Minden hírverés jó egy adott cégnek, terméknek vagy mozgalomnak. A lényeg, hogy foglalkozzanak vele az emberek, teljesen mindegy, hogy milyen szempontból. A közbeszéd részének lenni egyes embereknek maga az élet, ha kiesnek a körből, akkor elsüllyednek, jelentéktelenné válnak, visszakapaszkodni pedig borzasztó nehéz. A celebritások lényege a folyamatos pörgés, ők lényegében semmit se csinálnak, csak témát szolgáltatnak az istenadta népnek, hogy beszéljenek róluk. Az ügyes üzleti modell segítségével az ismertséget pénzzé tudják változtatni, és visszacsorog hozzájuk a nyilvánosság előtt élt élet hozadéka. Nem tudhatjuk, hogy mi lesz az Astronomer nevű, eddig kevéssé ismert cég jövője, de feltehetően változások lesznek ott. Ez az amerikai szoftvergyártó arról híres, hogy a vezérigazgatója a humánerőforrás-igazgatót ölelgette a Coldplay-koncerten, majd lebukott a páros, és az egész közösségi média velük foglalkozott egy-két napig. Minden fórumon az ő képük ragyogott, az úri közönség pedig megismerte az Astronomer nevet. Szándékos médiatrükk volt vagy valódi dráma? Feltehetően sose tudjuk meg. De nem lenne meglepetés, ha így próbálták volna áttörni az üvegplafont.
Az ideológia reklámja
Hasonlóan gyorsan jött a hírnév a Kneecap zenekarnak. Ez a háromfős rap-punk együttes néhány éve csak a rajongók előtt volt ismert. Az északír srácok akkoriban azzal tűntek ki, hogy főként ír nyelven adták elő a dalaikat, egyik tagjuk pedig mindmáig egy, az ír trikolór színeiben pompázó símaszkot visel a koncerteken. Az általuk megjelenített szubkultúra nem létezik, nincsenek Írországban csak írül beszélő utcagyerekek. Viszont a beszámolók szerint a Kneecap hatására rendkívül népszerűvé vált az ősi nyelv, egyre többen tartják izgalmasnak azt használni az angol helyett. Ha van pozitív hozadéka a csapatnak, az a visszanyúlás a régi ír világ felé, amely azonban eltorzult az ő világukban. A Kneecap ugyanis vaskosan politizál. A név eredetileg arra utal, amikor az IRA a köztörvényes bűnök elkövetőinek a térdét zúzta szét, hogy mindenki lássa, az Ír Köztársasági Hadsereg nem tűri a banditákat, kábítószer-kereskedőket, gyilkosokat az utcákon. Mivel az IRA önmagát hivatalos hadseregnek tekintette, tevékenységét pedig valódi háborúnak, elméletileg mindig erkölcsösnek és tisztának tartotta önmagát. A britek szemében viszont az IRA egy terrorszervezet volt, tagjai pedig megveszekedett gyilkosok.
A Kneecap is beszélt arról, hogy az IRA őket is jó eséllyel térden lőné, ha harminc évvel ezelőtt lennénk, hiszen nyíltan hirdetik droggal telt mindennapjaikat, amely a függetlenségért vívott harcba nyilvánvalóan nem fér bele.
Az ír függetlenségi harcot mindig igyekeztek nemzetközivé tenni és reklámozni. A régi időkben még a szovjetekkel is tárgyaltak az IRA tagjai, míg meg nem kérdezték a saját ideológiájukat terjeszteni kívánó oroszok, hogy az írek hány papot öltek meg eddig. Az IRA mélyen katolikus vezetői rájöttek, hogy ez a kapcsolat nem működik, annak ellenére, hogy az ír nacionalizmus alapvetően baloldali gyökerű. A britek a megszállók, a tradicionális monarchia képviselői, akik az ír munkásokat és parasztokat elnyomják, felépítik a városaikat és gyáraikat, megalázó béreket fizetnek, kiszipolyozzák az országot és népét, közben pedig az utcákon felfegyverkezve járőröznek, betörnek a házakba, elviszik a férfiakat. Az elnyomók összehasonlíthatatlanul erősebbek, de az elnyomottak maguk mögött tudhatják a világ szimpátiáját. Ezért mindent meg is tett az ír lobbi, rengeteg film, dal, regény született az írek harcáról. Olyan harc volt ez, amelyről távoli vidékek kisgyerekei is hallottak, akiknek semmiféle kapcsolatuk nem volt a zöld szigettel. Az IRA betűszó annyira ismert lett, mint az ENSZ, a romantikus elképzelésekben lángoló vörös hajú fiatalok győzik le a brutális, arctalan brit hadsereget. Az összehasonlítások pedig adták magukat. Párhuzamot lehet vonni minden más konfliktussal, így a régi időkben az IRA ideológiailag a magyar szabadságharc eszméjével vont párhuzamot, az írek voltak a Nyugat magyarjai. A független Írország kikiáltása után Ulster maradt az egyetlen megszállt tartomány, a hatvanas években kezdődő viszály idején már nem Kossuth és Petőfi szelleméhez nyúltak az írek, hanem a Közel-Keletre figyeltek.
