A váradi Úri utca magányos harcosa

A jelenlegi nagyváradi román dominanciájú városvezetés ki szeretné lakoltatni kolostorából a premontrei főapátot, ami többek között a képünkön szereplő templom jövőjét is megpecsételheti.

1898 nyarán indult el Nagyváradról Szegedre ez az igen szép állapotban megőrzött képes levelezőlap. A premontrei rend híres Úri utcai főgimnáziumát és templomát ábrázoló küldemény mindössze egy nap alatt tette meg az utat az egyik vármegyeszékhelytől a másikig. Akkoriban ez nem volt különösebb teljesítmény, ellenben mostanság – kiváltképp, hogy Szeged és Nagyvárad közé határt húztak Trianonban.

Lapunkat egy bizonyos Erzsi adta fel Pálffy Margit őnagyságának, méghozzá mindenféle szegedi utcanév vagy házszám megadása nélkül, ennek ellenére a címzett egészen biztosan kézhez kapta a küldeményt. Ha ez nem történt volna meg, annak mindenféle jegyeit megtalálnánk a képeslap hátoldalán. A Magyar Királyi Posta ugyanis igen alapos munkát végzett akkoriban kiváltképp, hogy a 19. század legvégén már elterjedtté vált az addig kevésbé népszerű képes „Levelező-lap”, ami gyorsabbá, gördülékenyebbé tette az üzenetváltást.

1898-ban egy nap alatt tette meg az utat A-ból B-be egy postai küldemény a régi nagy Magyarországon Fotó: A szerző magángyűjteménye

E dokumentumértékű nagyváradi „papírdarab” mostanság igen gyakran ficánkol gyűjteményemben, hiszen a képen szereplő egykori Premontrei Főgimnáziumot még mindig nem szolgáltatták vissza a rendnek, a hozzá szervesen kapcsolódó kéttornyú templomra és rendházra pedig idén, 2025-ben (!) vetült az államosítás árnya. 

A jelenlegi nagyváradi román dominanciájú városvezetés ugyanis ki szeretné lakoltatni kolostorából a premontrei főapátot, ami többek között a képünkön szereplő templom jövőjét is megpecsételheti. De honnan is gyökerezik ez a gyűlölet, ami az egyik legmagyarabb, legharcosabb jellemű kanonokrendünket érinti?

A 127 esztendős felvételen az a pazar épületkomplexum látható, amely a vidéki Magyarország egyik elitképzője volt Nagyvárad elcsatolásáig, fenntartói, a premontreiek pedig óriási szerepet játszottak a régió kulturális, tudományos és egyházi életében is. Tegyük hozzá, hogy a főgimnázium mellett a Magyar Királyi Jogakadémia is e helyütt működött. 

Most viszont úgy nézzenek rá erre a lapra, hogy a falak között már jó ideje a Mihai Eminescu Líceum működik, ahol már csak elvétve akad magyar nyelvű osztály.

A szóban forgó régi magyar oktatási intézményeket nem sokkal a román megszállás után bezáratták, pedig a város minden felekezetéből és nációjából tanultak diákok e falak között. Mindezek után pedig megkezdődött a premontreiek vagyonának elkobzása is, ami nem csak a képen látható épületekre terjedt ki, de több más ingatlanra is. Mindez Onisifor Ghibu jóvoltából történt. A hírhedten magyargyűlölő, vasgárdista ortodox egyetemi tanár 1936-ban íratta át a román állam nevére a rend teljes vagyonát telekkönyvi névhelyesbítéssel, de ez előtt még jól odapörkölt magának az Erdélyi Római Katolikus Státusnak, a minoritáknak és a piaristáknak is. Ghibu torz elméleteiben az szerepelt, hogy az egyházi ingatlanokat csak használat céljára adta át a szerzetesrendeknek a Magyar Királyság, nem pedig birtokul adományozta. A Váradon 1130-óta jelen lévő premontreiek birtokjogát viszont már 1887-től bejegyezték a telekkönyvekbe, vagyis szó sem volt pusztán használati jogról, de ez mit sem számított egy olyan korban, amikor Nagy-Románia épp a vesztét érezte.

Ennek a megátalkodott Ghibunak a szellemi örökségét tette magáévá a jelenkori nagyváradi önkormányzat, amelyet jó ideig Románia épp aktuális miniszerelnöke, Ilie Bolojan vezetett. Az ő regnálása alatt történt meg a pandémia idején, kijárási tilalomkor, hogy egyik napról a másikra lebontották a premontreiek visszaszolgáltatási per alatt lévő, templomuk mögötti gazdasági épületeit, hogy azok helyén nem sokkal később garázst húzzon fel a polgármesteri hivatal. Erről a nem épp EU-konform, de annál balkánibb lépésről lapunk is beszámolt akkoriban. Ahogy nemrég interjúban is nyilatkozott nekünk Fejes Rudolf Anzelm O.Praem főapát arról, hogy már létében is támadják a rendet. Történt ugyanis, hogy egy nappal a májusi romániai választások után, kilakoltatási végzést hozott a posta. A város a képeslapunkon is látható iskolakomplexum felújításának örve alatt ugyanis szemet vetett a kolostorépületre, aminek megszerzése szörnyű precedenst teremthetne egész Erdélyben és beláthatatlan károkat okozhatna a váradi magyarságnak is.

Az apát viszont nem hagyja magát, ő ma az Úri utca nagy harcosa, akinek nap mint nap meg kell küzdenie a támadásokkal és a romániai magyar érdekvédelem részéről megmutatkozó közönnyel, miközben november 25-én a kilakoltatási ügyet ismét tárgyalja a helyi bíróság.

Bár piciny múltdarabkánk nem holmi jogi okirat vagy telekkönyvi papír, mégis bizonyítja az évszázadokra visszanyúló premontrei jelenlétet Nagyváradon. És ezt a képeslapot már senki nem hamisíthatja meg, még egy romániai bíróság sem.