Az áldozatok egy Fiat Ulysse típusú, egyterű személygépkocsiban utaztak, amely – a helyszínelő rendőrök feltételezése szerint – megcsúszott a nedves úton, és összeütközött egy szemből szabályosan közlekedő nyergesvontatóval. Az ütközés következtében az utasok többsége kirepült a gépkocsiból. Heten azonnal meghaltak, egy súlyos sérültet helikopterrel szállítottak a temesvári egyetemi kórházba, egy könnyű sérültet pedig mentőautóval vittek Aradra.
Az olasz rendszámú személygépkocsiban utazó áldozatok az Arad megyei közlekedésrendészet vezetője szerint valamennyien a Lippától tíz kilométernyire lévő Lippakeszi (Chesint) falu lakosai voltak, és hazafele tartottak. Lucian Dinita, a román közlekedésrendészet vezetője az egyik román hírtelevízióban elmondta, hogy a kocsiban hét személy számára volt kialakított ülőhely, de kilencen utaztak benne.
A DN-7-es országút a 4-es számú páneurópai közlekedési folyosó része, Románia legforgalmasabb (Nagylak–Arad–Déva–Nagyszeben–Pitesti–Bukarest) tranzitútvonala. A köznyelvben „halálútnak” emlegetik.
A baleset miatt két órán keresztül szünetelt a forgalom Lippa keleti bejáratánál, és több kilométeres kocsisor alakult ki mindkét irányban. Helyi idő szerint 20.45-kor egy sávot megnyitottak, amelyen rendőri irányítás mellett váltakozó irányban áthaladhatnak a járművek.