Bár médiaháborúnak túlzás lenne nevezni, figyelemreméltó, hogy ezekben a napokban a világ két leghatalmasabb állama, az Egyesült Államok és Kína politikai küzdelmeit ölelte körül a glóbusz majd összes médiacsápja. Barack Obama győzelmét – legalábbis az előzetes felmérések szerint – a kínaiak többsége boldogan fogadta, és immár mindenki egyetlen eseményre összepontosít, a Kínai Kommunista Párt (KKP) november 8-án kezdődött XVIII. kongresszusára. A China Daily immár külön blokkban foglalkozik a négynapos eseménnyel. A Hszinhua hírügynökség speciális tudósításokkal jelentkezik, melyekből az érdeklődők többek között arról is értesülhetnek, hogy a delegáltak átlagéletkora 52 év, a résztvevők között pedig 169 munkás is helyet foglal.
Számháború
A 2007-es kongresszushoz képest megváltozott a delegáltak összetétele az idei gyűlésen. A 2270 küldött majd 70 százaléka kerül majd ki a vezető hivatalnokok közül, ami enyhe csökkenést mutat az öt évvel ezelőtti állapotokhoz képest. A maradék 30 százalékot a pártalapszervezetek által választott képviselők teszik ki, ők viszont most többen lesznek, mint az előző kongresszuson. A résztvevők több mint 7 százaléka a munkásosztályt képviseli, ami több mint triplája a 2007-es képviseleti aránynak. Vezető pozícióban dolgozó kínai politikust nagyítóval is alig lehet találni 60 éves kor alatt, így nem meglepő, hogy a kongresszusi képviselők alig 5 százaléka fiatalabb 35 évesnél.
A KKP mintegy 370 tagot tömörítő Központi Bizottsága a hírek szerint földindulásszerű változások kapujában áll. A felső vezetést a szűkebb Politikai Bizottság, annak is a kínai politika irányának legnagyobb befolyású kormányosai adják. Ők az Állandó Bizottság. Az már korábban eldőlt, hogy a pártfőtitkár-államfői pozíciót szinte bizonyosan Hszi Csin-ping veszi át Hu Csin-taótól, a kormányfői székben pedig minden valószínűség szerint Li Ko-csiang váltja Ven Csia-paót. A két várományos a Mao Ce-tungtól számított ötödik politikusi generációhoz tartozik. A politikai eliten belüli legitimációjuk várhatóan nem lesz ugyanaz, mint a Hu Csin-tao-féle csoportnak, hiszen őket már nem a nagy előd, Teng Hsziao-ping indította el a pályán.
A legnagyobb kérdések talán nem is a legfőbb posztok elosztása kapcsán merülnek fel, hanem a háttérben dúló hatalmi harcok miatt. A küzdelem kiélezettségét és a tét nagyságát jelzi, hogy a hagyományosan októberben tartott tisztújító kongresszust ezúttal novemberre halasztották, hivatalos indoklás eleddig nem látott napvilágot. A Po Hszi-laj leváltása indította lavina mindenesetre nyomós oknak tűnik. Csungcsing város neomaoista húrokat pengető párttitkára egyfelől komoly médiakampányt indított a baloldali értékek megőrzése mellett, de harcolt 30 milliós városának maffiózóival is, ami a hírek szerint a bukásához vezetett. Más jól értesültek ezzel szemben azt állítják, a párttitkár karrierjét nagyívű politikai ambíciói, az állandó bizottsági tagságot hajszoló vágy törte ketté. Esete jól mutatja, hogy Kínában a legnagyobb megbecsülésnek örvendő politikusok sem törhetnek magasra, ha letérnek az előírt pályáról.
„Po ügye nem egyedi. Nemrégiben az Egyesült Államokban kelt szárnyra az a hír, hogy Ven Csia-pao családja hatalmas titkolt vagyonnal bír. Elképzelhető, hogy valamelyik ellenlábasa szivárogtatta ki az információt, mert Ven ugyan távozik, de a protezsáltjai maradnak, akiket a távozó miniszterelnök ügye kellemetlen helyzetbe hozhat” – folytatja a sort Salát Gergely. Az ELTE tanára több példán keresztül szemléltette, milyen bel-és külpolitikai botrányok vezettek odáig, hogy a politikusi sorsokról döntő kongresszust végül hetekkel elhalasszák.
A „populisták” és az „elitisták” küzdelméről szólhat a kongresszus
Az egymással versengő hatalmi csoportok közül három nagyobbat szoktak kiemelni az elemzők: a reformereket, a kishercegeket, vagy más néven a dinasztikus úton a kommunista pártban felemelkedő vörös hercegeket, és a keményvonalas konzervatívokat. Salát Gergely szerint nem feltétlenül érdemes kizárólag e felosztás mentén gondolkozni. Véleménye szerint bár nem lehet tökéletesen körülhatárolni egyik csoportosulást sem, de itt inkább a „populisták” és az „elitisták” küzdelméről van szó. Utóbbiak a további liberalizációban, a bürokratikus akadályok lebontásában, a GDP-növekedés felgyorsításában hisznek. A populisták ezzel szemben azt vallják, hogy Kína csak akkor lehet igazi nagyhatalom, ha minden lakosa a saját bőrén érzékeli a gazdasági fejlődést. Az ő céljuk a szociális rendszer, az oktatás kiterjesztése, az egészségügyi ellátás biztosítása a széles népréteg számára. A frakciók politikai szinten egyelőre nem kerekednek a másik fölé, nincsenek köztük éles nézetkülönbségek, mindkettő a reformok továbbvitelében gondolkodik, csak különböző megoldások mentén. A leköszönő Hu Csin-taót inkább a populisták, Hszi Csin-pinget pedig többnyire az elitisták közé sorolják, míg a leendő miniszternök, Li Ko-csiang populista.
Populista nézetek ide, elitista ideológia oda, a csütörtökön kezdődő kongresszus nem csupán a KKP Központi, de a Politikai Bizottság Állandó Bizottsága tagjainak körét is átszabhatja. A korábban kilenc, 2012-től valószínűleg hét fővel működő legfőbb döntéshozó testületbe az eddig is tag Hszi és Li mellett csupa új arc kerül, akik a Teng Hsziao-ping teremtette hagyománytól némiképp elszakadva új színt hozhatnak a kormányzásba. A néhány évtizeden belül elkerülhetetlenül a világ legnagyobb gazdaságává avanzsáló Kína, no meg a földkerekség többi nagyhatalma kíváncsian várja, milyen irányban halad tovább az ország egy Mao-bíráló vörös herceg és egy liberális jogász vezetése alatt.
Láthatatlan ellenzék
Kínában a nyolc nem kommunista ellenzéki pártnak összesen mintegy 670 ezer tagja van, ami a Kínai Kommunista Párt (KKP) több mint 80 millió tagjának az egy százalékát sem teszi ki. Legnagyobb közülük az 1941-ben alapított Kínai Demokratikus Liga 180 ezer taggal, valamint a 100-100 ezer tagot számláló, 1944-ben alapított Csiuszan Társaság és az 1945-ben alapított Demokráciapárti Szövetség. Az ellenzéki pártok központi bizottságainak vezetői a kínai törvényhozás állandó bizottságának alelnökei között kapnak helyet, és a kormányzati szervek gazdasági, politikai, kulturális bizottságaiban is képviselettel rendelkeznek. Kimondva, kimondatlanul a KKP felügyelete alatt működnek, a választási rendszerben például felsőbb vezetői támogatás nélkül jelöltjeik nem tudnának érvényesülni, jogi személyiséggel nem rendelkeznek. A valódi ellenzékként fellépni próbáló tömörülések megerősödését csírájában elfojtja a kommunista vezetés, tagjaikat felforgatás vagy illegális tevékenység vádjával perbe fogja és börtönbe záratja. Ez történt az elmúlt években az 1978-ban alapított Kínai Demokrata Párttal, a Kínai Újdemokrata Párttal és a liberális demokráciát hirdető Kínai Nemzetiségiek Egyesületével. (MTI)
