Távol áll Kína gondolkodásától az a hatalmi törekvés, amellyel nyugatról riogatnak

Peking olyan globális nagyhatalom kíván lenni, amely alternatívát nyújt a Nyugattal szemben, és amelynek szuverenitását és érdekeit nem kérdőjelezik meg. Salát Gergely sinológus szerint a kínaiakat elsősorban saját maguk érdeklik, és nincs olyan ambíciójuk, hogy a saját ­képükre formálják a világot.

CHINA-DEFENCE Forrás: Europress/AFP

– Kína nemcsak egy nép és ország, hanem egy egész civilizáció, amely a történelme folyamán a külvilágtól elzárva fejlődött. Így a kínaiakat elsősorban saját maguk érdeklik, és nincs olyan ambíciójuk, hogy a saját képükre formálják a világot. Természetesen arra van igényük, hogy az érdekeik érvényesüljenek és azokat tiszteletben tartsák, hogy növekedjen a befolyásuk a nemzetközi porondon, de nem akarják, hogy mindenki a kínai modell szerint rendezkedjen be – fogalmazott lapunknak Salát Gergely Kína-szakértő, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) munkatársa. Szerinte tehát Kína jelenleg nem kívánja átvenni az Egyesült Államok globális vezető szerepét – még ha Washington gyakran riogat is ezzel –, ellenben olyan domináns regionális nagyhatalmi szerepre tör, amely különösen a kelet- és délkelet-ázsiai térségben megkerülhetetlen.
Ebből ugyan első ránézésre kilóg az afrikai terjeszkedése, ám valójában az is az ország gazdasági prosperitásának a fenntartása és a kockázatok megosztása miatt fontos, a kontinens ásványkincsein és energiahordozóin keresztül.

– A gazdasági növekedés is biztonsági kérdés, ugyanis ha az megáll, akkor megrendülhet a Kommunista Párt hatalma is – magyarázta a sinológus. – A kínaiak nem megdönteni akarják az amerikai hegemóniát, hanem felnőni mellé. – Hozzátette: bipoláris világra sem vágynak, mert az szűkítené a mozgásterüket, és adott lenne, hogy ki barát és ki ellenség. Peking olyan multipoláris világot szeretne, ahol van négy-öt-hat pólus, amelyek folyamatosan alkudoznak, szövetségeket kötnek, majd felbontják azokat, de mindenképp van mozgástér – vélekedett a KKI munkatársa.

Teng Hsziao-ping volt az első kínai vezető 1979-ben, aki az Egyesült Államokba látogatott, közel harminc év elszigeteltség után – amelyet Mao Ce-tung rendelt el –, és ezzel Kínát visszavezette a nemzetközi színtérre, amellyel megkezdődhetett az ország gazdasági megerősödése és később a gazdasági globális nagyhatalommá válása is.

Napjainkra ez azt jelenti, hogy Kína adja a globális GDP mintegy húsz százalékát, itt állítják össze a mobiltelefonok hetven százalékát vagy éppen a számítógépek negyven százalékát is. Mindennek a megalapozása 1979-ben kezdődött, amikor Kína beindította gazdasági reformprogramját, amely keretében négy különleges gazdasági övezetet hoztak létre, amelyek a kapitalista „játékszabályok” szerint működtek – eltérően a kommunista Kína többi részétől –, és ezzel külföldi tőkét vonzottak be a hatalmas lehetőségekkel rendelkező országba. Ezekben a gazdasági zónákban a gyárak exportálhattak külföldre, míg az importőrök kereskedhettek a kapitalista országokkal. Ez gyors fejlődést eredményezett Kínának, és ott, ahol három évvel korábban még a rizsföldeken dolgoztak, hamar gyárak épültek, iparvárosok és felhőkarcolók magasodtak.

Közös ellenségek

Noha Peking továbbra is elkötelezett maradt a kommunizmus mellett, beengedte a kapitalizmust az országba, azt állítva, hogy ez a „kínai típusú szocializmus”. A gazdasági övezetek sikerességén felbuzdulva pedig egyre több nyílt zónát jelöltek ki, amelyek hatalmas GDP-robbanást eredményeztek. Ezekben a gazdasági zónákban olcsó munkaerő állított elő termékeket (rádiót, ventilátort, gyerekjátékot stb.) hatalmas mennyiségben. Az idetelepülő cégeknek pedig nem kellett nyereségadót fizetniük, miközben alacsonyan tudták tartani a költségeiket.

A felfokozott termelés mellett segítette a kínai gazdaság erősödését és az életminőség javulását a sanghaji értéktőzsde megnyitása 1990 decemberében, illetve Kína csatlakozása a Kereskedelmi Világszervezethez 2001-ben.

Újabb fordulatot a 2008-as gazdasági világválság hozott, amely hatására a nyugati országok visszafogták a kínai importjukat, tömeges csődöt okozva Kínában. Ám ekkor a kínai kormány mintegy hatszázmilliárd dollár értékű ösztönző programmal mentette meg a gazdaságot, és a cégek az export mellett a hazai piacra is elkezdtek termelni, ezzel megalapozva a belső fogyasztás emelkedését. 2013-ban vágott bele Peking az Egy övezet, egy út (Belt and Road Initiative) infrastruktúra-fejlesztési programba, amely a vasút-, autópálya-, gázvezeték-építések folytán állandó üzleti partnerré tették Kínát főképp Afrikában és Ázsiában.

Az 1,4 milliárd lakosú Kína a nyugati vállalatoknak az üzleti lehetőségek, a hatalmas piac és az olcsó munkaerő, míg a nem nyugati országoknak – amelyek a világ többségét alkotják – az alternatív fejlődési modell miatt lehet vonzó. – A kínai modell nem ideologikus – szemben a nyugatival –, így nem követeli meg a hozzá való igazodást, és nem is támaszt ilyen jellegű feltételeket a beruházások, hitelek, támogatások megkötésekor sem – magyarázta a KKI munkatársa. Ebből kifolyólag a fejlődő országokban a Kínával való üzletelés különösen vonzó, hiszen nem kell feladniuk a saját kultúrájukat és berendezkedésüket, a saját útjukat járhatják, és ezt Peking engedi nekik.

Kínának nincsenek igazi szövetségesei. Nem igazán köt szövetségeket, mert a szuverenitása a legfontosabb a számára, és ezért nem akarja formális szövetségekkel „megkötni a kezét

– magyarázta Salát Gergely. Ezzel szemben a szakértő is kiemelte, hogy Peking azért informális szövetségeket és partneri egyezményeket köt, jellemzően Oroszországgal, Pakisztánnal, Iránnal, Kambodzsával vagy éppen Észak-Koreával. Ám ezek a partnerségek jellemzően nem a közös értékek, hanem a közös ellenségek miatt jönnek létre. Pakisztánnal például a közös „ellenségük”, India ellenében léptek szövetségre, míg Oroszországgal a nyugati – és különösen amerikai – terjeszkedés miatt.

Utóbbival tekinthető a legszorosabbnak a kapcsolatuk – amelynek alapját egy 2001-es barátsági szerződés adja –, míg az idén kiadott közleményük szerint „a partnerségüknek nincsen határa”. – Ám ez nem jelenti azt, hogy mindenben együttműködnének, inkább csak azt, hogy a nemzetközi színtéren jellemzően kötelékben mozognak. De a nyugati országok közötti szövetségi rendszerhez hasonló kiépítése Kína számára nem opció, idegen lenne a kínai gondolkodástól – magyarázta a sinológus.

Gyenge pont lehet az imént említett szövetségkötési nehézség vagy éppen a nyugati diskurzusban a kínai kormány legitimitásának a megkérdőjelezése a „demokratikus aggályokra” hivatkozva.

A legtöbb nehézség azonban belföldön akad. Ugyan a gazdasági fejlődés jelentős Kínában, ez komoly társadalmi különbségeket okozott az elmúlt évtizedben. Amíg egyes családokban a gyermekek iskoláztatása és étkeztetése is gondot okoz, addig máshol luxusautókat vásárolnak, a gyerekek pedig nyugati egyetemeken tanulhatnak. Sokan pedig felróják, hogy ez nem az a szocialista Kína, amelyet megígértek.

Aggasztók emellett az ország demográfiai mutatói, az elöregedő társadalomban egyre több nyugdíjast tart el egyre kevesebb dolgozó. A problémák közé sorolhatók a környezetvédelmi nehézségek (például a városi szmog), vagy éppen a pártállam és a kapitalizmus összehangolása. Ősszel a koronavírus-járvány miatt hozott lezárások ellen tüntetések is alakultak, ám ezekhez jól alkalmazkodott a rendszer, és csökkentették a legnagyobb korlátozásokat.

Hídégetés és hídépítés

A sinológus szerint a tajvani helyzet mellett az utóbbi időszakban egyre gyakoribb észak-koreai ballisztikus rakétakísérletekre is érdemes odafigyelni, amelyet Phenjan „nem biztos, hogy Peking beleegyezésével” hajt végre. Mindemellett Salát Gergely szerint mivel a kínai kultúra „olyan, mint a víz, kitölti az üres teret”, ahol fogadókészséget talál, ott meg fog jelenni. Persze nem is nagyon tehetne máshogy, ha valóban alternatíva kíván lenni.

– A politikai kapcsolatok az egész Európai Unió­ban a magyarokkal a legjobbak. Olyan kis országnak, mint hazánk, a nagyhatalmak közötti lavírozás és a saját érdekek érvényesítése bevett taktika. Ezt nemcsak mi csináljuk, de a kínaiak értékelik, hogy például a csehekkel és litvánokkal ellentétben – akik csúnyán összevesztek Pekinggel többek között Tajvan szuverenitása miatt – a magyarok nem akarják felégetni a hidakat, sőt inkább újakat építenek.

Egy kis országnak akkor van mozgástere, ha minden létező nagyhatalom szóba áll vele

– fogalmazott Salát Gergely.

Ebben úgy tűnik, hogy Magyarország jelesre teljesít, ugyanis a szélrózsa minden irányában jó kapcsolatokat épített ki a legfontosabb hatalmakkal és szereplőkkel. Ezzel úgy tűnik, Peking is egyetért: reméljük, hogy az Európai Unió országai – Magyarországhoz hasonlóan – nyitottak lesznek a Kínával folytatott együttműködésre a konfliktusok és nézeteltérések ellenére – fogalmazott Vang Ji kínai külügyminiszter a minap. A jó kapcsolat pedig kifizetődik, mint ismert, hazánk legnagyobb külföldi beruházását is Kína hajtja végre a debreceni akkumulátorgyár keretében.

Kínai rendőrtisztek járőröznek a nyugat-kínai határvidéken a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen (Fotó: Europress/AFP)