Nem öreg – régebb óta fiatal

A generáció a meghatározás szerint „egymással nagyjából egy időben születettek olyan csoportjai, amelyek tagjai hasonló gyerekkori szocializációjuk­ miatt sok egyforma tulajdonságot, értéket, szokást és hasonló világlátást hordoznak magukban”. Hogyan illeszkedtek be nagyszüleink a társadalomba,­ ki mit élt át gyerekkorában, kik az X, Y, Z és alfa-generáció tagjai? Steigervald Krisztián generációkutatóval beszélgettünk.

Steigervald Krisztián Forrás: Szabó Gabi

– Az alapszemélyiséget jellemzően a gyerekkori élmények határozzák meg. Az életünk első hét évében átélt alapélmények döntő fontosságúak. A legidősebb generáció az 1945 előtt született veteránok, akiknek alap generációs jegye a biztonságkeresés. Ez a nemzedék átélte a háborút, mely tele volt bizonytalansággal, nélkülözéssel, tragédiával. Ők békére, nyugalomra vágynak, ezért keresik folyamatosan a biztonságot. Mi történt, amikor márciusban kihirdették a veszélyhelyzetet? Másnap az időskorúak nagy része elindult vásárolni. Az alaptapasztalat működött bennük: baj esetén legyen tele a spájz, mert az ad egyfajta kapaszkodót. A fiatalok teljesen kiborultak, hogy miért nem maradnak otthon. Nem értették a helyzetet, mert ők nem halmoznak fel élelmiszert, sőt a számukra készült új építésű lakásokban már kamra sincsen.

A baby boomerek (1946–1964) újragondolták az életet, és nagyon mást akartak csinálni, mint a veteránok, akik két világégést idéztek elő. Önző generációnak is nevezték őket, mert nemcsak leélni akarták az életet, hanem élvezni is. Az X (1965–1979) az első technológiaorientált generáció. A hatvanas évek közepére datálható az analóg ipari forradalom időszaka, amikor egyre több családban jelent meg a mosógép, a lemezjátszó, a porszívó. Az X-esek alapélménye, hogy ők az első generáció, amely a kétkeresős családmodell miatt nagyon korán került intézménybe, bölcsődébe. Később kulcsos gyerekeknek is hívták őket. Az X-esek maximalisták és hősközpontúak, ami azt jelenti, hogy sok mindent egyedül szeretnek megoldani. Az Y (1980–1994) az első individuális generáció. E generáció létrejöttét én a walkman megjelenéséhez kötöm, ami a befelé fordulást, az énközpontú szórakozást indította el. Addig az emberek összejöttek zenét hallgatni, de a walkmannel már bezárkózhattak a saját zenéikkel. Fontos, hogy ez az utolsó olyan generáció, melynek minden egyes tagja még olyan világra született, amikor a születése pillanatában nem volt internet.

Steigervald Krisztián
Fotó: Szabó Gabi

A Z generáció (1995–2009) már beleszületett az internet világába, együtt nőtt, fejlődött vele. Ezek a fiatalok soha nincsenek egyedül, bármikor online lehetnek, beszélhetnek, megoszthatják gondolataikat. Ha elutaznak, nem az a fontos, hogy hová mennek, és ott mit látnak, hanem, hogy van-e wifi. Ez az első nemzedék, amelynél megfordul a tudás átadásának iránya: a felnőttek őket kérdezik, hogy mit kell csinálni a géppel, hogy így-úgy működjön. A kultúraváltás egyik része a tudás átadásának az iránya. Amióta ember él a földön, az idősebbtől a fiatal felé halad. Ez ma már nem evidens. Mindkét irányban létezik egyfajta tudásátadás, ami eddig nem volt. A digitális oktatás idején több helyről hallottuk, hogy a technikai dolgokban a diákok segítettek a pedagógusoknak. Viszont sok felnőtt nem tudja, hogyan kérjen tanácsot a fiataloktól, vagy hogyan dolgozza fel, hogy ők többet tudnak, okosabbak. Ha nyitottak vagyunk, akkor a gyerekek örömmel magyaráznak nekünk. Csak akkor működhet oda-vissza irányban a tudásátadás, ha megtanulunk tanulni a fia­taloktól, és elfogadjuk, hogy a kultúraváltás miatt újfajta szerepkörbe kerülhetnek a felnőttek, a szülők, a munkaadók, a vezetők, a pedagógusok. Ennek a nemzedéknek gyenge a konfliktustűrő képessége, nincsenek praktikáik, öntörvényűek. 2010 az alfa-generáció alaphatárvonala, az érintőképernyős és az okoseszközök berobbanása az életünkbe. E nemzedék legidősebb tagjai tízévesek. Mivel ők már egyáltalán nem esnek hasra az internettől, hiszek abban, hogy ők szüntetik meg a nagyon erős digitális függőséget.

– A Generációk harca – Hogyan értsük meg egymást? című könyvé­ben azt írja, hogy a lexikális tudás a múlté, és a diákok zsebében ott lapul a világ összes tudása. Ha a telefonjukon mindent meg tudnak nézni, akkor mit és hogyan lehet tanítani nekik?

– A kultúraváltás miatt jelentős a különbség a XX. században szocializálódott és a XXI. században született emberek gondolkodásmódja között. Mivel ma másként működik az agyunk, újra kellene huzalozni az oktatás célját és szerepét. A poroszos, hierarchikus oktatás egyirányú tanítás, amellyel a digitális korban felnövő gyerekek nehezen tudnak azonosulni. A pedagógus a saját tapasztalataiból indul ki, és úgy gondolja, hogy a mai gyerekek figyelemhiányosak. Valójában nem azok, csak másfajta választ adnak az információgyűjtésre. Nekünk megmondták, hogy mit kell tanulni, ők viszont úgy látják, hogy az információ bárhonnan beszerezhető, és nem egy-, hanem két- vagy többirányú. Ha a pedagógus ezt nem veszi figyelembe, ha az oktatási rendszer ezt nem kezeli, akkor a két fél nem kerül azonos platformra. Ha egy generáció azt tapasztalja, hogy az a tudás, amelyet az idősebbek rájuk akarnak erőltetni, nem hasznos számukra, akkor nem is próbálják értelmezni, kezelni, tisztelni.

– Ha minden generáció a saját szemüvegén keresztül néz a másikra, akkor hogyan lehet értékeket átmenteni?

– Újra kell fogalmazni őket. Az értékek nem szűnnek meg, a tartalmuk változik meg. Nem érdemes azon küzdeni, hogy visszahozzuk a régi értékeket, mert az új generáció más kultúrában nőtt fel, más alapkultúrával rendelkezik, és nem fogja érteni, hogy miért akarják „letolni a torkán” azt, ami számára nem természetes. Akkor is falakba ütközünk, ha olyan paraméterek mentén értékeljük őket, melyeknek az ő világukban nincs jelentőségük, vagy olyan értékeknek tulajdonítunk jelentőséget, melyeket ők nem éreznek annak. Azzal, hogy az előző generációk létrehoztak egy digitális világot, azzal új értékrendszert hoztak a világra, amelyet a mostani fiatalok csak használnak. Viszont mi, idősebbek, felnőttek, akik létrehoztuk ezt a világot, nem adtunk egyértelmű iránymutatást arra vonatkozóan, hogy mi a különbség az offline és az online valóság között. Ezt nagyon kevés szülő tanítja meg a gyerekének.

– Érdemes harcolni a generációs beidegződések ellen?

– Nem. Fölöslegesen hadakozik az egyik generáció a másik beidegződéseivel. El kell fogadnunk, hogy a gyerekünknek nem mi leszünk a viszonyítási pont, hanem a korosztályuk. Azt javaslom, addig legyünk partnereik, amíg van rá mód. Rengeteg konfliktust elkerülhetünk, ha tudatosítjuk magunkban a saját generációs alapjegyeinket, megismerjük a korlátainkat, és megpróbáljuk megérteni, hogy a többiek hogyan „működnek”. Ne harcoljunk, értsük meg egymást.