Politika, propaganda, rock

A könnyűzene-történeti könyvkiadás örvendetes módon reneszánszát éli az utóbbi években, aminek egyik magyarázata, hogy most már eltelt annyi idő, hogy történettudományi értelemben is lehet „harag és részrehajlás nélkül” írni és gondolatokat közölni az 1990 előtti történésekről. Többek között ezt a trendet lovagolta meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, amikor konferenciát rendezett A politika reprezentációja a kortárs könnyűzenében címmel, s az itt elhangzott előadások szerkesztett anyagát a L’Harmattan Kiadóval közösen tették könyv alakban is közkinccsé.

A kötet következő fejezetében Pintér Károly az István, a király című örökbecsű rockopera bemutatásának körülményeit és a darab korabeli pártállami viszonyok közötti mondanivalóját taglalja. Már a cím is önmagáért beszél: János, a király? – Az István, a király politikai olvasatai, amiben felmerül, hogy netán Kádár János apoteózisa is lehetne a zenemű, hiszen István király ugyanúgy idegen hadakkal verte le Koppány lázadását, ahogy Kádár János is az 1956-os forradalom és szabadságharcot.

Az István, a király szimfonikus operaváltozatának ősbemutatója múlt szombaton volt az Erkel Színházban, a darab rendezője Szinetár Miklós
Fotó: Teknős Miklós

A tanulmány írója rámutat, hogy a Jézus Krisztus Szupersztáron kívül a Szörényi Levente–Bródy János szerzőpáros Kőműves Kelemen című rockoperája és a még 1971-ben megjelent Human Rights című Illés-nagylemez 1983-as, Tavaszi Fesztivál keretében előadott színpadi, oratorikus változata jelentette a zenei előzményeket, valamint az István, a király film rendezőjének, Koltay Gábornak a szerepét is tisztázza a mű keletkezésében. A zenemű és a film egyik központi kérdése a korabeli közpolitikai állapotokat ismerve a nemzeti érzés „szelepelése” volt, ennek részletes ecsetelése szintén a tanulmány számottevő erénye, melyben Pintér Károly kijelenti, hogy Koltaynak közmondásosan kiváló politikai manőverezési képessége volt, és többek között ennek is tudható be, hogy a hatalom az összes ilyen irányú tevékenységét megengedte. Az írás számba veszi a darab tételeit, jó érzékenységgel rávilágítva minden részlet jelentőségére. Külön említést érdemel Torda, a táltos nagyívű történelmi látomásának elemzése, melynek során a darab azzal a felvetéssel játszik el, hogy mi lett volna, ha Magyarország Koppány vezetése alá kerül és kialakítja nagyhatalmi pozícióját.

Társadalomkritika, cenzúra, nosztalgia

Fekete Balázs esszéjében a szerb és a bosnyák könnyűzene néhány kortárs produktumát elemzi, melynek során megállapítja: a könnyűzene segíthet a politikai hagyományok megismerésében és megértésében, ráadásul 1968 óta az aktuálpolitika és a populáris zene is kéz a kézben jár, amire példaként említi a hippimozgalmat, a punkot és a nemzeti rockot. Az 1999-ben alakult Beogradski Sindikat nevű rapegyüttesről leírja, hogy szövegeik legnagyobb része társadalomkritikus jellegű, ugyanakkor a nemzeti elkötelezettség mindvégig nyomon követhető munkásságukban. A 2003 óta működő Dubioza Kollektiv nevű eklektikus (ska, reggae, hip-hop ötvözése egy kis népzenei beütéssel) bosnyák zenekar jelenleg a legismertebb banda ebben az országban, és aktív közreműködői a tüntetéseknek és a segélykoncerteknek. A SARS együttes neve csak véletlenül emlékeztet a koronavírusra, hiszen hol volt még a pandémia, amikor ők már régen játszottak. Mint megtudhatjuk, nevük Joe Satriani amerikai gitárvirtuóz előtt tiszteleg, és hozzájuk köthető a szerb könnyűzene első, a közösségi médiában kiteljesedő slágere, amelyet gerillamarketinggel népszerűsítettek.

Érdekes, európai szemmel még mindig egzotikusnak mondható helyszínre, Kínába kalauzol minket Salát Gergely, a PPKE Kínai Tanszékének vezetője, aki megállapítja, hogy ebben az országban több ezer évre visszamenő hagyománya van annak, hogy a központi kormányzat megpróbálja szabályozni a zenét, mondván, hogy rend, egység, jó kormányzás csak akkor valósulhat meg, ha az emberek „a helyes muzsikát hallgatják”. Ebből, és természetesen a szélsőbaloldali hatalomtechnikából is eredeztethető, hogy a jelenlegi kommunista Kínában mindig is jelen volt a cenzúra, melynek folytán ezt az óriásbirodalmat az úgynevezett C-pop, azaz a kínai popzene hatja át, amely mindig igyekszik a lehető legtávolabbra tartani magát a politikától. Van azonban Kínában rock és hip-hop is, amelyek már nem ennyire óvatosak, de ellenük a szankciókat könnyűszerrel alkalmazzák, az okostelefonokat és az internetet is hatékonyan ellenőrzik, így technikailag megoldják, hogy mindenki csak a rendszer által jóváhagyott kulturális tartalmat fogyassza.

Tóth Eszter Zsófia a Kádár-korszak jelenlegi zenekarok általi ábrázolásait veszi górcső alá. Kiemeli, ezek erősen kötődnek ahhoz, hogy a zenekarok és a rajongóik hogyan élték meg a Kádár-korszakot, és ők, valamint felmenőik milyen tapasztalatokat szereztek az államszocialista időszakban. A történész két zenekart állít szembe egymással, a jobboldali Kárpátia a Neveket akarok hallani című számával a számonkérést sürgeti 1956 megtorlásával kapcsolatban, míg a baloldali érzelmű HétköznaPI CSAlódások a Magyar Népköztársaság és a Meghalt Kádár című számaival nosztalgiázik az állampárti időkről. Felidézi, hogy Kádár János sírjának megbolygatása során szintén a fenti Kárpátia-számból idéztek az elkövetők, miszerint „Gyilkos és áruló szent földben nem nyughat”.

Sosem lesz vége?!

A Hobo Blues Band Vadászat című művéről írt esszéjében Kőszeghy Miklós kijelenti, hogy az 1984-es megjelenésekor már senki sem hitt a gulyáskommunizmus megvalósíthatóságában, a késői Kádár-korszakot át- meg átszőtte a hazugság a hatalmi piramis csúcsától a legaljáig, valamint a hétköznapi emberek szintjén is. Az egész társadalom elé görbe tükröt tartó hobói szövegvilág a Hajtók dalában az akkoriban egyre jobban elharapózó önkizsákmányolást (lásd gmk-k és második, harmadik műszak) és a vezetőség irányában mutatott megfelelési kényszert, A vadászok bevonulása a kádári érában oly sokszor – és nem egyszer hazug módon – hangoztatott társadalmi mobilitást vonja kétségbe („Nem mehet akárki vadásznak”), míg a Mesél az erdő című opuszban mindenféle politikai rendszer áldozatának emelnek különlegesen dicső emlékművet a zenekar tagjai. A dupla lemez vége felé négyszer is felcsengő „Sosem lesz vége?!” felkiáltás értelmezése is megjelenik az írásban.

Stumpf András A Cseh Tamás-egyenlet című munkájában kijelenti, hogy a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes évek legnagyobb hatású politikai költészetét valósították meg szerzőtársával, Bereményi Gézával. Mint írta, ők ketten együtt alkották meg Cseh Tamás „bizonytalan, félszeg krónikás figuráját, aki mindenféle bőrbe, saját alteregóik bőrébe is belebújik, Antoine-ná, Désirévé vagy éppen Vízivé és Ecsedivé változik”. Az újságíró számos Cseh Tamás-dal keletkezésének körülményeit és a hallgatásuk közben felmerülő gondolatait osztja meg az olvasókkal, így kerülnek terítékre egyebek mellett Az ócska cipő, a Presszó (ezt Másik Jánossal szerezte), a Világnézeti klub vagy éppen a rendszerváltás után született és ennek a korszaknak sokféle aggodalmát felvető Kék páviánok. Kiemeli, hogy Cseh Tamás életműve ma is hatásos, ideértve a legújabb nemzedékeket is.

Cseh Tamás-emlékest az idei Zempléni Fesztiválon
Fotó: Breuer Csilla

A kiadvány külön színfoltja Pintér Melinda dolgozata a Trump-adminisztráció zenei kritikájáról, melyben az Egyesült Államokban keletkező protest-dalok legújabb virágkorára világít rá. Ennek okaihoz sorolható szerinte az, hogy jelenleg ismét republikánus kormányzat vezeti a világ első számú hatalmát. A másik ok az internet adta lehetőségek széles tárháza, a harmadik pedig meglátása szerint az, hogy – legalábbis a Gallup Intézet adataira hivatkozva – az elnök népszerűsége nem töretlen. Érdekes elemzést nyújt a szókimondó, valamint a burkoltan véleményt nyilvánító politikai dalokról, utóbbira példaként hozva fel Donald Glover This is America című dalát.

Metalosok és musical

Az első hallásra talán meghökkentően hangzó extrém metal, a nemzeti romantika és a globalizáció viszonyrendszerének kérdéseit feszegeti Fejes János tanulmánya, amelyben a viking és a kelta metal kapja a fő hangsúlyt. Emlékeztet a műfajt megteremtő Bathory együttes 1988-as bemutatkozó albumára, amelyben a „viking szentháromság”, Thor, Odin és Loki történetei is hallhatók. De szóba kerül a svéd Marduk együttes is, amely noha antiklerikális, de méltatlanul kapta meg az antiszemita jelzőt. A szerző arra a következtetésre jut, hogy a metal ezen válfaját művelő zenekarok a globális helyett a lokálisra koncentrálnak, és a kereszténység előtti hitvilágból merítenek ihletet. Ezzel összefüggésben pedig a mai nyugati értékrenddel helyezkednek szembe, elfogadva a kereszténység előtt időket.

Botos Máté, a kötet szerkesztője jegyzi a Sztárcsinálók című musical mint politikai szatirikus műfaj elemzését tartalmazó tanulmányt, amelyben kitér arra, hogy a hivatalos propaganda ezt a magyar rockoperák sorát megnyitó darabot igyekezett elhallgatni, miközben a darab óriási sikerrel érte el az ötszáz előadást. Rámutat arra, hogy a szerzőknek (Várkonyi Mátyás és Miklós Tibor) sikerült kijátszaniuk a cenzúra figyelmét, így olyan „apróságok” is benne maradhattak a darabban, mint a Brezsnyev halálára való utalás és a Néró–Andropov párhuzam.

Szemenyei János Néró szerepében a Szente Vajk rendezte Sztárcsinálókban 2020 tavaszán
Fotó: Mirkó István

Ennek a kérdéskörnek az egyik legplasztikusabb megnyilvánulásaként értékeli a Néró által szervezett dalversenyt, amelyet maga a római császár nyert meg, mintegy megfricskázva az áthallásokkal az akkori slágergyártókat és a szocialista realista esztétákat. Botos Máté megállapítja: a darab a teljes erkölcstelenség átmeneti diadalát és annak elkerülhetetlen bukását ábrázolja.

Némiképp a kettővel korábbi fejezethez kapcsolódóan a kötet zárótanulmánya a politikai teológia és a black metal kapcsolatát boncolgatja. Gyulai Attila kifejti, hogy politikai utalások egész sora fedezhető fel ebben a műfajban, amely zenei, szövegi és vizuális mintázatain keresztül politikai témákat dolgoz fel direkt vagy indirekt módon, valamint immáron egy további szinten úgy, hogy nem is kötődik létező politikai tényezőkhöz. A szerző politikai állásfoglalásnak fogja fel a black metal individualista hozzáállását, a tömegek megvetését és a természet dicsőítését, továbbá ennek a problémakörnek a mentén teszi érthetővé a black metal egyébként is zegzugos, a kívülállók számára talán szinte átláthatatlan világát. Éppen ettől jó ez a könyv, mert számos olyan utat jár be a könnyűzene területén, ami a nagy nyilvánosság előtt eddig még járatlan volt.

A politika reprezentációja a kortárs könnyűzenében, Szerkesztette Botos Máté, L' Harmattan Könyvkiadó Kft., 2020