Mint ismert, nemrég júniusig kapott haladékot a főváros a szolidaritási hozzájárulás következő, 37,1 milliárdos részletének megfizetésére az államkincstártól. Az új kormány addigra alig egy hónapja lesz pozícióban. A főváros anyagi helyzetére Karácsony Gergely úgy reagált, hogy szerinte nincs oka kételkedni abban, hogy találnak megoldást az új kormánnyal. A Népszavának adott interjújában úgy fogalmazott:
A kormány még meg sem alakult, és nyilván más dolga is van, minthogy a fővárossal foglalkozzon, de kétségtelen, hogy ebben az ügyben gyorsan lépni kell. Azt gondolom, ez ismert a Tisza-kormány előtt.
A főpolgármester elmondta: nem szeretne az új kormánynak a sajtón keresztül üzenni, konstruktív, szakmai tárgyalásra készül. Hangsúlyozta, nem kérnek mást, mint amit a Tisza a választás előtt megígért: partneri viszonyt. Szerinte ennek első lépése a pénzügyi helyzet rendezése. Hozzátette:
Kész csoda, hogy eljutottunk a választásokig, de ennek súlyos ára van: hitelek, faktorálás, kifizetetlen számlák. Azt biztosan állíthatom, hogy a főváros az idén nem tud szolidaritási hozzájárulást fizetni, és még ez sem oldja meg a problémáinkat.
Karácsony Gergely nem tartja túlzó elvárásnak, ha reálértéken szeretné azt a finanszírozási helyzetet elérni, ami Tarlós Istvánnak főpolgármestersége utolsó évében adatott, amikor nem volt nettó befizető a főváros. Ez szerinte a jelenlegihez mérten kétszázmilliárd forintos plusz.
A szolidaritási hozzájárulás mellett a fővárosnál és a két közlekedési cégénél is több tízmilliárdos hitel ketyeg, valamint az önkormányzati finanszírozási rendszer átalakítása is várat magára. Ennek kapcsán a főpolgármester elmondta: elképzelhető, hogy az új kormányban lesz egy külön felelőse Budapestnek. Ő két minőségben készül az egyeztetésekre, egyfelől mint Budapest főpolgármestere, másfelől mint a Magyar Önkormányzatok Szövetségének társelnöke. Úgy fogalmazott:
már összeállítottak egy reformcsomagot. Szerinte Budapesten túl az egész önkormányzati rendszer súlyos problémákkal küszködik. A főpolgármester megjegyezte: az önkormányzat szót a választás óta nem mondta ki a miniszterelnök.
Karácsony Gergely hozzátette: arra nincs igénye, hogy kormányülésekre járjon, de arra igen, hogy érdemben egyeztessen a főváros ügyeiről – írta a Népszava.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!