Kegyetlenségük miatt felel a bíróság előtt négy ukrán toborzó

Az ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében lezárult egy járási toborzási és szociális támogatási központ vezetője és három beosztottja elleni nyomozás. A hatóságok szerint a gyanúsítottak sorozott férfiakat bántalmaztak és aláztak meg. A vádirat már a bíróság elé került, miközben a nyomozás során két külön kínzási esetet is feltártak.

2026. 05. 19. 20:33
Az ukrán toborzók munkában
Az ukrán toborzók munkában Forrás: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vádiratot bíróság elé terjesztették. Miután az Állami Nyomozó Iroda (SBI) kivizsgálta az állampolgároktól és parlamenti képviselőktől érkezett panaszokat, amelyek 

verésekről, kínzásokról és pénzkövetelésekről szóltak az egyik kárpáti TCC-ben, valamint a médiában megjelent hivatalos publikációkat követően, még több olyan személy fordult a rendvédelmi szervekhez, akik a szóban forgó toborzóközpont vezetője által irányított katonai csoport cselekményeinek áldozatai voltak.

Az előzetes nyomozás során a nyomozók két olyan esetet állapítottak meg, amelyekben mozgósított férfiakat kínoztak meg.

 

Nemet mondott, bordatöréssel fizetett

Az egyik esetben a toborzóközpont munkatársai brutális fizikai erőszakot alkalmaztak egy férfival szemben, aki megtagadta a tüdőszűrő vizsgálat elvégzését. Az áldozatot kivitték a kórház folyosójára, ahol az egyik vádlott lefogta, miközben a másik egy ökölbe szorított dögcédulával ütötte a fejét. Ezt követően egy másik katona többszöri ütést mért a férfi testére májtájékon, hogy engedelmességre kényszerítse. Kínzása a toborzóiroda épületében folytatódott, ahol a férfi olyan verést kapott, hogy bordatörést és más súlyos sérüléseket állapítottak meg nála. 

Egy másik felkavaró esetben a három gyanúsított erővel fogott le egy férfit, akit a központ vezetője szabadon ütlegelhetett. A kegyetlenség itt még nem ért véget, mert közben a sértettet lefogó személyek is ütni, rugdosni kezdték áldozatukat, majd levetkőztették, a betonpadlón hagyták feküdni, és erőszakkal a röntgenhelyiségbe vitték. A bántalmazás során a gyanúsítottak könnygázt is alkalmaztak, kétszer fújva azt az áldozat arcába. Az elszenvedett sérülések miatt a férfin egy összetett műtétet kellett végrehajtani, amelynek során eltávolították egyik szervét.

A vezető és három beosztottja cselekményeit az ukrán Büntető törvénykönyv 127. cikkének 3. része alapján minősítették.

A kiszabható büntetés legfeljebb 12 év szabadságvesztés. A bíróság minden vádlott esetében előzetes letartóztatást rendelt el, és kizárta az óvadék letételének lehetőségét. 

 

Borítókép:Az ukrán toborzók munkában (Fotó: AFP)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.