Nem öreg – régebb óta fiatal

A generáció a meghatározás szerint „egymással nagyjából egy időben születettek olyan csoportjai, amelyek tagjai hasonló gyerekkori szocializációjuk­ miatt sok egyforma tulajdonságot, értéket, szokást és hasonló világlátást hordoznak magukban”. Hogyan illeszkedtek be nagyszüleink a társadalomba,­ ki mit élt át gyerekkorában, kik az X, Y, Z és alfa-generáció tagjai? Steigervald Krisztián generációkutatóval beszélgettünk.

Steigervald Krisztián Forrás: Szabó Gabi

– Mi a célja a generációkutatásnak?

– Az utóbbi negyven-ötven évben megfigyelhettük, hogy az emberiség jelentős kultúraváltáson ment keresztül. Ez sok mindenre kihat, például a tudásátadás irányára, mértékére, a férfi- és női szerepekre vagy az apai-anyai mintákra, melyeket szeretnénk átadni a gyerekeknek. Ha ezeket nem ismerjük, akkor az iskolában, a munkahelyen vagy otthon olyan konfliktusokba csúszhatunk bele, melyeket nehéz kezelni, és veszekedéshez vezethetnek. A kultúraváltás leglátványosabb része a digitális technika megjelenése, mely sok mindent befolyásol az életünkben. Óriási mennyiségű információ hat ránk és az érzelmeinkre. Sokkal több inger ér, ami szélsőségesen befolyásolhat minket. Ennek kezelését még meg kell tanulnunk. A XX. századi ember agyát és idegrendszerét alapvetően az íráson-olvasáson alapuló gondolkodásmód határozta meg. Sokkal többet olvastunk, sokkal több mesét hallhattak tőlünk a gyerekek. Ma már nem biztos, hogy az emberek képesek végigolvasni egy hosszabb cikket, főleg, ha nincs hozzá kép. A generáció egyáltalán nem egy életkori doboz, az, hogy idősek vagy fiatalok vagyunk, életkori sajátosság. Egy generációhoz való tartozás tapasztalatok halmaza. Az élmények összességét, melyekben egész életünkben részünk van, élménytartománynak, az adott intervallumban születettek hasonló gondolkodását és viselkedését jegynek nevezzük.

– Mihez köthetők az életkori határok?

– A generációkat a XX. században kezdték elnevezni. Azelőtt a generáció biológiaváltást jelentett, addig tartott a határa, amíg az elsőszülött – általában 18 éves korban – gyereket tudott szülni. Ma már korábban válnak nemzőképessé a fiatalok. Én az életkori határokat információs, kommunikációs, technológiai változásokhoz kötöm, például háború végéhez, a háztartási gépek, a walkman, az internet, az okostelefon megjelenéséhez. Ez a születésiév-alapú besorolás a saját rendszerem, mások másutt húzzák meg a határokat.

– Hat generációt – veterán, baby boomerek, X, Y, Z és alfa – különböztet meg. Mi jellemző rájuk leginkább?

– Az alapszemélyiséget jellemzően a gyerekkori élmények határozzák meg. Az életünk első hét évében átélt alapélmények döntő fontosságúak. A legidősebb generáció az 1945 előtt született veteránok, akiknek alap generációs jegye a biztonságkeresés. Ez a nemzedék átélte a háborút, mely tele volt bizonytalansággal, nélkülözéssel, tragédiával. Ők békére, nyugalomra vágynak, ezért keresik folyamatosan a biztonságot. Mi történt, amikor márciusban kihirdették a veszélyhelyzetet? Másnap az időskorúak nagy része elindult vásárolni. Az alaptapasztalat működött bennük: baj esetén legyen tele a spájz, mert az ad egyfajta kapaszkodót. A fiatalok teljesen kiborultak, hogy miért nem maradnak otthon. Nem értették a helyzetet, mert ők nem halmoznak fel élelmiszert, sőt a számukra készült új építésű lakásokban már kamra sincsen.

A baby boomerek (1946–1964) újragondolták az életet, és nagyon mást akartak csinálni, mint a veteránok, akik két világégést idéztek elő. Önző generációnak is nevezték őket, mert nemcsak leélni akarták az életet, hanem élvezni is. Az X (1965–1979) az első technológiaorientált generáció. A hatvanas évek közepére datálható az analóg ipari forradalom időszaka, amikor egyre több családban jelent meg a mosógép, a lemezjátszó, a porszívó. Az X-esek alapélménye, hogy ők az első generáció, amely a kétkeresős családmodell miatt nagyon korán került intézménybe, bölcsődébe. Később kulcsos gyerekeknek is hívták őket. Az X-esek maximalisták és hősközpontúak, ami azt jelenti, hogy sok mindent egyedül szeretnek megoldani. Az Y (1980–1994) az első individuális generáció. E generáció létrejöttét én a walkman megjelenéséhez kötöm, ami a befelé fordulást, az énközpontú szórakozást indította el. Addig az emberek összejöttek zenét hallgatni, de a walkmannel már bezárkózhattak a saját zenéikkel. Fontos, hogy ez az utolsó olyan generáció, melynek minden egyes tagja még olyan világra született, amikor a születése pillanatában nem volt internet.

Steigervald Krisztián
Fotó: Szabó Gabi

A Z generáció (1995–2009) már beleszületett az internet világába, együtt nőtt, fejlődött vele. Ezek a fiatalok soha nincsenek egyedül, bármikor online lehetnek, beszélhetnek, megoszthatják gondolataikat. Ha elutaznak, nem az a fontos, hogy hová mennek, és ott mit látnak, hanem, hogy van-e wifi. Ez az első nemzedék, amelynél megfordul a tudás átadásának iránya: a felnőttek őket kérdezik, hogy mit kell csinálni a géppel, hogy így-úgy működjön. A kultúraváltás egyik része a tudás átadásának az iránya. Amióta ember él a földön, az idősebbtől a fiatal felé halad. Ez ma már nem evidens. Mindkét irányban létezik egyfajta tudásátadás, ami eddig nem volt. A digitális oktatás idején több helyről hallottuk, hogy a technikai dolgokban a diákok segítettek a pedagógusoknak. Viszont sok felnőtt nem tudja, hogyan kérjen tanácsot a fiataloktól, vagy hogyan dolgozza fel, hogy ők többet tudnak, okosabbak. Ha nyitottak vagyunk, akkor a gyerekek örömmel magyaráznak nekünk. Csak akkor működhet oda-vissza irányban a tudásátadás, ha megtanulunk tanulni a fia­taloktól, és elfogadjuk, hogy a kultúraváltás miatt újfajta szerepkörbe kerülhetnek a felnőttek, a szülők, a munkaadók, a vezetők, a pedagógusok. Ennek a nemzedéknek gyenge a konfliktustűrő képessége, nincsenek praktikáik, öntörvényűek. 2010 az alfa-generáció alaphatárvonala, az érintőképernyős és az okoseszközök berobbanása az életünkbe. E nemzedék legidősebb tagjai tízévesek. Mivel ők már egyáltalán nem esnek hasra az internettől, hiszek abban, hogy ők szüntetik meg a nagyon erős digitális függőséget.

– A Generációk harca – Hogyan értsük meg egymást? című könyvé­ben azt írja, hogy a lexikális tudás a múlté, és a diákok zsebében ott lapul a világ összes tudása. Ha a telefonjukon mindent meg tudnak nézni, akkor mit és hogyan lehet tanítani nekik?

– A kultúraváltás miatt jelentős a különbség a XX. században szocializálódott és a XXI. században született emberek gondolkodásmódja között. Mivel ma másként működik az agyunk, újra kellene huzalozni az oktatás célját és szerepét. A poroszos, hierarchikus oktatás egyirányú tanítás, amellyel a digitális korban felnövő gyerekek nehezen tudnak azonosulni. A pedagógus a saját tapasztalataiból indul ki, és úgy gondolja, hogy a mai gyerekek figyelemhiányosak. Valójában nem azok, csak másfajta választ adnak az információgyűjtésre. Nekünk megmondták, hogy mit kell tanulni, ők viszont úgy látják, hogy az információ bárhonnan beszerezhető, és nem egy-, hanem két- vagy többirányú. Ha a pedagógus ezt nem veszi figyelembe, ha az oktatási rendszer ezt nem kezeli, akkor a két fél nem kerül azonos platformra. Ha egy generáció azt tapasztalja, hogy az a tudás, amelyet az idősebbek rájuk akarnak erőltetni, nem hasznos számukra, akkor nem is próbálják értelmezni, kezelni, tisztelni.

– Ha minden generáció a saját szemüvegén keresztül néz a másikra, akkor hogyan lehet értékeket átmenteni?

– Újra kell fogalmazni őket. Az értékek nem szűnnek meg, a tartalmuk változik meg. Nem érdemes azon küzdeni, hogy visszahozzuk a régi értékeket, mert az új generáció más kultúrában nőtt fel, más alapkultúrával rendelkezik, és nem fogja érteni, hogy miért akarják „letolni a torkán” azt, ami számára nem természetes. Akkor is falakba ütközünk, ha olyan paraméterek mentén értékeljük őket, melyeknek az ő világukban nincs jelentőségük, vagy olyan értékeknek tulajdonítunk jelentőséget, melyeket ők nem éreznek annak. Azzal, hogy az előző generációk létrehoztak egy digitális világot, azzal új értékrendszert hoztak a világra, amelyet a mostani fiatalok csak használnak. Viszont mi, idősebbek, felnőttek, akik létrehoztuk ezt a világot, nem adtunk egyértelmű iránymutatást arra vonatkozóan, hogy mi a különbség az offline és az online valóság között. Ezt nagyon kevés szülő tanítja meg a gyerekének.

– Érdemes harcolni a generációs beidegződések ellen?

– Nem. Fölöslegesen hadakozik az egyik generáció a másik beidegződéseivel. El kell fogadnunk, hogy a gyerekünknek nem mi leszünk a viszonyítási pont, hanem a korosztályuk. Azt javaslom, addig legyünk partnereik, amíg van rá mód. Rengeteg konfliktust elkerülhetünk, ha tudatosítjuk magunkban a saját generációs alapjegyeinket, megismerjük a korlátainkat, és megpróbáljuk megérteni, hogy a többiek hogyan „működnek”. Ne harcoljunk, értsük meg egymást.