Öt esztendővel ezelőtt azon a napon tehát imádkozó magyarok alkottak élőláncot, köztük Bíró Erika református lelkész, s ott voltak a sorokban az RMDSZ politikusai és például a 95 éves Bartha Mihály is, aki 1944-ben magyar honvédként itt harcolt a szovjetek ellen. Szörnyű perceket éltek át: mint Bíró visszaemlékszik, az öt-hatszoros túlerőben lévő román csapat tagjai köpködni kezdtek rájuk, „hazaküldték őket” Magyarországra, Mongóliába. Kővel dobálták, zászlórúddal ütlegelték a magyarokat, végül diadalittasan „elfoglalták” a temetőt, majd megkoronázták mindezt a román „sírok” felszentelésével.
Ekkor kovácsolódott párttá a mai AUR, s miközben a magyar szakhatóságok a bukaresti Hősök Emlékének Országos Hivatalával (ONCE) huzakodtak, szívós harc árán bebizonyítva, hogy legfeljebb néhány román katona fekszik a föld alatt Úzvölgyében, a tények odaát senkit nem érdekeltek.
A temető a román szélsőjobboldal zarándokhelyévé vált. S bár évekig tartó munkával Csíkszentmárton a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat segítségével visszaperelte a területet, és bírósági ítélet mondta ki, hogy a román betonkereszteket el kell távolítani – aminek végül Dormánfalva tavaly kénytelen-kelletlen eleget tett –, a történet itt még biztosan nem ért véget. Tirnoveanu és Simion is közölte: mindenáron „megvédik” a temetőt. Októberben százötven fakereszttel tértek vissza, amelyet a csendőrség orra előtt helyeztek el a „román” parcellában, majd magyargyalázó rigmusokkal tarkított pikniket rendeztek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!