A biskeki közlemény szerint a brit hatóságok jelenleg azt mérlegelik, hogy kiadják-e Makszim Bakijevet az őt „súlyos bűncselekmények” miatt köröző Egyesült Államoknak, tekintettel arra, hogy Kirgizisztán és Nagy-Britannia között nincs kiadatási egyezmény. A brit igazságügyi szervek a hírt még nem erősítették meg. Az amerikai igazságügyi minisztérium szóvivője Washingtonban nem cáfolta a Bakijev fiú őrizetbe vételének hírét, de a kiadatási ügy részleteiről nem nyilatkozott.
Kurmanbek Bakijev volt kirgiz elnök Fehéroroszországban kapott menedékjogot nem sokkal az után, hogy 2010 áprilisában a hatalma ellen tüntető tömeg megrohamozta a kormány épületét, s az épületből tüzet nyitó biztonsági erők mintegy 90 embert megöltek. Minszk azóta többször elutasította a volt elnök kiadatására vonatkozó biskeki kéréseket.
A 34 éves Makszim Bakijevet, aki apja hatalma idején befektetési ügynökséget vezetett, az új kirgiz hatóságok azzal vádolják, hogy nagyszabású csalásokban vett részt, dollármilliókkal megrövidítve a közép-ázsiai volt szovjet köztársaság kincstárát.
Korábban azt is felrótták neki, hogy részt vett a felkelés után két hónappal, 2010 nyarán kirobbantott zavargások szervezésében, amelyek hivatalosan 191, Roza Otunbajeva ideiglenes állam- és kormányfő szerint azonban tízszer ennyi halálos áldozatot követeltek.
Makszim Bakijev 2010. június 13-án lépett az Egyesült Királyság területére, és ott azonnal menedékjogot kért.