A BP a Londoni Értéktőzsdén csütörtök este jelentette be, hogy az amerikai igazságügyi minisztériummal négymilliárd dolláros pénzbüntetés kifizetéséről állapodott meg, emellett 525 millió dollárt fizet kiegészítő bírságként az amerikai értékpapír-piaci felügyeletnek (SEC). Az előbbi tételt öt év alatt, az utóbbit három év alatt kell leróni.
Rekordbírságot kapott
A csütörtökön megállapított bírság messze a legmagasabb pénzbüntetés, amelyet az amerikai és a brit igazságszolgáltatás történetében bármely vállalatra valaha is kiróttak. A rekordpénzbírság is azonban csak a kisebb része a katasztrófából a BP-re háruló pénzügyi terheknek. A vállalat eddig több mint 38 milliárd dollárt különített el a különböző kártérítési kötelezettségekre, és csütörtökön bejelentette, hogy ezt további 3,85 milliárd dollárral megtoldja. A cég egyebek mellett vagyonértékesítéssel teremti elő a kártérítésre szánt összeget.
Bob Dudley, a társaság vezérigazgatója a büntetésről szóló egyezség bejelentésével egy időben külön nyilatkozatban kért elnézést a szerencsétlenségért. Kijelentette: az amerikai hatóságokkal elért megállapodás is jelzi, hogy a cég vállalja a felelősséget a történtekért.
Vádak
Az Egyesült Államokban vádat emeltek a BP brit olajipari óriás mexikói-öbölbeli feltárásért felelős alelnöke és két helyi termelésirányítója ellen a 2010-es olajkatasztrófa miatt. David Rainey alelnököt azzal vádolja a szövetségi nagyesküdtszék, hogy hazudott a kongresszusnak a szerencsétlenség okainak vizsgálata során, amikor arról kérdezték, hogyan számolta ki, mennyi olaj ömölhet a tengerbe a kitermelő platformon történt robbanás miatt. A két munkavezető ellen összesen 23 pontban emeltek vádat, egyebek között gondatlanságból elkövetett emberölés ügyében.
Megállapították a BP felelősségét
Az olajipari vállalat nem rendelkezett megfelelő biztonsági szabályzattal, és nem fordított kellő figyelmet azokra a jelentős, rendszerszintű kockázatokra, amelyek végül a mexikói-öbölbeli olajkatasztrófához vezettek 2010-ben – állapította meg egy amerikai kormányzati bizottság júliusi jelentésében.