Rossz napok járnak a Chelsea-re. A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében múlt szerdán 5-2-re kikapott a Paris Saint-Germain otthonában, szombaton pedig a Premier League 30. fordulójában is veszített a Chelsea, hazai pályán 1-0-ra kapott ki a Newcastle-tól. Hétfőn pedig a Premier League történetének legnagyobb, több mint 10 millió fontos pénzbírságát kapta. Az indoklás szerint a londoni alakulatnak a pénzügyi jelentéstételről, harmadik féltől származó befektetésekről és az utánpótlás-nevelésről szóló szabálypontok megsértése miatt kell 10,75 millió font (4,87 milliárd forint) bírságot fizetnie, emellett a klubot egy évre szóló, két évre felfüggesztett átigazolási eltiltással, valamint egy azonnali hatállyal érvényes, kilenc hónapos akadémiai átigazolási eltiltással is szankcionálta a liga.

Több pénzügyi szabályt is megsértett a Chelsea
Mivel az egyesület tulajdonosai maguk jelezték 2022-ben a korábbi szabálysértéseket, ezért a liga két különálló fegyelmi eljárást folytatott le. Ezek kimutatták, hogy 2011 és 2018 között a Chelsea-hez köthető harmadik felek nem nyilvános kifizetéseket teljesítettek játékosok felé, illetve nem regisztrált ügynököknek, ráadásul ezeket nem jelentették be a ligánál. Ebben az időszakban még az orosz Roman Abramovics volt a tulajdonos, akitől 2022-ben Oroszország ukrajnai inváziója miatt az amerikai Todd Boehly vezette befektetői csoport vásárolta meg a Chelsea-t.
A vizsgálat a klub önkéntes bejelentését követően kitért a Premier League utánpótlás-fejlesztési szabályainak megsértésére is, ez az akadémiai játékosok 2019 és 2022 közötti regisztrációjára összpontosított. A büntetések azonnal életbe léptek, az egyesület pedig kifizeti a vizsgálatok és a fegyelmi eljárás valamennyi költségét is.
A pénzügyi szankció a Premier League történetében a legnagyobb, az eddigi legsúlyosabb büntetést, 5,5 millió fontot a West Ham United kapta még 2007-ben.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!