Majd visszaállt minden a trianoni határok közé. Az új romániai „aranykorszak” mindent eltüntetett itt, ami a magyar időkre emlékeztetett, ettől függetlenül ezután is népszerű maradt a környék, feledhetetlen osztálykirándulások emlékét kötöm jómagam is ide az 1990-es évekből.
A több mint 110 éves felvételen szereplő két ékszerdoboz a 2000-es évekre ebek harmincadjára jutott. Valami furcsa csoda kellett történjen, hogy 2023-ra mégis felújítsák a régi Lujza-lakot, és újraépítsék a fatornácos vendéglő épületét is, melyeket 2006-ban a Mateescu család kapott vissza, s adott el egy évre rá a Bihar Megyei Tanácsnak. A Zichy-féle adományozást, illetve az EKE tulajdonjogát telekkönyvben állítólag nem rögzítették, ezért az egyesület nem tudta visszaigényelni az épületet. A pár évvel ezelőtti felújításnál viszont minden bizonnyal használták a mi képeslapunkat is. Az épületegyüttesben tájvédelmi központ fog működni a tervek szerint.
Talán nagyváradi magyar reflex, de nekem valahogy mindig gyanús, ha magyar vonatkozású épület kerül a helyi románság látókörébe Bihar megyében. Annak valamilyen formában mindig meglesz a böjtje. És lám, néhány hónapja már azon dolgozik a nagyváradi román dominanciájú önkormányzat, hogy lapunk címzettje, néhai Bertrám Brúnó rendtársát, Fejes Rudolf Anzelm premontrei főapátot kilakoltassa a saját váradi kolostorából. De erről majd a következő Időutazásban ejtünk szót.
