A trianoni képeslap

1920. június 4-én, a trianoni diktátum aláírása napján kelt útra ez a képeslap Békéscsabára, de már nem Nagyváradról, hanem Budapestről.

Amikor e cikket írom, 2022. június 3-a éjfél van, és percekkel ezelőtt bogoztam ki nagyítóval a pontos dátumot a postabélyegzőn. Gyűjteményem e megkülönböztetett státusú lapjáról eddig úgy véltem, hogy még a gyalázatos békeszerződés előtt lett feladva, de most alaposabban megvizsgálva kiderült: ez a képes levelezőlap maga a vízválasztó. Ezt a lapot bizony azon a napon adták fel, amikor a történelmi Nagy Magyarországon bánatukban megkondultak a harangok, amikor felzúgtak a gyárak szirénái, és amikor a zászlókat félárbocra eresztették. Amikor a magyarság magába roskadt.
Lapunk a múlt és a jövő képeslapja. Futurisztikus tematikája mellett döbbenetes már az első fekete tintával ráírt mondat is: „E lappal befejezem N. Várad bemutatását, egyelőre tehát búcsúzzon el tőle”. Egyelőre – de jó legalább ezt olvasni a sorok között.

A feladó, egy Misi nevű fiatalember valószínűleg több váradi lapot is küldött a székesfővárosból Weisz Ilus úrleánynak Békéscsabára, hogy a körülmények ellenére el ne felejtsék a régi ország ezen ékkövét, Szent László városát. S hogy pont ez a jövőt fürkésző felvétel lett utoljára elküldve, s épp június 4-én, bizonyára az sem volt véletlen.

Nagyvárad 100 év múlva – olvasható sötétzöld nyomtatott betűkkel trianoni képeslapunk hátoldalán. Hogy Misi és Ilus milyen magyarországi jövőben reménykedett 1920. június 4-től, azt csak sejthetjük. De hogy Nagyváradra milyen 102 év köszöntött rá, azt már részleteiben tudjuk.

A városon rendesen átnyargalt a történelem, miután Bukarest rátette az enyves kezét. Trianon után rögvest megkezdődött a váradi magyar múlt sárba tiprása: elmozdították szobrainkat és román vonatkozásúakat emeltek a helyükbe, megcsúfolták jelképeinket, lecserélték a magyar feliratokat, s hirtelen elvárták mindenkitől, hogy beszéljen és írjon is románul. A semmiből jött új állam nyelvén, egy közel száz százalékban magyarajkú ezeréves városban, amely addig a Magyar Királyság közepén feküdt.

Így mutatkozott be Nagyváradnak az a Románia, amely 102 esztendő alatt jottányit sem változott magyarellenesség terén, pusztán csak eszközöket és dinamikát váltogatott.

Kedves Misi és Ilus, üzenjük nektek a jövőből, hogy minden ármány ellenére egy évszázad után sem tudtak megtörni minket. De egyik égtáj felől sem ám – persze folyamatosan próbálkoznak. A gyászos nap pedig, amikor lapotok útra kelt, nemcsak szép országunk megcsonkítására, Hungária megsebzésére emlékeztet, de immár a nemzeti összetartozásra is ösztönöz Nagyváradtól Budapesten át, a végekig.

Cselekedjünk.

Az Időutazás a magyar múltba 97. részében a visszatért Erdélyből mutatunk be egy reményt adó múltdarabkát.

A sorozat további epizódjait ITT tekinthetik meg.

Borítókép: „Nagyvárad 100 év múlva.” Háttérben a Pannónia és az EMKE szálló, illetve a Szigligeti Színház. 1905 körüli felvétel alapján készített montázs Divald és Monostory budapesti műhelyéből. 1920. június 1-jén megírt és 1920. június 4-én, a trianoni diktátum aláírásának napján feladott képeslap. Forgalmazó: Vidor Manó nagyváradi könyv és papírkereskedése. (Forrás: Balázs D. Attila gyűjteménye)