Örülnek a kommunisták, baloldali siker Csehországban

Minden jel szerint jelentős baloldali siker született a hét végi regionális önkormányzati és részleges szenátusi választáson Csehországban.

TK
2012. 10. 13. 17:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szavazatok több mint felének összeszámlálása után úgy tűnik, hogy az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) a 13 régió közül nyolcban megnyeri a választást, három régióban a szintén ellenzéki Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM), míg egy-egy régióban a kormányzó Polgári Demokratikus Párt (ODS), illetve egy független csoportosulás végezhet az első helyen.

Az összesített részleges országos eredmények szerint a szociáldemokraták megszerezték a voksok több mint 30 százalékát, a kommunisták 25 százalék, míg a polgári demokraták 20 százalék körül állnak.

Petr Necas kormányfő, az ODS elnöke szerint pártja arra „fizetett rá”, hogy az utóbbi években ő viselte a kormányzati felelősség legfőbb súlyát. Ugyanakkor megjegyezte: Csehországban már hagyomány, hogy a kormánypártok elveszítik a ciklus közepén megtartott regionális önkormányzati választásokat.

A részleges szenátusi választáson leadott szavazatok mintegy 60 százalékának összeszámlálása után a legtöbb helyen a szociáldemokrata jelölt van az első helyen.

Figyelemre méltó meglepetés, hogy egy prágai választókörzetben a kommunista jelölt az első helyen jutott be a második fordulóba. A hagyományosan jobboldali bástyának számító Prágában az 1989-es rendszerváltás után ez az első jelentős kommunista siker. Az is nagy meglepetés, hogy várhatóan legalább tíz körzetben kommunista szenátorjelölt is továbbjut a második fordulóba.

Erre sem volt még eddig példa. A már hagyományosan kétnapos voksolás szombat délután kettőkor fejeződött be. A választás első hivatalos eredményei a késő esti órákban várhatóak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.