Scott Bessent pénzügyminiszter hangsúlyozta: ez egy rövid távú lépés. Szerinte az intézkedés nem jelent érdemi pénzügyi előnyt Oroszországnak, mert az energiaszektor bevételeinek nagy részét az orosz állam már a kitermelésnél, adók formájában beszedi. A pénzügyminiszter arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok szükség esetén katonai kíséretet biztosíthat a hajók számára az áthaladáshoz a Hormuzi-szoroson. Hozzátette: a hadihajók bevetése mindig is szerepelt a tervek között, és amint lehetővé válik a biztonságos közlekedés, az amerikai hadsereg kész lépni.
Wagenknecht az orosz olajimport újraindítását követeli Merztől
Sahra Wagenknecht, a Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) vezetője arra szólította fel Friedrich Merz kancellárt, hogy Németország kezdje meg újra az orosz kőolaj importját. A politikus azután tette a javaslatot, hogy Washington március 12-én ideiglenesen felfüggesztette a tengeri úton szállított orosz olajra vonatkozó szankciók egy részét. Wagenknecht szerint Berlinnek ki kellene használnia a helyzetet, és újra meg kellene nyitnia az utat az orosz energiahordozók előtt. Friedrich Merz bírálataira is reagált: szerinte a kancellár álláspontja egy „multimilliomos hideg arroganciáját” tükrözi, aki nem szembesül a magas üzemanyagárak következményeivel.

További Külföld híreink
Orosz olaj: Wagenknecht szerint Berlinnek most kellene lépnie
Sahra Wagenknecht nemcsak az orosz olaj importjának újraindítását sürgette, hanem további intézkedéseket is javasolt. A schwedti finomítón keresztüli szállítások helyreállítását, valamint literenként 1,50 eurós üzemanyag-ársapka bevezetését vetette fel.
Friedrich Merz bírálataira élesen reagált: szerinte a kancellár álláspontja egy „multimilliomos hideg arroganciáját” tükrözi, aki nem szembesül a magas üzemanyagárak következményeivel.
Az európai reakciók közben megosztottak. António Costa, az Európai Tanács elnöke attól tart, hogy a washingtoni engedmény növelheti Oroszország erőforrásait az ukrajnai háború folytatásához, és hasonló véleményt fogalmaztak meg ukrán diplomáciai források is. Szijjártó Péter viszont ellenkező álláspontot képvisel: szerinte az Európai Uniónak az amerikai példát kellene követnie. A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán jelentkezett egy videóval, amelyben hangsúlyozta, hogy
Brüsszelnek azonnal fel kellene függesztenie az orosz kőolajra vonatkozó szankciókat.
Szijjártó Péter egyúttal elmondta, hogy a világ másik felén az amerikai kormányzat nem véletlenül döntött a szankciók felfüggesztése mellett, hiszen a közel-keleti háború óriási problémákat okoz az ellátás terén.
További Külföld híreink
Borítókép: Friedrich Merz német kancellár (Fotó: AFP)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!