Kedves kínai barátaim, üdvözlöm önöket! Örömmel utazom ismét Pekingbe régi jó barátom, Hszi Csin-ping kínai elnök meghívására
– mondta.
Az orosz elnök szerint az orosz–kínai kapcsolatok minden korábbinál szorosabbak. Úgy fogalmazott: a két ország együttműködését kölcsönös bizalom és megértés jellemzi, valamint az, hogy egyenrangú félként, tiszteletteljes párbeszédre törekedve működnek együtt. Hozzátette: Moszkva és Peking a szuverenitást és a nemzeti egységet érintő kérdésekben is támogatja egymást.
Putyin hangsúlyozta, hogy Oroszország és Kína bizalommal tekint a jövőbe, és folyamatosan bővíti együttműködését a politika, a gazdaság és a védelem területén. Kiemelte, hogy Hszi Csin-ping elkötelezett az Oroszországgal fenntartott hosszú távú együttműködés mellett.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy Oroszország nagyra értékeli Kína történelmét, valamint kulturális, művészeti és tudományos eredményeit. Mint mondta, Moszkva fontosnak tartja, hogy a két ország népei még közelebb kerüljenek egymáshoz. A kölcsönös vízummentesség szerinte nemcsak az üzleti és turisztikai kapcsolatokat könnyíti meg, hanem az emberek közötti kapcsolatok erősítését is segíti.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!