Jutalmat kap, aki feladja az önégetőket

A kínai rendőrség 7700 dollárnak megfelelő jutalmat ajánlott fel Kanszu tartományban azoknak, akik önégetésre készülő tibetiekről tudnak.

MD
2012. 10. 25. 7:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kanszu tartomány Kannan (Gannan) prefektúrájának rendőrsége vasárnap adta ki a szóban forgó felhívást. Azóta azonban már két tibeti – egy pásztor és egy gazda – gyújtotta fel magát a kannani Labrang kolostor közelében, amely a tibeti buddhisták egyik legnevezetesebb kolostora. Mindketten meghaltak.

Emigráns tibeti szervezetek azt állítják, hogy az önégetésekkel a tibetiek a kínai fennhatóság ellen tiltakoznak, illetve a dalai láma visszatérését követelik. Peking szerint viszont az önégetési kampányt a Tibet elszakítására törekvő emigránsok szítják, akik önös érdekből küldik halálba a többségükben fiatal embereket.

A dalai láma nemrégiben egy nyilatkozatában „érthetőnek” nevezte az önégetéseket, de leszögezte, hogy nem fog felbujtani ilyen drasztikus akciókra. A száműzetésben élő tibetiek szeptember végi világtalálkozója pedig arra kérte a tibetieket, hogy ne folyamodjanak az önégetés eszközéhez a kínai uralom elleni tiltakozásként.

Kína 1950-ben szállta meg Tibetet, ahonnan a dalai láma 1959-ben egy meghiúsult felkelést követően elmenekült, s azóta is indiai száműzetésben él.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.