Egy édesapa tett bejelentést február végén a rendőrségen, mivel az M4-es autóút egyik pihenőjének női mosdójában a lánya egy nem éppen odaillő kamerát vett észre.
A lány elmondta az apjának, hogy amikor belépett a női mellékhelyiségbe, egy idegen férfi állt ott, bocsánatot kért, majd gyorsan távozott. Azt csak pár perccel később vette észre, hogy valaki egy kamerát szerelt a falra, ami az illemhelyet pásztázza. Közben ismét megjelent az ismeretlen férfi a mosdóban, majd rövid idő elteltével kapkodva kocsiba ült és elhajtott a pihenőből. Amikor a sértett apja bement a mellékhelyiségbe, a kamerát már nem találták a falon.
További Belföld híreink
Értesítették a rendőrséget, és a gyors adatgyűjtés és elemzés meg is hozta a várt eredményt. Pár óra alatt azonosították a 49 éves K. Tamást, akit az abonyi otthonában fogtak el, majd előállították a Ceglédi Rendőrkapitányságra – írja a rendőrségi portál. A lakásában tartott kutatás közben a nyomozók több, a cselekményhez köthető eszközt foglaltak le: a kamera rögzítéséhez használt kétoldalú ragasztószalagot, a felszereléséhez szükséges eszközöket, valamint laptopokat és a férfi mobiltelefonját is.
A kukkoló részletes vallomást tett. Elismerte, hogy ő helyezte el a kamerát a mosdóban, majd elmondta, hogy tette mögött
egyfajta betegség áll, ami ilyen cselekedetekre ösztönzi.
További Belföld híreink
A Ceglédi Rendőrkapitányság személyes adattal visszaélés miatt folytat büntetőeljárást a szabadlábon védekező gyanúsított ellen.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!