Ezért a nyugdíjrendszer fenntarthatóságáról akkor tudunk objektív ítéletet mondani, ha megvizsgáljuk a nyugdíjasoknak a foglalkoztatottakhoz viszonyított arányát. Ez a mutató 2010-ben 72,6 százalék volt, tehát 100 foglalkoztatott majdnem 73 nyugdíjas járandóságát fizette, 2023-ban pedig már 45,8 százalékra csökkent, azaz a 100 foglalkoztatottra már csak 46 nyugdíjas jutott. Míg 2010-ben a legrosszabb arányú tagállamok közé tartoztunk, mára a 4. legkisebb arányúvá váltunk. A javulásunk az unióban a legnagyobb, 26,8 százalékpont, míg az unióban mindössze 1,4 százalékpont javulás történt csupán.
Ágazati különadók megszüntetése
Ha az uniós számítást vesszük alapul, akkor ezen adók összesen legalább 1800 milliárd forintot tesznek ki a költségvetésben. Ekkora adóbevétel-kiesést kompenzálni lehetetlen lenne a progresszív szja-ból és a családi adókedvezmények, valamint a fiatalok és az anyák adómentességének a megszüntetéséből. Viszont azoknak a foglalkoztatottaknak, akiknek ma még jár a kedvezmény hatalmas mértékben csökkenne a nettó keresete, számos esetben millió feletti összeggel rövidülne meg a családi kassza éves szinten. Ez az egy intézkedés már magában hatalmas elszegényedést eredményezne, elérnénk egy éven belül a hárommillió szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatával élőt, amiről oly sokat beszél Magyar Péter.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!