Távol áll Kína gondolkodásától az a hatalmi törekvés, amellyel nyugatról riogatnak

Peking olyan globális nagyhatalom kíván lenni, amely alternatívát nyújt a Nyugattal szemben, és amelynek szuverenitását és érdekeit nem kérdőjelezik meg. Salát Gergely sinológus szerint a kínaiakat elsősorban saját maguk érdeklik, és nincs olyan ambíciójuk, hogy a saját ­képükre formálják a világot.

CHINA-DEFENCE Forrás: Europress/AFP

Kínának nincs oka aggodalomra, hiszen kiváló kapcsolatot ápol a kontinens országaival, hiába próbálja az Egyesült Államok meggyőzni őket arról, hogy ő „a jobb választás”. Az arroganciája csak azt mutatja, hogy most is csak a saját érdekeit keresi, és nem a kontinens valódi fejlesztésén dolgozik.

Idejétmúlt filozófiáján pedig átlátnak az afrikai országok, és nem fognak bedőlni neki – vélekedett a Global Times angol nyelvű kínai hírportál, amelyet sokan a Kínai Kommunista Párt „szócsövének” tartanak. A portál a december közepén megtartott Amerika–Afrika-csúcstalálkozó kapcsán ismertette a kínai álláspontot. – Kína megelőzött bennünket, mert levettük a szemünket a „labdáról” – fogalmazott Don Graves amerikai kereskedelmi államtitkár-helyettes, arra utalva, hogy Kína az elmúlt években jelentős pozíciókat épített ki – Amerikával ellentétben – a fekete kontinensen. A Global Times mindemellett felidézte, hogy az afrikai–kínai kereskedelmi forgalom volumene mintegy négyszer több (250 milliárd dollár), mint az afrikai–amerikai. Éppen ezért Peking kevésbé aggódik, hogy Washington egyhamar olyan pozíciókat épít ki Afrikában, mint ő.

Felnőni Amerikához

Az Egyesült Államok egyre többször és hangosabban fejti ki aggályait Kína felemelkedése és megerősödése miatt. Peking ugyanis az elmúlt egy-másfél évtizedben a mindinkább megerősödő gazdaságán keresztül beruházásokat hajtott végre Afrikában, a Közel-Keleten, Közép- és Délkelet-Ázsiában, megerősítette és fejlesztette a hadseregét, a pénzügyi rendszerét, elképesztő digitális forradalmon ment keresztül, mindemellett saját űrállomást épít, a holdra szállást, valamint az égitest bányászatát tervezve a következő évtizedben. Egyszersmind: Kína mára már mindenhol ott van. Peking célja az amerikai szabályokon alapuló világrend átrajzolása egy alternatíva felmutatásán keresztül. De mindezek előtt a saját biztonsági érdekeinek az érvényesítése a gazdaságban, a kereskedelemben, az energetikában és a hadászatban egyaránt, amelyek megalapozhatják az ország további fejlődését. Peking alapvető érdekének tartja emellett a szuverenitását, ideértve azt, hogy Tajvan Kína része.

– Kína nemcsak egy nép és ország, hanem egy egész civilizáció, amely a történelme folyamán a külvilágtól elzárva fejlődött. Így a kínaiakat elsősorban saját maguk érdeklik, és nincs olyan ambíciójuk, hogy a saját képükre formálják a világot. Természetesen arra van igényük, hogy az érdekeik érvényesüljenek és azokat tiszteletben tartsák, hogy növekedjen a befolyásuk a nemzetközi porondon, de nem akarják, hogy mindenki a kínai modell szerint rendezkedjen be – fogalmazott lapunknak Salát Gergely Kína-szakértő, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) munkatársa. Szerinte tehát Kína jelenleg nem kívánja átvenni az Egyesült Államok globális vezető szerepét – még ha Washington gyakran riogat is ezzel –, ellenben olyan domináns regionális nagyhatalmi szerepre tör, amely különösen a kelet- és délkelet-ázsiai térségben megkerülhetetlen.
Ebből ugyan első ránézésre kilóg az afrikai terjeszkedése, ám valójában az is az ország gazdasági prosperitásának a fenntartása és a kockázatok megosztása miatt fontos, a kontinens ásványkincsein és energiahordozóin keresztül.

– A gazdasági növekedés is biztonsági kérdés, ugyanis ha az megáll, akkor megrendülhet a Kommunista Párt hatalma is – magyarázta a sinológus. – A kínaiak nem megdönteni akarják az amerikai hegemóniát, hanem felnőni mellé. – Hozzátette: bipoláris világra sem vágynak, mert az szűkítené a mozgásterüket, és adott lenne, hogy ki barát és ki ellenség. Peking olyan multipoláris világot szeretne, ahol van négy-öt-hat pólus, amelyek folyamatosan alkudoznak, szövetségeket kötnek, majd felbontják azokat, de mindenképp van mozgástér – vélekedett a KKI munkatársa.

Teng Hsziao-ping volt az első kínai vezető 1979-ben, aki az Egyesült Államokba látogatott, közel harminc év elszigeteltség után – amelyet Mao Ce-tung rendelt el –, és ezzel Kínát visszavezette a nemzetközi színtérre, amellyel megkezdődhetett az ország gazdasági megerősödése és később a gazdasági globális nagyhatalommá válása is.

Napjainkra ez azt jelenti, hogy Kína adja a globális GDP mintegy húsz százalékát, itt állítják össze a mobiltelefonok hetven százalékát vagy éppen a számítógépek negyven százalékát is. Mindennek a megalapozása 1979-ben kezdődött, amikor Kína beindította gazdasági reformprogramját, amely keretében négy különleges gazdasági övezetet hoztak létre, amelyek a kapitalista „játékszabályok” szerint működtek – eltérően a kommunista Kína többi részétől –, és ezzel külföldi tőkét vonzottak be a hatalmas lehetőségekkel rendelkező országba. Ezekben a gazdasági zónákban a gyárak exportálhattak külföldre, míg az importőrök kereskedhettek a kapitalista országokkal. Ez gyors fejlődést eredményezett Kínának, és ott, ahol három évvel korábban még a rizsföldeken dolgoztak, hamar gyárak épültek, iparvárosok és felhőkarcolók magasodtak.

Közös ellenségek

Noha Peking továbbra is elkötelezett maradt a kommunizmus mellett, beengedte a kapitalizmust az országba, azt állítva, hogy ez a „kínai típusú szocializmus”. A gazdasági övezetek sikerességén felbuzdulva pedig egyre több nyílt zónát jelöltek ki, amelyek hatalmas GDP-robbanást eredményeztek. Ezekben a gazdasági zónákban olcsó munkaerő állított elő termékeket (rádiót, ventilátort, gyerekjátékot stb.) hatalmas mennyiségben. Az idetelepülő cégeknek pedig nem kellett nyereségadót fizetniük, miközben alacsonyan tudták tartani a költségeiket.

A felfokozott termelés mellett segítette a kínai gazdaság erősödését és az életminőség javulását a sanghaji értéktőzsde megnyitása 1990 decemberében, illetve Kína csatlakozása a Kereskedelmi Világszervezethez 2001-ben.

Újabb fordulatot a 2008-as gazdasági világválság hozott, amely hatására a nyugati országok visszafogták a kínai importjukat, tömeges csődöt okozva Kínában. Ám ekkor a kínai kormány mintegy hatszázmilliárd dollár értékű ösztönző programmal mentette meg a gazdaságot, és a cégek az export mellett a hazai piacra is elkezdtek termelni, ezzel megalapozva a belső fogyasztás emelkedését. 2013-ban vágott bele Peking az Egy övezet, egy út (Belt and Road Initiative) infrastruktúra-fejlesztési programba, amely a vasút-, autópálya-, gázvezeték-építések folytán állandó üzleti partnerré tették Kínát főképp Afrikában és Ázsiában.

Az 1,4 milliárd lakosú Kína a nyugati vállalatoknak az üzleti lehetőségek, a hatalmas piac és az olcsó munkaerő, míg a nem nyugati országoknak – amelyek a világ többségét alkotják – az alternatív fejlődési modell miatt lehet vonzó. – A kínai modell nem ideologikus – szemben a nyugatival –, így nem követeli meg a hozzá való igazodást, és nem is támaszt ilyen jellegű feltételeket a beruházások, hitelek, támogatások megkötésekor sem – magyarázta a KKI munkatársa. Ebből kifolyólag a fejlődő országokban a Kínával való üzletelés különösen vonzó, hiszen nem kell feladniuk a saját kultúrájukat és berendezkedésüket, a saját útjukat járhatják, és ezt Peking engedi nekik.

Kínának nincsenek igazi szövetségesei. Nem igazán köt szövetségeket, mert a szuverenitása a legfontosabb a számára, és ezért nem akarja formális szövetségekkel „megkötni a kezét

– magyarázta Salát Gergely. Ezzel szemben a szakértő is kiemelte, hogy Peking azért informális szövetségeket és partneri egyezményeket köt, jellemzően Oroszországgal, Pakisztánnal, Iránnal, Kambodzsával vagy éppen Észak-Koreával. Ám ezek a partnerségek jellemzően nem a közös értékek, hanem a közös ellenségek miatt jönnek létre. Pakisztánnal például a közös „ellenségük”, India ellenében léptek szövetségre, míg Oroszországgal a nyugati – és különösen amerikai – terjeszkedés miatt.

Utóbbival tekinthető a legszorosabbnak a kapcsolatuk – amelynek alapját egy 2001-es barátsági szerződés adja –, míg az idén kiadott közleményük szerint „a partnerségüknek nincsen határa”. – Ám ez nem jelenti azt, hogy mindenben együttműködnének, inkább csak azt, hogy a nemzetközi színtéren jellemzően kötelékben mozognak. De a nyugati országok közötti szövetségi rendszerhez hasonló kiépítése Kína számára nem opció, idegen lenne a kínai gondolkodástól – magyarázta a sinológus.

Gyenge pont lehet az imént említett szövetségkötési nehézség vagy éppen a nyugati diskurzusban a kínai kormány legitimitásának a megkérdőjelezése a „demokratikus aggályokra” hivatkozva.

A legtöbb nehézség azonban belföldön akad. Ugyan a gazdasági fejlődés jelentős Kínában, ez komoly társadalmi különbségeket okozott az elmúlt évtizedben. Amíg egyes családokban a gyermekek iskoláztatása és étkeztetése is gondot okoz, addig máshol luxusautókat vásárolnak, a gyerekek pedig nyugati egyetemeken tanulhatnak. Sokan pedig felróják, hogy ez nem az a szocialista Kína, amelyet megígértek.

Aggasztók emellett az ország demográfiai mutatói, az elöregedő társadalomban egyre több nyugdíjast tart el egyre kevesebb dolgozó. A problémák közé sorolhatók a környezetvédelmi nehézségek (például a városi szmog), vagy éppen a pártállam és a kapitalizmus összehangolása. Ősszel a koronavírus-járvány miatt hozott lezárások ellen tüntetések is alakultak, ám ezekhez jól alkalmazkodott a rendszer, és csökkentették a legnagyobb korlátozásokat.

Hídégetés és hídépítés

A sinológus szerint a tajvani helyzet mellett az utóbbi időszakban egyre gyakoribb észak-koreai ballisztikus rakétakísérletekre is érdemes odafigyelni, amelyet Phenjan „nem biztos, hogy Peking beleegyezésével” hajt végre. Mindemellett Salát Gergely szerint mivel a kínai kultúra „olyan, mint a víz, kitölti az üres teret”, ahol fogadókészséget talál, ott meg fog jelenni. Persze nem is nagyon tehetne máshogy, ha valóban alternatíva kíván lenni.

– A politikai kapcsolatok az egész Európai Unió­ban a magyarokkal a legjobbak. Olyan kis országnak, mint hazánk, a nagyhatalmak közötti lavírozás és a saját érdekek érvényesítése bevett taktika. Ezt nemcsak mi csináljuk, de a kínaiak értékelik, hogy például a csehekkel és litvánokkal ellentétben – akik csúnyán összevesztek Pekinggel többek között Tajvan szuverenitása miatt – a magyarok nem akarják felégetni a hidakat, sőt inkább újakat építenek.

Egy kis országnak akkor van mozgástere, ha minden létező nagyhatalom szóba áll vele

– fogalmazott Salát Gergely.

Ebben úgy tűnik, hogy Magyarország jelesre teljesít, ugyanis a szélrózsa minden irányában jó kapcsolatokat épített ki a legfontosabb hatalmakkal és szereplőkkel. Ezzel úgy tűnik, Peking is egyetért: reméljük, hogy az Európai Unió országai – Magyarországhoz hasonlóan – nyitottak lesznek a Kínával folytatott együttműködésre a konfliktusok és nézeteltérések ellenére – fogalmazott Vang Ji kínai külügyminiszter a minap. A jó kapcsolat pedig kifizetődik, mint ismert, hazánk legnagyobb külföldi beruházását is Kína hajtja végre a debreceni akkumulátorgyár keretében.

Kínai rendőrtisztek járőröznek a nyugat-kínai határvidéken a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen (Fotó: Europress/AFP)