Szerdán Denverben rendezik a 2012-es választási szezon első televíziós vitáját az elnökjelöltségért küzdő felek között. Elsősorban Mitt Romney, a republikánusok jelöltje az, akinek bizonyítania kell, Barack Obama az elmúlt hetekben ugyanis nyolc kulcsfontosságú államban is kisebb-nagyobb, ám Romney számára potenciálisan végzetes előnyre tett szert. Az elnök a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint az újraválasztásához szükséges 270 elektori szavazatból 237-tel rendelkezik, vetélytársa pedig csupán 191-gyel. A küzdelem azonban természetesen még nem dőlt el: továbbra is sok a bizonytalan szavazó, a gazdasági nehézségek és a továbbra is magas munkanélküliség pedig Romney kezére játszik. Ahhoz azonban, hogy meg tudja fordítani a küzdelmet, a republikánus jelöltnek mindenképp jó teljesítményt kell nyújtania a szerdai első vita során.
Obama és Romney is készült
A vita tétjét mutatja, hogy mindkét jelölt legalább augusztus óta folyamatosan készül rá. Obama és Romney nem csupán a biztosan felmerülő témáknak olvasott alaposan utána, hanem számtalan „főpróbát” is tartott: az egyik oldalon Rob Portman republikánus, a másikon John Kerry demokrata szenátor játszotta az ellenfél szerepét. A jó megjelenés éppoly fontos, mint a csattanós válaszok, a jelöltek kampánycsapatának figyelnie kell a megfelelő ruha kiválasztására – ne olvadjon bele túlságosan a háttérbe, de ne is vonja el a figyelmet a mondanivalóról. Hasonlóan lényeges pont a smink: Kerry például hiába vitázott ügyesen George W. Bushsal 2004-ben, teljesítményét beárnyékolta, hogy a nézők szerint „túlságosan narancssárga volt”.
A felek óvatosan közelítettek egymáshoz a vitát megelőző napokban. Paul Ryan, Romney alelnökjelöltje „kivételesen tehetséges szónoknak” nevezte Obamát, az elnök kampánycsapata pedig rámutatott, a nagy vetélytárs „eddig minden vitáját megnyerte”. A valóságban azonban egyik jelölt sem igazán félelmetes vitázó: Obama szónoki képességei sokakkal elfelejtetik, hogy négy éve kifejezetten gyengén szerepelt a tévéviták során, de néhány hónapja Romney-nak is komoly gondot okoztak ellenfelei, különösen Newt Gingrich.
Óriási érdeklődés
Arról, hogy valójában mennyire befolyásolják a választás menetét ezek az események, megoszlanak a vélemények. Az bizonyos, hogy a vita óriási közönség előtt zajlik: 50-60 millió nézőre számítanak, akik gyakorlatilag most fogják először szemtől szemben látni a kegyeikért küzdő politikusokat. Egy kiugróan jó teljesítmény vagy egy baklövés ezért súlyos következményekkel járhat. A jelöltek azonban manapság már olyan rigorózusan felkészülnek minden eshetőségre, hogy ilyen sorsdöntő eseményre kevés az esély. „Az emlékezetes viták ideje lejárt” – nyilatkozta John McCain a CNN-nek.
(Los Angeles Times, latimes.com, CNN, cnn.com)