A politikus úgy fogalmazott, hogy a felek minden fontos kérdést áttekintenek, beleértve a jelenlegi globális helyzet legkritikusabb konfliktusait és válságait is.
Rudenko szerint az orosz és kínai fél közötti egyeztetések témaköre rendkívül széles. Kiemelte, hogy a tárgyalásokon nemcsak a nemzetközi ügyek kerülnek szóba, hanem a két ország kapcsolatát érintő kérdések is.
Kedden Grigorij Karaszin, az orosz Szövetségi Tanács nemzetközi ügyekért felelős bizottságának vezetője arról számolt be, hogy Putyin és Hszi Csin-ping megbeszélésein a gazdasági és humanitárius együttműködés fejlesztése, a nemzetközi kapcsolatok aktuális helyzete, továbbá az iráni és ukrajnai események is szerepelnek majd a témák között.
Mint ismert, az orosz elnök május 19–20-án látogat Pekingbe. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő közölte: a delegáció tagjai között miniszterelnök-helyettesek, miniszterek, valamint a Kínával kapcsolatban álló állami és magáncégek képviselői is ott lesznek. Hangsúlyozta azt is, hogy Moszkva jelentős várakozásokkal tekint a közelgő útra.
Donald Trump nyitott Kína irányába
Ahogy arról egy korábbi cikkünkben beszámoltunk: kevés konkrét megállapodással, de annál nagyobb geopolitikai súllyal zárul Donald Trump pekingi látogatása, értékelt lapunknak Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. A szakértő szerint a találkozó legfontosabb üzenete nem a konkrét alku, hanem az, hogy a két ország egyáltalán kommunikál egymással, miközben az amerikai–kínai versengés hosszú távon a világrend egészét alakíthatja át.
Az Egyesült Államok és Kína elnöke ebben a ciklusban először találkozott Pekingben, a világ pedig feszülten figyeli a kétnapos látogatás eredményeit. Mind Hszi Csin-ping, mind pedig Donald Trump hangsúlyozta az együttműködés fontosságát, miközben a két nagyhatalom közötti viszony a globális gazdaság és geopolitika egyik legmeghatározóbb kérdésévé vált.
A tárgyalások középpontjában a gazdasági együttműködés, a kereskedelmi feszültségek, valamint a nemzetközi válságok – köztük az iráni helyzet – álltak. A felek a látogatás során több, a gazdaságot érintő konkrétumot is bejelentettek: Kína kétszáz Boeing repülőgépre adott megrendelést, valamint az Egyesült Államoktól nagyobb mennyiségű kőolajat és cseppfolyósított földgázt vásárol, részben az energiafüggőség csökkentése érdekében.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!