A magyarok ősei Mongóliában is élhettek

A világ tizennyolcadik legnagyobb területű országa, Mongólia régen nem jurtákról, a kumiszról vagy éppen a tevék és lovak hátát megülő pusztai népekről szól. Mongólia fejlődése megállíthatatlan, az ebből fakadó nehézségek és kihívások olykor viszont még mindig legyőzhetetlenek. Hazánk ulánbátori nagykövete, dr. Obrusánszky Borbála szerint a mongol emberek nagyon szeretik a magyarokat, miközben mi még mindig nagyon keveset tudunk a világ egyik legérdekesebb országáról, ahonnan őseink egy része származott.

A kínai Tongvancseng a mai napig legjobban megmaradt egykori hun város Fotó: MICHAEL SNELL Forrás: Robert Harding Premium

– Egy Ózdon született magyar lány hogyan szeret bele Mongóliába?
– Az első olvasmányélményeim közé tartozott Arany János Rege a csodaszarvasról című műve. Nagyon megfogott Hunor és Magor története, meg is tanultam az egész költeményt, miközben – a szüleim elmondása szerint – akkor éppen Afrikába vágytam. Később kezembe kerültek a régi magyar mondák, ezek varázsoltak el. Arra is emlékszem, hogy amikor a Balatonon nyaraltunk egy vállalati üdülőben, ott hallottam a felnőtteket Mongóliáról beszélni, számomra mindez varázslatosnak bizonyult. Kicsit szomorú is lettem, mert biztos voltam abban, hogy sosem fogok ebbe az országba eljutni. De aztán mégis sikerült. Mongólia, csodálatos ország.

Középen Obrusánszky Borbála, hazánk mongóliai nagykövete, mellette jobbra Gombojav Zandanshatar miniszterelnök. Fotó: Külügyminisztérium

Mongólia, ahol állandóan felbukkannak a magyarok ősei

– Ehhez képest 1993-ban, huszonegy évesen mégis nekivágott élete első mongóliai utazásának. 
– Ha ehhez még azt is hozzáteszem, hogy mindez vonattal történt, akkor az még nagyobb kaland volt. Ekkor már az ELTE történelem–mongol szakára jártam. Még 1992-ben bejutottam a történelem szakra, majd felvettem a mongol szakot is. Elkezdtem a nyelvet tanulni és tanulmányoztam Belső-Ázsia történetét is.

Visszatérve a több napon át tartó vonatos utazásra, hihetetlen élménynek bizonyult és semmi félelem nem volt bennem.

 Igaz, nem egyedül, hanem ismerősökkel utaztam.

– Amikor megérkezett Ulánbátorba, mi fogadta itt?
– Négy évvel az oroszok kivonulása után, 1993-ban a főváros a mostaninál szebb arcát mutatta. Ez még akkor is igaz volt, ha posztszovjet benyomásokkal szembesültem. Nagy parkokat, hatalmas épületeket láttam, volt tér és levegő. Nem pöfögött annyi autó, mint manapság, s a boltokban korábban megszokott jegyrendszernek is vége lett addigra. Engem első pillanatban megfogott a látvány, az emberek kedvessége. Két évvel később, 1995-ben nyelvtanulás céljából jöttem tanulni a Mongol Nemzeti Egyetemre. Addigra már számos étterem megnyílt, két év alatt is sokat fejlődött Ulánbátor. Aztán a doktori képzést is itt végeztem el. Magyar tanáraim javasolták, hogy tanuljak inkább külföldön, mert Magyarországon a Belső-Ázsia tanszéken doktori program csak nyelvészetből volt. Mivel nem sokan pályáztak az itteni ösztöndíjakra, sikeres pályázatot nyújtottam be, s megkezdtem a tanulmányaimat. Az ország története, a múlt titkai érdekeltek a legjobban. Miután a mongol professzorok állandóan a hunokról kérdeztek engem, és fel kellett készülnöm a hun történelemből, ennek az lett a vége, hogy a végén az én érdeklődésem is arra irányult. 

– Ha most nem az lenne a névjegykártyájára írva, hogy Magyarország ulánbátori nagykövete, akkor mi állna rajta?
– Történész, mongolista, néprajzos, újságíró. Ebből a négyből bármelyik megállná a helyét, mindegyik szakmát elvégeztem és gyakorlatot is szereztem belőlük. 

A turizmus lehet az egyik legfőbb kitörési pont

– Az egykori Mongol Birodalom hosszú időn át a világtörténelem meghatározó részévé vált. Mára ez teljesen megváltozott, hiszen Mongólia – amely területileg a világ 18. legnagyobb országa – beszorult két világhatalom, Oroszország és Kína közé. Az itt élő emberek, a mai mongolok hogyan látják országuk jelenlegi státuszát?
– Igazából próbálnak helyezkedni a két hatalmas ország között, és megpróbálják ennek az elhelyezkedésnek az előnyeit kihasználni. Mostanság azt hangsúlyozzák, hogy Mongólia igazi hídfőállás a külföldi befektetők számára, hiszen közel van Dél-Korea, Japán, Kína és Oroszország is. De Mongólia tényleg bezárt ország. Számos kitörési pontot keresnek, talán ezért fordultak most a turizmus irányába, hogy minél több külföldi érkezzen ide. Az ország tényleg csodálatos hely.

Egy régi kolostor, mögötte pedig egy jurta Mongólia fővárosában. Fotó: Lantos Gábor

Igaz, a legszebb területeket még mindig nagyon nehéz megközelíteni, talán ez is adja ennek a különlegességét, varázsát. Ugyanakkor ebben az országban nem lehet egész éves turizmusról beszélni, mert a téli időszakban Ulánbátor egyes negyedei az elképesztő légszennyezettség miatt gyakorlatilag élhetetlenné válnak. A főváros szélén, a jurtavárosokban élők ugyanis minden szemetet eltüzelnek. Az autók is szennyezik a levegőt. De az ország széntüzelésű erőműveit sem korszerűsítették még, ez okozza az olykor tényleg elviselhetetlen állapotokat. Sajnos ugyanez a helyzet a vidéki tartományi központokban is. 

A mongolok még mindig nem értékelik azokat a kincseket, amivel rendelkeznek és nem használják ki a bennük rejlő lehetőséget. Ez talán a következő generáció feladata lesz.

A csodálatos táj, a 60 milliós állatállomány és a gazdag történelmi és kulturális múlt szerintem hosszú távon többet érnek, több bevételt termelnének, mint az ásványkincsek. 

– Mit tud kezdeni az ország vezetése az elmaradott területen élőkkel?
– Kellene egy nagy, átfogó országos program, mert a végtelenségig nem élhetnek a városi lakosok jurtákban. Ehhez elsősorban pénz szükséges, de az is, hogy az emberek elfogadják a változás szükségességét. Sajnos, máig komoly probléma az alkoholizmus, ami miatt sok család tönkremegy, és az anyagi problémák miatt sokan nem tudnak a peremen lévő, igénytelen, komfort nélküli jurtaszállásokból beköltözni az újonnan épült lakásokba. Másrészt, a vidéki Mongólia és Ulánbátor között még mindig hatalmas a különbség, összehasonlíthatatlan az emberek élete. És ezt nem csak arra értem, hogy a vidéki emberek jurtákban laknak. Sokkal nagyobb gond, hogy arrafelé az infrastruktúra teljes mértékben hiányzik. Vidéken a pásztorkodáson kívül csak a helyi bányákban van munkalehetőség, de oda a szakképzett munkaerőt keresik, akik főleg a fővárosban vagy néhány iparosodott megyeközpontokban élnek. Mivel a turizmus csak néhány hónapos szezont jelent, a feldolgozóipar is hiányzik, ezért sokszor reménytelennek tűnik a vidékiek helyzete. 

Erélytelen rendőrök, nevetséges büntetések

– A XXI. századi Ulánbátor önfejlődése megállíthatatlan, de az ezzel járó káros hatásokat sem képesek orvosolni. A szinte 24 órában zajló csúcsforgalom, az állandó dugók, a földből gombamód kiemelkedő plázák – ez az itteni jövő? A rövid távú gondolkodás volna a legnagyobb gondja Mongóliának?
– A főváros valóban kaotikus. Úgy tűnik, hogy hiányoznak a megfelelő közlekedési szakemberek is, akik orvosolhatnák ezeket a gondokat. Számos feladatot kellene megoldani. Például a fővárosban nincs köztéri parkolási díj, de a rendőrök sem büntetik meg a szabálytalanul közlekedő vagy parkoló autósokat. Az emberek akár az út közepén is hagyhatják a járműveiket. 

Ulánbátor, Mongólia fővárosa madártávlatból. Fotó: Lantos Gábor

A büntetés nevetségesen alacsony. A közlekedési káoszhoz hozzájárul, hogy az utcák rendkívül szűkek, a szélén parkoló autók sorakoznak. Még a buszmegállók is helyét is elfoglalják. A fővárosban a feleslegesen kialakított megfordulósávok is csak növelik a dugót. Ezeken alapos tervezéssel könnyen lehetne változtatni, de erre – egyelőre – vagy nincs szakember, vagy nincs erre akarat a főváros részéről. 

Ugyanakkor a fővárosiak is hibásak, mert nem hajlandók felülni a tényleg modern és vadonatúj autóbuszokra. Véleményem szerint kemény rendőri fellépés és a büntetési tételek emelése esetén ezeket a gondokat meg lehetne oldani.

De az úthálózat fejlesztése elkerülhetetlen. 

– Ha néhány szóban össze kellene foglalnia a mai mongol emberek gondolkodásmódját, hogyan tenné meg ezt?
– A mongol emberek büszkék a múltjukra, de tisztába vannak a realitásokkal. Tudják, hogy soha nem lesz többé olyan jelentősége Mongóliának a világtörténelemben, mint ami Dzsingisz kán idejében volt, de az egykori mongol nagykán, a világtörténelem egyik legnagyobb hódítója nem véletlenül kapott egy olyan lovas szobrot, amely a világ jelenlegi legnagyobb ilyen alkotása. Ez a monumentális alkotás nem a fővárosban, hanem onnan ötven kilométerre, Tsonjin Boldogban van, ahol a legenda szerint Dzsingisz kán elhagyta a világhódító ostorát. A szobor az elmúlt közel 15 év alatt fellendítette Mongólia turizmusát, nagyon sok belföldi és külföldi turista meg akarja nézni a „szobrot”. A szobor egyben a mongol identitás szimbóluma is. 

Ha megkérdezünk egy átlag mongol embert, hogy mire a legbüszkébb, minden bizonnyal Dzsingisz kán nevét mondja elsőnek.

Nem véletlenül tették ki minden közintézményben a nagy hódító portréját. Arról is született egy ajánlás, hogy az ország korai történelmét feldolgozó mű (Mongolok titkos története) minden háztartásba eljusson. Ugyanakkor nagyon érdekes, hogy a szocialista múlt maradványai még mindig megfigyelhető a mindennapokban.

– Hiszen Mongólia volt Oroszország után az első olyan állam, amely a bolsevik utat választotta.
– A fővárosban jellemző, hogy szinte minden héten ünnepelnek valamit. A nemzeti ünnep idején (nádam, július 11.) felsorolják a hun birodalom alapításának éppen aktuális évfordulóját, de ugyanígy számolják a Mongol Birodalom megalakulásának évét. Ezenkívül büszkén emlegetik az 1921-es úgynevezett forradalmat is. Maga a nádam egy régi mongol ünnepség, de a július 11-i nap az, amikor 1921-ben a bolsevikok elfoglalták a mongol fővárost. 

Kérdezhetnénk, hogy miért kell ünnepelni azt a napot, amikor a szovjet erők bevonultak ide. Sajnos, ez annak is köszönhető, hogy a mongolok közül sokaknak az oktatás miatt hiányos a történelmi ismeretük.

Tudom, furcsa ezt hallani, de ez nemcsak a történelemmel, hanem a földrajzzal is így van. Sajnos, sokan a saját országukat sem ismerik. Utaztam olyan sofőrrel, aki tőlem hallott először egy mongol folyóról vagy kolostorról. Mongóliában sokáig nem tanították Batu kán életét. Volt olyan mongol kollégám, akinek Magyarországra kellett menni tanulni, hogy először halljon a magyarországi tatárjárás fővezéréről. Ez a szocialista oktatás hátulütője. Összegezve, Mongóliának nagy edukációs reformra lenne szüksége.

Kész csoda, hogy Mongólia túlélte a XX. századot

– Hogyan lehet feldolgozni mindazt, ami ebben az országban az utóbbi 115 évben történt?
– Ez tényleg nem egyszerű feladat. Mongólia a XX. század elején nagyon komoly válságba került. 1911-ben szűnt meg a mandzsu birodalom, amelynek részei voltak, és ennek köszönhetően a mongolok önállósodhattak és létrehozhatták a független mongol államot. De a régi területek visszaszerzésére semmi esély nem maradt. A nagy nemzeti hős, Szühebátor ezen dolgozott, egészen addig, amíg 1915-ben Kjahtában a nagyhatalmak összeültek és megrajzolták Mongólia határait. 

Dzsingisz kán szobra nem messze található Ulánbátortól. Fotó: Lantos Gábor

Nem sokkal később jött a bolsevik puccs Oroszországban és a Vörös Hadsereg kelet felé nyomult, hogy kiszorítsa Szibériából a cári erőket. A veszély miatt 1919-ben Kína szállta meg az országot, majd 1920-ban megérkeztek a kozák cári csapatok, akik Mongóliában találtak menedéket. Egy év múlva már a bolsevikok űzték ki a cári csapatokat, s elfoglalták az országot. Innentől pedig egészen 1990-ig az oroszok befolyása érvényesült. Ezt követően a bolsevik diktatúra az ország lakosságának öt százalékát kiirtotta, és megvalósította a nagy terrort. Kész csoda, hogy a mongol nép túlélte a XX. századot. 

– Mi, magyarok a jurtán, a sztyeppéken, a kumiszon és a lovakon kívül mit tudunk Mongóliáról?
– Szerencsére egyre több ismeretünk van erről az országról. 

Ebben rengeteget segített Szent Kelet Vesztett varázsa 14 részes dokumentumfilm sorozat, amelyet Bayer Zsolt rendezett Mongóliáról.

A film bemutatása után egyre nagyobb az érdeklődés Mongólia iránt, egyre többen utaznak ide, a magyarok részéről határozottan nő az érdeklődés Mongólia iránt, ami örömmel tölt el. Már csak azért is, mert nekünk, magyaroknak nagyon is sok közünk van az itt élő emberekhez. 

A magyar őstörténet fontos szála Belső-Ázsiában keresendő

– Arra gondol, hogy az otthon még mindig el nem fogadott, hivatalossá nem tett, de mára ténnyé vált elmélet szerint a magyarok őseit nem a finnugor népcsaládban, hanem itt, Belső-Ázsiában kell keresnünk?
– Igen, erre. Nekem is, önnek is, minden magyarnak a finnugor kapcsolatról tanítottak, miközben a magyar őstörténet egy fontos szála Belső-Ázsiában van. Ezt nem én mondtam először, hanem Kőrösi Csoma Sándor, aki az ókori kínai krónikák tudósításaiból értesült arról, hogy Belső-Mongólia lehetett a hun birodalom központja. 

Az ott élt hunok onnan indultak el nyugatra. Joseph de Guignes francia misszionárius is úgy vélte, hogy a hunok őshazája Mongólia volt.

A magyarok elődei természetesen nemcsak innen származnak, hanem több eurázsiai pontról, ugyanis a hunokhoz útközben sok más nép is csatlakozott, sokan éppen vérszerződést kötöttek a vezető nemzetségekkel, ahogyan ezt Anonymus is leírta. A vérszerződés nemcsak a magyaroknál, hanem a hunoknál, és a mongoloknál is ismert volt. Ami a hódításokat illeti, az olvasó ne egy lovas rodeóra gondoljon, hanem egy nagyon hosszú történelmi folyamatra, amíg az itt élő hunok a mai Kárpát-medence területére eljutottak. A szkíták és a hunok is rengeteg nyomot hagytak itt maguk után, ezeket nem lehet eltagadni. Arhangáj tartomány egyik temetőjében (Tamir Ulaan Khosuun) angol kutatók négy olyan genetikai mintát is találtak, amely az Árpád-házzal mutat hasonlóságot. Korábban Neparáczki Endre a kelet-mongóliai Duurlig Narsnál talált közrendű sírból mutatott ki DNS-hasonlóságot az Árpádokéval. 2022-ben a közös magyar–mongol expedíció eredményeként előkerült egy olyan DNS-minta, amely a magyar Aba nemzetséggel mutatott ki rokonságot. A genetika mellett történelmi nyomok is vannak. 

A kínai források nagyon sok értékes információt adtak az ott élő hunokról. Sok olyan tárgyra, emlékre bukkantak, amely mind itt, mind Magyarországon létezett.

Az egyik ilyen a lovas temetkezés. Ezenfelül számos egyezésre jöttek rá a kutatók. Ami a nyelvészetet illeti, sokáig nem vizsgálta meg senki a mongol nyelvet. Ennek az egyik első kutatója Szentkatolnai Bálint Gábor volt, aki 1873-ban érkezett meg Mongóliába. Ő 1200 hasonló szót talált a két nyelvben, és felhívta a figyelmet a nyelvtani rendszerek hasonlóságaira is. Ezeket odahaza sutba dobták, mert a politikai állásfoglalás szerint a magyarokat el kellett szakítani a keleti rokon népektől, másrészt a Habsburg politikusok el akarták törölni a magyarok régmúltját. A finnugor elméletben annyi igazság van, hogy vannak közvetett nyelvi kapcsolatok a magyarral, de azokat a magyarokkal rokon sztyeppei-szkíta és hun népektől tanulták, akik az egész eurázsiai sztyeppét uralták. Az akkori globalizáció kialakítói a sztyeppei lovas nomád népek voltak. 

– Igaz az, hogy Mongóliához közel, Kína északnyugati részén van egy város, amelynek a nevét, ha lefordítjuk, Fehérvárt kapunk?
– Igaz, ez a település más néven Tongvancseng, ami egy kínai fantázianév, jelentése” a tízezer fal városa”. A kínaiaknál a tízezer azt jelenti, hogy nagyon sok. 

Tongvancseng, az egykori Hun Birodalom központja Észak-Kínában. Fotó: Xinhua/Liu Xiao

A városról sok feljegyzés maradt a kínai forrásokban, majd elnéptelenedett. A XIX. században megjelentek az orosz kutatók, akik Fehérvárnak írták le ennek a településnek a nevét, de a romvároshoz szomszédos települések neve is Fehérvár. Ez a mai napig legjobban megmaradt egykori hun város. A várost ugyanúgy építették, mint magos Déva várát, vagyis építőáldozattal. 

– A mai mongol emberek mit tudnak Magyarországról?
– Jóformán mindenki tudja, hogy van valami rokonság a magyarokkal és úgy tudják, hogy ez a hunokon keresztül van. Érzik tehát az összetartozási tudatot, amely a két nemzet szempontjából nagyon fontos. A mongolok sokkal jobban ragaszkodnak hozzánk, mint mi hozzájuk. Bayer Zsolt filmjének itteni bemutatásakor az volt a fő tanulság, hogy maguk a mongolok sem tudják, hogy milyen szép az országuk. Nagyon sok mongol ember tanult és tanul még ma is Magyarországon. A hazatérésük után mindig arról beszéltek, mennyire sokat tanultak tőlünk, s mennyire megszerettek bennünket.