Nem szigorú dramaturgiájú, a konkrét hangjátékig elmerészkedő, következetesen végigmesélt történet ez, mint a Cseh–Bereményi párostól a Frontátvonulás vagy a Nyugati pályaudvar, Földes elvégre nem drámaíró, viszont széles olvasottságú autonóm alkotó, aki nagyszerű zenészeket győzött meg arról, hogy játsszanak el vele egy középkori vásári komédiát, afféle rock-commedia dell’artét.
Az atmoszféra kortalan, mintha vándorszínház jeleneteit vagy vándorcirkusz számait látnánk egy posztapokaliptikus vásártéren, hol bábozást, hol zsonglőrködést, hol képmutogatást (ez a szegény, de jó kézügyességű középkori színházcsinálók műfaja volt, a történet elmesélését táblákon mutogatott képekkel illusztrálták. A közérthetőség miatt templomban, liturgikus keretek közt is alkalmazták), hol a leggroteszkebb freak show-t.
Ezt a sok finomságot a puszta lemezhallgatásból is ki lehet hozni, de a könnyen föllelhető 1984-es lemezbemutató koncertfelvétellel fokozhatjuk is az ingereket. A korszerű fényfestésektől és lézershow-któl kiégett tudatnak jólesik a hagyományos színházi eszköztár és a rock összeadódó nyersesége és közvetlensége.
Egészen abszurd, ahogy Hobo udvari bolondként, szomorúbohócként vonaglik és gesztikulál törpék vagy táncosnők társaságában, testre tapadó fekete artistaruhában, vagy ahogy Bill királyfisat játszik a falovacskán, hátul meg a stüszi vadász lesi, kire lőjön legközelebb. Kíváncsian várjuk, mit látunk majd a Barba Negrában.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!