– Ha a lélekszámot nézzük, 2025-ben mely közösségek számítanak szórványnak a határokon túl?
– Minden külhoni közösségnél létezik olyan terület, ami szórványnak számít, hiszen Erdélyben is vannak tömbben élő magyarok és szórványban élők. Ha megnézzük azokat a magyarság szempontjából ritkábban lakott területeket, amelyek nem a székelyföldi vagy a partiumi tömbmagyarsághoz tartoznak, akkor egy Hunyad, egy Arad, egy Beszterce-Naszód vagy egy Brassó megye már szórványnak számít ebből a szempontból. Nem véletlenül van szórványképviselője az RMDSZ-nek, és nem véletlenül vannak külön szórványprogramok, amelyeket a partnereinkkel közösen valósítunk meg a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával. De ugyanúgy a Felvidéken is, ha a határtól északibb részekre távolodunk, szórványnak mondhatóak azok a területek, ahol még megvan a magyar jelenlét. Itt az egyházakra és a civilekre lehet leginkább támaszkodni, de igaz ez Kárpátaljára és Vajdaságra is.
– Hol fenyeget a leginkább a szórványosodás a Kárpát-medencében?
– Ahol a magyarság aránya 50 százalék alá csökken, de leginkább ott, ahol 30–20 százalék alá esik a magyarok aránya. Romániában, ahol eléri a 20 százalékot egy nemzeti kisebbség egy adott régióban vagy településen, ott például több jogosítvánnyal rendelkezik a magyarság. Mi azon dolgozunk, hogy megőrizzük ezeket a közösségeket, megmaradhassanak magyarnak, és erre külön programokat is indítottunk, amelyeknek az a lényege, hogy e nemzettestek valamilyen módon be tudjanak kapcsolódni az anyanyelvi oktatásba, a közösség életébe, miközben az anyaországból is segítjük ezeket a közösségeket.
– Melyek a legnagyobb eredmények, amelyek az elmúlt tíz évben létrejöttek a szórványvidékeken?
– Nagy sikernek tartom a Petőfi Sándor-programot, ami a Kőrösi Csoma Sándor-program mintájára a Kárpát-medencei szórványba küld ösztöndíjasokat Horvátországba, Vajdaságba, Erdély szórványterületeire, a Felvidékre és minden szórványközösséghez. Az ösztöndíjasaink kilenc hónapig támogatják és segítik a közösséget a nemzeti ünnepek, az oktatás, a néptánc, a cserkészet, a hagyományőrzés területén. Említhetném a Rákóczi Szövetséggel közösen megvalósított iskolabuszprogramunkat, amellyel a szórványtelepülésekről viszik be központilag busszal iskolába, óvodába a magyar gyermekeket. Vagy Erdélyben az Iskola Alapítvánnyal közösen végzett, úgynevezett Afterschool programot, ahol délutáni oktatásba tudunk bevonni diákokat és tanárokat. Bármennyire is támadják ezt a programot, az óriási hatást fejt ki a szórványban és elképesztő sokat segít a megmaradásban. Természetesen a pályázatainkban is odafigyelünk, hiszen különleges érzékenységet és figyelmet fordítunk a szórványban élő magyarokra.
– Kik támadják ezt a programot?
– Legutóbb éppen az erdélyi Transtelex portálon olvastam egy cikket, amely azt firtatta, hogy miért Kolozsvárra megy az állami támogatás. Azt nem veszik figyelembe, hogy a programot a kolozsvári székhelyű Iskola Alapítvány bonyolítja le, és ennek a pénznek a 95 százaléka a szórványban hasznosul. A szórványban élő gyermekektől, diákoktól vennék el ezt a pénzt, ha támadnák a programot. Pont azt szolgálja, hogy a szórványban élő diákok is hozzájuthassanak megfelelő étkezéshez és oktatáshoz.
– Melyek a jelentős különbségek a szórványmagyarság problémái között?
– A probléma és a kihívás mindenhol eléggé hasonló, és szerintem a megoldás is az. Nem érdemes a nemzetrészek között akkora különbséget tenni. A kihívás egyértelműen az asszimiláció, a magyar nyelvű intézményrendszernek a hiánya, a magyar nyelvű hitéletnek a hiánya. Ha nem tud magyar nyelvű pap, lelkész szolgálni, nincsen magyar nyelvű templom, az hozzájárul az asszimilációhoz.
A megoldás az, hogy legyen délutáni oktatás, vasárnapi iskola, közösségszervezés, támogatás a helyi civil szervezeteknek, szórványpapoknak, lelkészeknek, hogy ők időnként jussanak el a szórványba, hogy ott is legyenek magyar nyelvű istentiszteletek, szentmisék, és természetesen fontos a Petőfi-program. A kihívások ugyanazok, és a válasz is ugyanaz. Fontos, hogy a szórványban élő magyarok is érezhessék, hogy a nemzet részei, hogy foglalkozunk velük, hogy számíthatnak az anyaországra. Ezért is különleges alkalom ma az Erdélyi Magyar Szórvány Napja, amit ebben az évben Aradon rendeznek meg, és ahol jómagam is jelen leszek.
Mindemellett minden programba bevonjuk a szórványmagyarságot, hiszen a külhoni magyarok körében kiterjesztett magyar családtámogatási rendszerben minden magyar állampolgárt bevonunk, így a szórványban élőket is. Ez érinti az anyasági támogatást, a babakötvényt, a Szülőföldön magyarul programot is.
– Említette az egyházakat is mint megtartó erőt. Mi a meglátása az államtitkárságnak a Nagyváradon zajló, a premontrei főapátot, Fejes Rudolf Anzelmet érintő magyarellenes lépéssel kapcsolatban? Mint ismert, a román dominanciájú önkormányzat ki akarná lakoltatni a főpapot a saját rendházából. Ez pedig valójában nemcsak egyházi, hanem magyar ügy is.
– Folyamatosan kapcsolatban vagyunk vele és a munkatársával, illetve Böcskei László nagyváradi római katolikus püspökkel is. Az ő egyházmegyéjének a területén a katolikusságot érintő kérdésekről van szó, ezért az ő véleménye megkerülhetetlen. Mi Böcskei püspök úr álláspontját alapvetően támogatjuk, az ő hozzáállását próbáljuk erősíteni, és természetesen amiben tudunk, abban segítünk a bajba jutott magyar közösségeknek, egyházi közösségeknek Nagyváradon is. Itt fontos, hogy az egyházi jogi kérdéseket, a világjogi kérdéseket tisztán lássuk.
