezsim ellenében, vendégül látva a Szíria barátai csoport második ülését április 1-jén, illetve nyíltan együttműködött azzal az országcsoporttal amely közvetlenül anyagi eszközökkel és fegyverekkel segíti a felkelő erőket. A török–szír kapcsolat első mélypontját egy török kétüléses F–4 Phantom repülőgép június 22-ei lelövése jelentette, majd tovább fokozódott a feszültség, amikor Szíriából kilőtt tüzérségi lövedékek csapódtak be a határ menti Akcakale török város külterületén, öt civil török lakos halálát okozva.
A török parlament ezt követően felhatalmazást adott arra, hogy az ország szuverenitásának védelme és a lakosság biztonságának garantálása érdekében a haderő akár határon átnyúló műveleteket is végrehajthasson, ami jelentősen megnövelte a válság eszkalációjával kapcsolatos nemzetközi félelmeket – olvasható a tanulmányban. Mindezek ellenére nem várható, hogy a török szárazföldi haderők belevágnak egy roppant kétséges kimenetelű katonai akcióba, és minden lépését előre egyezteti a nagyhatalmakkal – tették hozzá.
Az integritás maradjon meg
Annak érdekében, hogy Isztambul el tudja kerülni a szíriai válság terjedését és eszkalációját, a szerzők szerint öt prioritást kell szem előtt tartania: meg kell akadályozni, hogy külső szereplők (így a Kurd Munkáspárt) használják ki a Szíriában (különösen a határtérségben) kialakuló hatalmi vákuumot, meg kell akadályozni, hogy szélsőségesek (így az al-Káida) kezébe kerüljenek a szír kormányerők fegyverei (különösen a vegyi fegyverek), el kell kerülni a határtérségben időről időre megjelenő incidensek kapcsán a konfliktus kiszélesedését és a török reguláris erők beavatkozását (bármilyen korlátozott céllal).
Ezenkívül még a konfliktusos szakaszban úgy kell előkészíteni a későbbi hatalomátadást, hogy fennmaradjon Szíria területi integritása (a kurdokat is „rá kell venni” – engedményekkel, jogokkal és nem további fegyveres harcot generáló katonai erővel – a részvételre), humanitárius segítséget (szükség esetén védelmet) kell biztosítani a menekülteknek, elősegítve mihamarabbi hazatérésüket, amire Törökország korlátozott befogadóképességére tekintettel egyre inkább szír területen kell sort keríteni – állapították meg az SVKK szakértői.
Status quót szeretnének
Irán és Szíria kapcsolatáról a kutatók úgy vélekedtek, hogy Teherán ellenzi e régióban, de különösen Szíriában a politikai változásokat, mivel azok gyengítik Irán stratégiai mélységét. Éppen ezért nem változtat a Szíriával kapcsolatos irányvonalán, ragaszkodik a status quóhoz, még akkor is, ha ezzel a politikai izolációt kockáztatja. Teherán formálódó új megközelítéséről sokat elárult az az írás, amely egy neves szakértő, Kayhan Barzegar tollából szeptember elsején látott napvilágot.
A teheráni Közel-keleti Stratégiai Tanulmányok Intézetének igazgatója aláhúzta, hogy Irán a konfliktust főképp a hatalmi viszonyok kontextusában szemléli. Fontosnak tartja a regionális erőegyensúly megőrzését, hogy ezzel is korlátozza az Egyesült Államok és Izrael részéről jelentkező veszélyeket. Figyelmeztetett arra, hogy a szíriai válság nem oldható meg oly módon, hogy a szemben álló felek maximalista álláspontot képviselnek.
Iráni optika
Csiki és Gazdik szerint az arab tavasz felkészületlenül érte az izraeli politikai vezetést, később azonban a kormányzati tényezők értékelései is markánsabbá váltak. Erre a legjobb példa, hogy Ehud Barak védelmi miniszter úgy nyilatkozott, „amiről úgy gondoltuk, hogy arab tavasz, az egyre inkább zöld iszlám télként tárul fel előttünk.” A szíriai konfliktus kezdetén izraeli elemzők nem zárták ki annak lehetőségét, hogy belső puccs vet véget Aszad hatalmának, mások az ország teljes szétesését sem zárták ki – szerepel az elemzésben.
Jonathan Spyer és más izraeli szakértők hangsúlyozzák, hogy Izraelnek nincs módja arra, hogy a szíriai átalakulás végkimenetelét befolyásolja. Az események nyomon követésére szorítkozhatnak, miközben erősítik az északi határ biztonságát. Az izraeli szakértői értékelések egy jelentős része az Iránnal való konfliktus optikáján keresztül tekint a szomszédos országban zajló eseményekre – állapítja meg a két kutató. A jelenlegi nagy horderejű átalakulás miatt a közel-keleti rendezési folyamathoz kapcsolódó kérdések, úgy tűnik, hosszabb időre kikerültek a vizsgálódás fókuszából – tették hozzá.
