Mennyit számít a névelő? – új magyar értelmezésben A halál Velencében

Thomas Mann világhírű, A halál Velencében című novelláját mindmáig egyetlen, több mint száztíz éve készült magyar fordításban olvashattuk. Horváth Géza germanista professzor, műfordító most nemcsak új fordítást, hanem új értelmezést is nyújt az olvasóknak.

Thomas Mann a novellában számtalan vendégszöveget és utalást alkalmaz. Jó példák ezekre a szinte szó szerinti Platón-idézetek, amelyek többek között a mester és tanítványa, Szókratész és Phaidrosz beszélgetését emelik be a szövegbe, jóllehet itt a platóni gondolatok a novella főhőse, Von Aschenbach által elferdítve jelennek meg. Az intertextuális vonatkozások a különböző vendégszövegek között teremtenek kulturális kapcsolatot. A halál Velencében öt részből álló klasszikus novella, melyben annak hagyományos eszköztára mellett epikus elemek, állandó jelzők és hexameterben írt szövegrészek is előfordulnak. Az író szellemi, művészi műveltségének – ahogyan ő maga fogalmaz – hármas csillagzata: Schopenhauer, Nietzsche és Wagner, a kor művészetére pedig óriási hatást gyakorol Freud is, aki többek között kidolgozza a tudatos és a tudatalatti elméletét. A tudatos én az Ich, a felettes pedig az Über-Ich. Ez szabályozza, mit tehet és mit nem tehet az Ich, ez nyomja a tudat alattiba az alantas – Freudnál elsősorban a szexuális – vágyakat. 

Az eredeti, határozott névelős cím, jegyzi meg a fordító, jelzi, hogy a novellában nemcsak a főhős haláláról és nem is csak a városban terjedő indiai kolera áldozatairól, hanem az egész, hagyományos európai kultúra hanyatlásáról van szó. A szövegben rengeteg utalás történik a halálra: a mitológiai figurák, Hermész, Apolló, Dionüszosz és többen mások, ahogy a főhős író, Von Aschenbach a hétköznapi események láttán is sokszor mitológiai alakokra vagy történetekre asszociál. 

Horváth Géza germanista, a kötet fordítója. Fotó: Fákó Árpád  

A novella fontos vonulata a főhős, Von Aschenbach átalakulása. A kitartó, magányos, szorgos és fegyelmezett írót megzavarja, amikor egy májusi napon kitör a nyár, sétára indul München északi temetője felé, ahol idegent lát, egy modern Hermész-figurát, aki a történet során többféle alakban is felbukkan. A görög mitológia végigvonul a novellán, a fiú, akit az író Velencében pillant meg, maga a tökéletes szépség. A habok közül kilépő isten születésére emlékezteti, amint kiszalad a sekély tengerből. Majd a történet végén, mintegy az istenek halálára utalva, ő hívja Hermészként Aschenbachot a tengerbe. Velence, ahová az utazásra induló író végül eljut, emblematikus helyszín: a reneszánsz egykor virágzó városállama a századforduló idején a hanyatlás és pusztulás jelképe, emiatt ekkoriban a világirodalom, többek között a német és a magyar irodalom kedvelt színtere. 

Horváth Géza úgy találta, hogy Lányi Viktor fordítása a saját korában megfelelt a fordítói elképzeléseknek, de ma már más elvárásoknak kell eleget tenni.

Idővel, mondja, minden fordítás elavul, mert a nyelv és az irodalmi ízlés változik. A ő munkája hosszú ideig tartott, hiszen mindennek, a vendégszövegeknek is utána kellett járnia, és a rendkívül sokrétű szöveg felbontása is igényes, nehéz feladatot jelentett. Mint mondja, itt minden mindennel összefügg, a nyelvezet a novellán belül is változik, ugyanakkor törekednie kellett arra, hogy ne csak pontos, hanem közérthető szöveget is adjon az olvasó kezébe.

A halál Velencében több mint száz év után megjelenő új magyar fordítását, melyben bőséges jegyzetanyag és a fordító összefoglaló tanulmánya is kalauzolja az olvasót, az író születésének 150. évfordulója a Trubadúr Könyvek Kiadó jelentette meg Zsebkönyvek sorozatában. (Thomas Mann: A halál Velencében. Fordította: Horváth Géza. Trubadúr Könyvek Kiadó, Budapest, 2025., 143 oldal)

Borítókép: Balról jobbra Luchino Visconti rendező, valamint Sergio Garfagnoli és a nemrég elhunyt Björn Andrésen a Halál Velencében című film forgatásán (Forrás: Wikipedia Commons)