Varga László szellemi öröksége

Nemrégiben emlékezhettünk meg a magyar és a nemzetközi kereszténydemokrata mozgalmak egyik kiemelkedő alakja, Varga László ügyvéd, író, országgyűlési képviselő, pártelnök születésének száztizenötödik évfordulójáról. A keresztény elkötelezettségű polgári politikus – aki első parlamenti fölszólalásában a korabeli kommunista keresztényüldözésre hívta föl a figyelmet – közéleti tevékenysége mind a nyilasoknak, mind a kommunistáknak szúrta a szemét. Emigrációba kényszerült, ahol a magyar menekültek ügyeivel éppúgy foglalkozott, mint az európai kereszténydemokrata szervezetekkel való kapcsolatokkal, később ügyvédként dolgozott, de színműveit is bemutatták. A rendszerváltozás idején tért haza, három alkalommal is a parlament korelnöke lett, élete végéig a Kereszténydemokrata Néppárt elnökeként szolgálta a polgári politikai közösséget.

Varga László (1910. december 18.–2003. május 17.) dunántúli származású, akkoriban kispolgári életmódot folytató család fiaként Budapesten született. Édesapja, Varga Géza takarékpénztári alkalmazott volt, édesanyja, Tóth Anna pedig háztartásbeli. Mind az elemi, mind a középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, a Gróf Széchenyi István Felsőkereskedelmi Iskolában érettségizett, majd katonai szolgálatot teljesített. A Pázmány Péter Tudományegyetemen jogi doktori oklevelet szerzett a második világháború előtti utolsó békeévben, 1939-ben, majd négy éven keresztül ügyvédjelöltként tevékenykedett, ezt követően pedig letette az ügyvédi és bírói szakvizsgát. A budapesti fővárosi városháza tiszti ügyészségén helyezkedett el.

Ezzel párhuzamosan alakult a közéleti szerepvállalása. Már az 1930-as évek derekán bekapcsolódott a Keresztény Munkásifjak Egyesülete józsefvárosi csoportja munkájába, s hamarosan a szervezet elnökévé választották. Emellett tagja volt az Egyházközségi Munkásszakosztályok (EMSZO) mozgalmának, amelynek keretében önálló helyi csoportot szervezett. 1944. november 30-án az ő Galamb utcai lakásán alakult meg a Keresztény Demokrata Néppárt (KDNP), a későbbi Demokrata Néppárt (DNP), a mai kisebbik kormánypárt elődje. Pár nappal később a nyilasok letartóztatták, tizenegy napig tartották fogságban.

A világháborút követően, már a szovjet megszállás idején, a kommunista diktatúra kiépülésének korában vállaltan keresztény és polgári alapú politikai tevékenységbe kezdett. Ehhez abban az időben nem kis bátorság kellett. Közreműködött abban, hogy a DNP működési engedélyt kaphasson, majd a párt főügyésze és intézőbizottságának a tagja lett. Az 1945-ös budapesti törvényhatósági választásokon a Független Kisgazdapárt listájáról, de a Demokrata Néppártot képviselve került be a fővárosi törvényhatósági bizottságba, a mai fogalmaink szerinti fővárosi közgyűlésbe. Ennek az volt az oka, hogy a választások idején még nem volt a DNP-nek működési engedélye, ezért például ugyanabban az esztendőben a parlamentben is kisgazda listáról jutott mandátumhoz az első két kereszténydemokrata képviselő: Bálint Sándor szegedi néprajzkutató professzor (akinek a boldoggá avatását várják a magyar katolikus hívek) és Eckhardt Sándor irodalomtörténész professzor.

Varga László az 1947-es országgyűlési választásokon a Demokrata Néppárt nagy-budapesti listájáról került a törvényhozásba. Első parlamenti interpellációját 1947. október 8-án Debreczeni Sixtus ügyében tartotta, akit a kommunista párt rendező gárdájának tagjai (a hírhedt R-gárdisták) a vasárnapi mise után a nyílt utcán megvertek. „Nagykarácsonyszálláson folyó évi szeptember 7-én a nagymise után egy előre megszervezett csoport a plébánost felelősségre vonta, hogy a kántori tisztségre miért nevezett ki egy olyan egyént, kinek kinevezéséhez ők nem járultak hozzá. A plébános közölte velük, hogy ez az egyházközségi demokratikus iskolaszék elé tartozik, azt vonják felelősségre és kérdezzék meg. A csoport azt kérte a plébánostól, hogy menjen velük a nagygyűlésre és ott adjon számot erről. A plébános ezekután békésen megindult lakása felé, mire hátulról belerúgtak, letiporták a földre, segítségére siető nővérét megverték, majd megrugdosták, leköpdösték és otthagyták. […] Kezeim közé került ma reggel egy további híradás arról, hogy nem álltak meg a rendbontók és az önbíráskodók ennél, hiszen talán még felelősségre sem vonták őket, hanem felégették e szegény pap 400 mázsa búzaszalmáját is” – mondta Varga László. A mártírsorsú Debreczeni Sixtus ciszterci szerzetespap ellen nem ez volt az utolsó kommunista támadás. Mivel népszerű volt a hívek körében (Egerben is szolgált), s sokat foglalkozott fiatalokkal, a Rákosi-korszakban eltiltották a papi hivatás gyakorlásától és rendőri felügyelet alá helyezték, segédmunkásként volt kénytelen elhelyezkedni. Háromszor gázolták el autóval, az utolsó alkalommal (amikor egyébként egy református lelkészt is elütött a később a bíróságon fölmentett sofőr), 1954 februárjában életét veszítette.

Varga László az ellene irányuló kommunista politikai támadások és sajtókampány miatt, a várható letartóztatása elől 1948 végén előbb Ausztriába menekült, majd Svájcon keresztül az Egyesült Államokba távozott, ahol le is telepedett, s a Szabad Európa Rádió munkatársa lett, majd önálló ügyvédi irodát alapított. Szépirodalommal foglalkozott (drámái kötetben is megjelentek, s a színpadon is megelevenedtek), kulturális eseményeket szervezett, a Magyar Nemzeti Bizottmány tagjaként támogatta az amerikai magyar emigránsok ügyét, és tartotta a kapcsolatot a nemzetközi kereszténydemokrata szervezetekkel, amelyeknek több tömörülésében (például a Nemzetközi Keresztény Unióban) is vezető szerepet játszott. Három házasságot kötött: első felesége az esküvő után négy hónappal, második felesége tizenegy évnyi házasság után hunyt el, harmadik felesége 1965-től a chilei származású Mercedes Miranda tanárnő volt.

A rendszerváltozás idején tért vissza a magyar politikai életbe. 1992-ben végleg hazatelepült, s rendkívüli követ és meghatalmazott miniszteri rangban diplomáciai megbízatásokat teljesített. 1994-ben választották újra parlamenti képviselővé, a KDNP országos listájának második helyéről, s amikor a párt akkori (előbb Giczy György és Füzessy Tibor, később Bartók Tivadar nevével fémjelzett) illegitim vezetése előbb a radikális jobboldal, majd a baloldali elköteleződésű, később a Magyar Szocialista Pártot támogató Centrum Párt felé nyitott, elhagyta a pártot (és pert indított igazáért), s a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség színeiben és a Fidesz parlamenti frakciójában folytatta a politikai munkát. 1998-ban és 2002-ben a Fidesz országos listájáról lett képviselő. Mindhárom törvényhozásnak ő volt a korelnöke. 2002-ben visszaállt a KDNP legitimitása, s a párt őt választotta elnökévé. Posztját haláláig látta el: egy budapesti politikai eseményen megbotlott, elesett, s egy nap múlva elhunyt. „Hitvallásod, kisugárzásod, lendületed, erkölcsöd és helytállásod, mint egy gyertyáról gyertyára átlobbanó fény, amely sokfelé osztva mégsem kevesebb, csak több lesz mindig” – mondta a 2003. május 30-i temetésen Orbán Viktor.

Varga László így vallott a kereszténydemokrácia küldetéséről akkor, amikor 2002 őszén a KDNP elnökévé választották: „Nem vállaljuk a kalandor politizálást. Nem szeretjük azokat a politikai darazsakat, akik a hatalom illatára szállnak jobbra vagy balra. Arra a szellemiségre, amelyet mi képviselünk, az országnak is szüksége lenne. Mindenkinek éreznie kellene, hogy valami hiányzik. Az a szellemiség, amely minket az Európai Unióba öntudattal, emberi értékeink elismerése mellett visz be és nemcsak tartományként vagy alattvalóként leszünk tagjai az uniónak. Nem ismerek jobb- vagy baloldali értékeket. Abszolút értékeket ismerek, és furcsa talán, de szeretném, ha az MSZP egyszer megfogalmazná, hogy mik a baloldali értékek. A kereszténydemokrácia a harmadik évezred uralkodó eszméje. Ez attól függetlenül így van, hogy ki melyik párthoz tartozik.” Ugyanekkor fogalmazta meg Orbán Viktorról a következőket: „Én magam őt tartom az évszázad karizmatikus vezetőjének. 1920-tól számítva a mai napig Magyarországnak sok kiváló miniszterelnöke volt, de karizmatikus csak ő.”