Néhány évtizeden belül az olvasás olyan ritka hobbitevékenységgé válhat, mint a magasabb szintű matematika. A most felnövekvő nemzedékeknek egy olyan környezethez kell igazodniuk, amely szédítő sebességgel változik. Az elsősorban a technológia vezérelte átalakulás egyik visszafordíthatatlannak tűnő eredménye az olvasás – és ezzel az írásbeliség – visszaszorulása. Noha ennek a folyamatnak rendkívül szerteágazó következményei lehetnek, a társadalommal foglalkozó szakemberek egyelőre kevésbé foglalkoznak külön ezzel a problematikával.
Hazánkban az egyik kivétel Steigervald Krisztián generációkutató, aki szerint például azoknak, akik rendszeresen és elmélyülten olvasnak könyveket, általában véve a problémamegoldó képességük is lényegesen jobb lesz. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy olvasás közben minden segítség nélkül kell elképzelnünk a szerző által leírt jeleneteket, helyszíneket és karaktereket. A másik kulcsszó az elmélyült figyelem, amely elősegíti az olvasmány nyújtotta tapasztalatok és ismeretek szerves elsajátítását. Steigervald szerint a gyerekeknek felolvasott meséknek és történeteknek is a felsoroltakhoz hasonló kedvező hatásai vannak. Az olvasással ellentétben a filmek, rövidebb videók nem késztetik arra a nézőt, hogy bármit is elképzeljen, hiszen készen kapja a vizuális élményt.
Az olvasás ugyanakkor a jelenlegi tendenciákat szemlélve Steigervald Krisztián szerint halálra van ítélve. A legtöbb gyermek már egy olyan technológiai környezetbe születik, amelynek lényegében tartozéka a televízión folyamatosan elérhető mese- és filmcsatorna. Mindenki mobiltelefont és egyéb kütyüket használ. A szülők ugyanakkor képesek befolyásolni gyermekük az olvasáshoz való kötődését. Bizonyos életkorig egyszerűen nem is szükséges, hogy a gyermeknek saját telefonja legyen, amelyen játszik, meséket néz, elég, ha látja, hogy a szülei rendszeresen használják. Steigervald Krisztián úgy véli, amennyiben a szülők sokat olvasnak fel – például rendszeres mondanak esti mesét –, a gyermekek is arra kényszerülnek, hogy a hallottak alapján elképzeljék a cselekményt. A felolvasott szöveg is hasonlóan hat az agyra, mint az olvasás, vagyis javítja a problémamegoldó képességet.
Áthuzalozva
A tudományos kutatások is sorra tárják fel az olvasás kedvező hatásait, amelyek elképesztően mélyrehatónak bizonyulnak. Olyannyira, hogy az olvasással még az agyunk szerkezete is átalakul. Ennek egyik magyarázata az úgynevezett olvasási paradoxonra vezethető vissza. Noha az evolúciós történelmünk szinte teljes egészében nem létezett az olvasás, a legtöbb ember mégis elég könnyen képes elsajátítani ezt a készséget. Ez pedig annak köszönhető, hogy az agyunk „áthuzalozódik”, vagyis egyebek mellett a hallott beszéd megértését szabályozó központ játszik szerepet az olvasási képességének kialakulásában. Valamint olyan részek, amelyek eredetileg a természetben található vizuális minták – így a különböző falevelek alakjai vagy az állatfajták – felismeréséért voltak felelősek.
Hogy mindez milyen jelentős átrendeződést jelent, azt az is mutatja, hogy a sokat olvasó embereknél az arcfelismerésért felelős rész a bal agyféltekéből a jobba tevődik át, sőt egyes kutatások szerint csekély mértékben még akár romolhat is. Az olvasással az agy fehérállományának is nő a volumene, emellett a két agyfélteke közti kommunikáció is javul. Ezek a fiziológiai és idegi módosulások állnak az olyan ismertebb kedvező változások hátterében, mint a koncentrációképesség és a memória javulása, a szókincs bővülése, valamint a kommunikációs készséges finomodása. Ma már az is bizonyított tény, hogy az olvasás enyhíti a stresszt és az alvásproblémákat. Sőt – például demenciában és pszichózisban szenvedő páciensek esetében – egyre gyakrabban alkalmaznak biblioterápiát kiegészítő kezelésként.
Hasznos azonosulás
Az olvasásnak köszönhető előnyök itt nem érnek véget. Egy amerikai kutatás arra az eredményre jutott, hogy minél jobban elmerül egy könyvben az olvasó – például egy regényben –, az agynak annál több területe aktiválódik, az pedig igazán meglepte a tudósokat, hogy ez az agyi aktivitás még a könyv befejezése után több nappal is megmaradt. A kutatás szerint elsősorban az olvasmányok főhőseivel történő érzelmi azonosulás képes kiváltani ilyen hatást.
Érdekesség, hogy ez az azonosulás időlegesen képlékennyé teszi az olvasó személyiségét, amikor is a történetbeli szereplők bőrébe bújva, személyes tapasztalatként élhet meg különböző érzelmeket, dilemmákat és konfliktusokat. Mindig újabb karakterek perspektívájába helyezkedve jobban megértheti más emberek élethelyzetét, vagyis javul az empatikus képessége, ahogy a reflektált gondolkodása is fejlődik.
Ahány könyv, annyi megélt élet
Mindemögött az áll, hogy az agy nem tesz különbséget aközött, hogy „csak” olvasunk valamilyen élményről vagy hogy a való életben tapasztaljuk azt meg. Ugyanis amikor később felidézzük az olvasmányélményeinket, ugyanazok az idegpályák aktiválódnak, mint amikor a fizikai valóságból származó emlékeinkre gondolunk vissza. Tehát – legalábbis agyi szinten – az átélés megéléssé válik.
Ebből a szempontból annyi életünk lehet, ahány könyvet elolvasunk. Ez a kijelentés meglepőnek tűnhet, hiszen sokan úgy gondolják, hogy még egy nagyon jó regény is „csak” fikció, „pusztán a képzelet szüleménye”. Azonban az irodalomnak – ahogyan a művészetnek általában véve – megvan a maga realitása és a nagy alkotók műveiből mélyebb tudást és tapasztalatot szerezhet az olvasó az emberi állapotról, mint a „valóságból”. A művészetet, mint kitalálmányt a „realitással” szembeállító és az alá helyező köznapi nézet Platónig datálódik vissza. A görög filozófusóriás rendszerében ugyanis a földi valóság már eleve az isteni ideák árnyképe volt, a művészet pedig a valóságot másolta, vagyis az árnykép árnyképe lett. Ám ebben a levezetésben elsikkad a műalkotás sajátos, de nem kevésbé létező realitása. Utóbbi persze csak úgy nyer értelmet, ha valaki nyitott ezekre a művekre, enélkül a legnagyobb műremekek is semmitmondóak maradnak.
A legjobb dolog
Beszédes, hogy az igazán nagy és érzékeny szellemek – köztük írók, költők, gondolkodók – milyen jelentőséget tulajdonítottak az irodalmi műveknek és az olvasásnak. A neves amerikai filozófus, Richard Rorty például úgy tartotta: noha utazni nagyon jó és hasznos dolog, ám akárhány helyet járunk be a világon, nem tehetünk szert mélységükben az olvasáshoz fogható tapasztalatokra. A következő idézet mellett számos hasonlót említhetnénk Susan Sontag esszéistától is: „Amikor olvasunk, egy másik világba lépünk be, ahonnan felfrissülten térhetünk vissza, készen arra, hogy kiegyensúlyozottan viseljük a saját világunk igazságtalanságait és frusztrációit. Az olvasás, amellett, hogy szórakozás, balzsam.” Jorge Luis Borges argentin író pedig úgy vélte: az írásnál csak két jobb dolog létezik az életben: az olvasás, valamint az újraolvasás. Szerinte az arra méltó műalkotásokat akárhányszor érdemes újból elolvasni. Ezt vallja Csányi Vilmos, a nemzetközi hírű magyar etológus is, aki állítása szerint legalább hatvanszor olvasta el Franz Werfel A meg nem születettek csillaga című regényét.
