Súlyos következménye lehet az energiaárak emelkedésének – Dömötör Csaba újabb drágulásra figyelmeztet

Miközben Magyarországon megkezdődött a Facebook-kormányzás, a gazdák tovább tüntetnek az Európai Parlamentnél. Elszálló energiaárak, ötven százalékkal magasabb műtrágyaárak. Ebből rég nem látott élelmiszerár-növekedés következhet – figyelmeztetett Dömötör Csaba a Facebook-oldalán megosztott új videójában.

2026. 05. 19. 20:51
Az európai gazdák már most érzik a válság hatását Forrás: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

Súlyos következménye lehet az energiaárak emelkedésének

Leszögezte, hogy a következmények a gazdákra nézve brutálisak. Dömötör Csaba kitért rá, hogy a gazdáknak egyszerre kell szembenézniük a megugró üzemanyagárakkal – hiszen a nagy gépekhez értelemszerűen sok üzemanyag kell –, valamint azzal, hogy ötven százalékkal drágábban tudják beszerezni a műtrágyát. Hozzátette, hogy akkor az egyre súlyosabb aszályhelyzetről még nem is beszéltek.

Kiemelte, hogy a bizottságnál létezik egy kártalanítási alap ezekre a helyzetekre, de ez rendre kiürül, és ennek az alapnak a költségvetése egyáltalán nem fedi le a várható károk összegeit. 

Végezetül megjegyezte, hogy sajtóértesülések szerint egyébként a bizottság engedélyezheti majd a tagállamoknak (természetesen saját költségvetésből), hogy akár ötvenszázalékos támogatást is nyújtsanak a gazdáknak üzemanyagra vagy műtrágyaköltségekre. 

Most reméljük, hogy az újabb és újabb Facebook-akciók és az újabb és újabb megalázási akciók között az új kormány él majd ezzel a lehetőséggel. A gazdák biztosan számítanak rá

– zárta gondolatait.

 

Nyomás alatt az élelmiszer-nyersanyagárak

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felhívta a figyelmet, hogy a magyar mezőgazdaságot különösen érzékenyen érinti a válság, mivel a műtrágya a szántóföldi növénytermesztés egyik legnagyobb költségeleme. A gazdák versenyképességének és az élelmiszer-biztonság megőrzésének érdekében gyors és összehangolt uniós intézkedésekre van szükség.

Ahogyan azt korábban lapunk megírta, az iráni háború eszkalációja nemcsak energiapiaci krízist okozott, hanem a globális élelmiszer-nyersanyagárakra is nyomást helyezett. 

A FAO adatai alapján márciusban tovább emelkedtek az élelmiszerárak, amelyek tavaly szeptember óta a legmagasabb szintre jutottak.

 Ez különösen kockázatos helyzetet teremt, ha az energiaárak tartósan magasan maradnak, hiszen a műtrágyagyártás energiaigényes ágazat.

 

Borítókép: Tüntető gazdák Strasbourgban (Fotó: AFP)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.