Tudásbányászat: a kutatómunkát is átalakítja a technológia 

Tudós csak az lesz, aki eredetien tár fel összefüggéseket.

Forrás: AFP/ROLAND SCHLAGER

A nagy nyelvi modellek fejlettségi szintje az utóbbi évben már lehetővé teszi a világon bármilyen nyelven létrejött tanulmányok és könyvek megbízható összefoglalását. De azt is, hogy a mesterséges intelligencia fordítóival, például a DeepL vagy a Microsoft Translator segítségével akár nyolcvan nyelvre is lefordítsuk, amit a több milliárd ember mintegy 100–150 millió egyetemi oktatója, társadalomtudósa el tud olvasni akár napokon belül az adott tanulmány, könyv publikálása után. (A műszaki és természettudományok képletekkel és rajzokkal dúsított kutatásai eredményeit nem tudom átlátni, így ezeket most zárójelbe teszem.) Én már 2024 őszétől elkezdtem ezt a módszert használni, és egy-egy témát a középpontba emelve az ezzel foglalkozó fontosabb monográfiák és tanulmányok ismertető összefoglalására kérve a ChatGPT egyre újabb verzióit, nagyjából ötven tematikus kötetet készítettem, tudásbányászatnak nevezve el ezt a tudásgyűjtést. Majd mivel láttam, hogy a ChatGPT a világ nagy könyvtáraiban már meglévő új könyvekhez is hozzá tud jutni – ami csak több év alatt válik elérhetővé a legtöbb tudós, egyetemi ember számára –, ezért tematikusan összeállítva a jogtudomány különböző területeinek főbb témáit – eddig hetvenet – elkezdtem az elmúlt három-öt év új publiká­cióit ezzel a módszerrel összefoglaltatni. Témánként ez 25-30 könyvet és tanulmányt jelent, amelyek többségét hét világnyelvre fordítottam le az említett módon. Saját portált teremtve erre, illetve az Academia.com portál mintegy 300 millió használóját megcélozva feltettem ezeket online hozzáférésre, és az algoritmus visszajelzése szerint ezeket folyamatosan olvassák, és le is töltik a világ számos pontján.

Salgótarjáni könyvtárban. Változik a tudás és a tudós fogalma. Fotó: MTI / Komka Péter

Ezek a tematikus tudásbányászati kötetek egyenként két-három nap alatt elkészültek 200–250 oldal terjedelemben, és hét európai, illetve világnyelvre fordítása egy-egy kötetnél három óra alatt elvégezhető volt, majd feltettem ezeket az említett online portálokra. Fontos kiemelni, hogy a társadalomtudományi publikációkat készítő egyetemi oktatók, kutatók e tevékenységük mintegy kilencven százalékában alapvetően csak a már publikált tudás gyűjtését végzik, minden eredeti tudás létrehozása nélkül, és csak egy kisebbik részük megy túl ezen, hogy új összefüggések feltárására készítsen kutatást, kiegészítve, korrigálva a meglévő tudást.

Így a most létrejött tudásbányászati lehetőség a mesterséges intelligencia nagy nyelvi modelljeire alapozva ezeket feleslegessé teszi, a korábbi tudásgyűjtés többéves – vagy csak hónapos – munkáját pedig napok alatt elvégezhetővé.

Az említett gyorsfordítások az Academia.edu oldalon vagy az említett tudásbányászati portálon közzététele révén pedig a világ egészében felválthatja az egyetemi oktatók és kutatók eddigi tudományként végzett tudásgyűjtését ezekben a témákban.

Felmerül a kérdés, hogy e módszer az elterjedése esetén miként változtatja meg a társadalomtudományi egyetemi -akadémiai világot? Egyik hatása lehet, hogy a tudásgyűjtés munkaterhének töredékmennyiségre csökkenése radikálisan ki tudja tágítani a tudomány specializálódásának mai szűk parcelláit, és sokkal szélesebb átfogást tesz lehetővé. Például jelenleg az európai jogi kutatások nemcsak az egyes jogágak területeire különülnek el, és specializálódnak – kirekesztve az azon túli területek felé az összefüggéseket –, hanem még ezeken belül is további specializálódás szerint folyik a kutatás. Ennek megfelelően egy fiatal jogi kari tanársegéd – egy magánjogi tanszékre bekerülve – nem a teljes magánjog területén kezdi el az általa már megtanult tankönyv tudásán túl a kutatást, hanem például az egyes szerződésfajtákra vagy a tulajdonjog, illetve az öröklési jog kérdéseire specializálódva. Csak néhány nagy professzor jut el addig, hogy a magánjog nagy részét, vagy akár teljességét a történeti változásaival együtt átlássa az eddigi hazai és külföldi monográfiák feldolgozásaival, és ennek alapján egy átfogó magánjogi tankönyvet, monográfiát tudjon készíteni. Az egyetemi oktatók igen nagy többsége csak oktatja az ilyen, nagy professzorok által megírt átfogó, a tudományterület egészét lefedő tankönyvet sok éven át, de ténylegesen csak egy kis szeletet maga elé fogva végez önálló tudásgyűjtést az oktatáson kívül. Ez pedig így van minden más jogág területén, de ugyanez igaz a politikatudomány vagy a szociológia egyetemi részlegeire is. Sokan pedig még e szűk specializálódás szerinti tudásgyűjtést sem végzik el egyetemi oktatóvá válva, hanem a lassanként már szó szerint ismert tankönyvet oktatják egy életen át.

Az ilyenfajta tudásszűkülésnek óriási kárai vannak, mert a specializálódás kirekeszti az adott témák további aspektusait, és minél szűkebb területre történik meg ez a specializálódás, annál nagyobb rész esik ki az egyes témák esetében az egyetemi oktatók és tankönyveik szemszögéből. Például a jelenlegi alkotmányjog esetében ez már oda vezetett, hogy a jórészt az 1960-es évekig kialakult alkotmányjogi kategóriákat oktatva a megváltozott állami-politikai realitást teljesen semmibe veszik, és szinte egyetlen mondattal nem tud egyetérteni a tájékozott kutató ezeket a tankönyveket olvasva, ám mivel a szűk látókörű alkotmányjogi tanszékek egyetemi „professzorai” mint a „szakma” konszenzusát védik ezeket, ezért a diákok és a külvilág nem ismerheti meg a valós összefüggéseket. Az alkotmányjogászok csak a sok évtizede tanított tankönyvet ismerik, és ezt mint a „szakma bibliáját” állítják maguk elé a kritikák ellen. De ez a helyzet más jogterületeken is létezik kisebb mértékben, bár ahol gyakorlati-jogi kérdésekkel is foglalkoznak, ott ez az aberráltságot súroló torzulás azért nem jellemző.

A most létrejött tudásbányászati lehetőség az elterjedése után felválthatja a jogtudomány és a társadalomtudományok területén ezt a helyzetet, és egy-egy téma területén 25-30 új könyvet és tanulmányt összefoglalva egy-egy kötet ­200–300 oldalán az átlag egyetemi oktató számára – pél­dául az említett magánjog vagy büntetőjog, munkajog, alkotmányjog területén – az országon belüli helyzeten túl egy sor más ország hasonló szabályozása válik átláthatóvá néhány napos olvasással. Egy-két hónap alatt pedig a teljes jogági terület főbb intézményeit összehasonlító szinten is meg tudják ismerni, ami eddig öreg professzorok számára csak egy életen át tartó olvasással volt lehetséges. A pusztán tankönyvre szűkült tudás helyett így a fiatal egyetemi oktatók főszabály szerint rövid idő alatt a teljes tudományterületük sok-sok témáját a legfrissebb kutatások fényében tudják látni alternatív fogalmi keretekben feldolgozva és ezeket összehasonlítva. Megszűnik az a helyzet, hogy kezdő egyetemi oktatók három-négy fejezettel a diákok előtt haladva oktatnak az első években, és keresik azt a szűk parcellát a tudományterületen belül, amelyen önálló kutatást mernek elkezdeni. De a jogtudományon túl minden más társadalomtudományi szakon – szociológia, politológia, történettudomány, filozófia stb. – ez a helyzet áll elő, és a pusztán egyetemi tankönyvekre szűkült tudásátadás helyett szélesebb olvasottságú egyetemi oktatók lépnek a maiak helyébe.

Fontos kiemelni, hogy ezzel a változással a ­mainál sokkal felkészültebb egyetemi oktatók státusa annyiban meg is változik, hogy a mesterséges intelligencia által töredékidő alatt létrehozott tudásbányászatra támaszkodás meg is fosztja őket tudósi címeiktől. Eddig a nagy munkateher a világban már publikált tudás összegyűjtése közben legitimálta az ezek által létrejött tudományos műveknek a minősítését, és ezek létrehozóinak mindenféle tudományos rangokkal való felruházását.

Most azonban hiába válik az átlag egyetemi oktató minőségibb tudás hordozójává és annak átadójává a diákok számára, többé nem lesz mímelhető tovább a tudósi mivolt. Tudós csak az lesz, aki az így megkönnyített tudásbányászat bázisán elkezdi újragondolni az összefüggések feltárását és a meglévő tudás korrigálását az új meglátások nyomán.

Ötvenéves egyetemi tapasztalataim alapján márpedig a jogi karokon, a szociológiai és a politológiai szakokon ez csak az egyetemi oktatók öt-tíz százalékára jellemző; számukra meg is kell tartani a pusztán egyetemi tankönyvi tudást kibővítő oktatási munka mellett az eredeti összefüggések feltárására törekvésük értékelésének és jutalmazásának mechanizmusait.

Borítókép: Felkészülés a bécsi egyetemi könyvtárban. Megszűnik a helyzet, hogy a kezdő kari oktatók három-négy fejezettel járnak a diákok előtt (Fotó: AFP / Roland Schlager)