Kína és Oroszország is multipolárissá szeretné tenni a világot
Magyarország összekötő kapocs lehet.
Magyarország összekötő kapocs lehet.

Peking olyan globális nagyhatalom kíván lenni, amely alternatívát nyújt a Nyugattal szemben.

A lapunk által megkérdezett kutató szerint a pártkongresszus óta eltelt két hét felszínre hozta az emberek csalódottságát.

Az Axióma videója arra a kérdésre keresi a választ, hogy igaz-e az a feltevés, miszerint Kína világuralomra tör a 21. században?

Amerika szeretné, ha az unió rosszban lenne Pekinggel, de az üzleti és a gazdasági érdekek ennek ellentmondanak – mondta a Magyar Nemzetnek Salát Gergely sinológus, egyetemi oktató.

A politika sokszor használta fel a zenét saját céljaira, és a zenei világ résztvevői is gyakorta állást foglaltak bizonyos közéleti kérdésekben.

680 napra vonatkozóan semmilyen dokumentumot nem adott át a Demokratikus Koalíció.

Salát Gergely sinológus szerint Pekingnek kommunikációs szinten is sikerül kihasználnia a helyzetet, kompetens vezetőkként tűntek fel a nemzetközi sajtóban.

Bármikor bevonulhatnak a kínai erők Hongkongba, a jogszabályi háttér adott a fegyveres fellépéshez – mondta el lapunknak Salát Gergely sinológus.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Putyinnak miért nincs egy Delta Force-egysége? Mert akkor Zelenszkijt már régen elfelejthettük volna, és senki sem hal meg háborúban.

Két üzletet zártak be az új drogfelszámolási szabályok alapján.

A Fővárosi Törvényszék megállapította: Magyar Péter nem mondott igazat fideszes politikusok vagyonáról, anyagi helyzetéről, szokásairól.

A Tisza-vezér bevadult, ismét rágalmaz.

A helyi lakosság próbál túlélni.

Az újabb korrupciós botrány komoly belső hatalmi játszmákra utal a szakértő szerint.

A miniszterelnök Karol Nawrocki kijelentéseire reagált.

A katalán klub német edzője megtalálta a csapatban a helyét, így nem igazolt el, hanem 2028-ig meghosszabbította a szerződését.

Harminc múzeum ingyenesen tart nyitva január 22-én.

A béremelés mellett számos juttatást is bevezettek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.