Lángba borult New York

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Barack Obama amerikai elnök katasztrófa sújtotta területté nyilvánította kedden New York állam egy részét. Több hírportál oldala elérhetetlen.

NT
2012. 10. 30. 14:54

Virginiában havazik is

Virginiában havazás is súlyosbítja a hurrikán miatt kialakult helyzetet. Maryland nyugati részén a jeges utak is nehezítik a közlekedést.

Pennsylvania túl van rajta?

A vihar központja helyi idő szerint kedd hajnali 5-kor haladt túl Pennsylvania déli részén – tudatta a Nemzetközi Hurrikán Központ. Ugyanakkor továbbra is viharos erejű szélre kell számítani ezen a területen is. A vihar Pennsylvanián keresztül nyugatra halad, majd kedd este észak fele fordul, New York nyugati részének irányába. Bár a víz szintje a part mentén egyre alacsonyabb, még így is több egyébként száraz terület van víz alatt – számol be róla a BBC.

Gond a vízellátással Connecticutban

Connecticutban a vízellátásban is gondokat okoz a vihar – írja az ABC. A Sandyvel érkező tengervíz a szennyvizet is bemosta a csatornahálózatba.

Rengetegen áram nélkül

Az AP információi szerint hét államban legalább 16 ember halt meg a viharban kedd reggelig, de a Karib-térséggel együtt már 84-re emelkedett az áldozatok száma.Több mint 7,5 millió ember maradt áram nélkül. New Yorkban legalább öt ember halálát okozták kidőlt fák. Egy 11 és egy 13 éves fiút is a házukra zuhanó fa ölt meg, csakúgy mint egy 30 éves férfit. Egy férfi és egy nő pedig az autójukban vesztette életét.

 

A legpusztítóbb katasztrófa

A Bounty másolatának elsüllyedése után megtalálták a személyzet egyik tagjának holttestét, egy társát még keresik. Korábban már több mint hatvanan vesztették életüket a karibi szigetvilágban a Sandy miatt.

Helyi beszámolók szerint a vihar a New York-i metróhálózat 108 éves történetének legpusztítóbb katasztrófája. A New York-iakat sosem látott látvány fogadja. „Kinéztünk az ablakon és egy folyó folyik át Manhattan közepén” – kommentálta az eseményeket egy 30 éve a városban élő férfi.

A konzuli szolgálat már hétfőn figyelmeztetett a várható veszélyekre – mondta kedd délben a Hír TV-nek Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium szóvivője. Hozzátette: minden Amerikában tartózkodó magyart arra kérnek, hogy kövessék a hatóságok utasításait és tájékozódjanak a várható időjárásról.

Nem tudni, hogy kértek-e segítséget

Továbbá, akiknek segítségre van szükségük, vegyék föl a kapcsolatot a New York-i főkonzulátussal, vagy a washingtoni nagykövetséggel. Kaleta Gábor hozzátette: egyelőre nem tud arról; hogy kértek-e már segítséget, arra azonban felhívta a figyelmet, hogy csak az ügyeleti számon érhetők el.

Közben a veszélyesen megemelkedett vízszint miatt riasztást rendeltek el a New Jersey államban található Oyster Creek atomerőműben. A vízszint majdnem két méterrel meghaladja a normális szintet, és ha tovább emelkedik, komoly gondokat okozhat. A hatóságok közlése szerint baleset nem történt, az erőművet ugyanis már korábban leállították. Az Oyster Creek-i atomerőmű 1969 óta üzemel. A Sandyre „készülve” a hatóságok több mint egy tucat erőművet ellenőriztek. Hivatalos közlés szerint valamennyi biztonsági helyzetét kielégítőnek találták.

Már több reaktort is leállítottak

A New Jersey szövetségi államban lévő Hancocks Bridge településen, a Delaware folyó partján lévő atomerőmű reaktorát leállították, mert hat vízszivattyújából négy felmondta a szolgálatot – közölte az atomerőművet működtető társaság (PSEG).  Az atomerőmű helyzete stabil, nem fenyegeti veszély a környezetet és a lakosságot.


A Sandy miatt az érintett területeken, amelyek lakossága elérheti az 50-60 milliót, leállították a légi, a vasúti és a helyi tömegközlekedést. A vihar megzavarta az amerikai választási kampányt, az elnökjelöltek lemondták hétfői és keddi szerepléseiket. Legkevesebb ötmillió ember maradt áram nélkül. A New York-i tőzsde a keddi napon sem nyit ki.

Atlantic City nagy része víz alá került, körülbelül 30 ezer lakost kellett kitelepíteni, ott is hatalmas pusztítást végzett a vihar. A CNN információi szerint a kaszinóváros parti sétánya lényegében megsemmisült.

Az esti órákban érkezett

A Sandy helyi idő szerint hétfő este Atlantic Citytől 10 kilométerre délnyugatra ért partot, a széllökések sebessége elérte a 129 kilométer per órát. A Nemzeti Hurrikánközpont helyi idő szerint hétfő este a Sandy hurrikánt poszttrópusi ciklonná minősítette át. Hétfő estére a vihar előszele miatt, amely a szárazföldre több tucat kilométernyire behatolva megrongálta az elektromos hálózatot, több millió ember maradt áram nélkül. Több part menti település részben vagy egészben víz alá került.


A New York-i helyzet

Egyedül New Yorkban közel 400 ezer embernek kellett elhagynia házát vagy lakását, különösen a mélyebben fekvő területeken. A New York-i metróhálózat üzemeltetője közölte, hogy a metropolisban hét metróalagutat öntött el a hurrikán által felkorbácsolt tengervíz. A társaság szerint ilyen méretű katasztrófa soha nem volt még a New York-i metró 108 éves fennállása óta. New Yorkban a szél megrongált egy 90 szintes házat építő darut, egy többemeletes épület pedig részben összeomlott. Több helyen maguk a szolgáltatók kapcsolták le az elektromos áramot. A városban el kell költöztetni egy kórházi intenzív osztály több mint 200 betegét – köztük 20 csecsemőt –, mert az intézmény tartalék áramforrása meghibásodott.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.