A Bloomberg politikai aktorként viselkedik

Amint arról korábban beszámoltunk, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Harcosok órájában egyértelművé tette: a Bloomberg valótlanságot állított, amikor azt írta, hogy Orbán Viktor és Donald Trump telefonon egyeztetett volna Ukrajna uniós csatlakozásáról. Fekete Rajmund Amerika-szakértő, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója lapunknak kifejtette: a nemzetközi sajtó sokszor politikai szereplőként próbál viselkedni, nem pusztán tájékoztatni.

2025. 08. 21. 13:37
Fekete Rajmund
Fekete Rajmund Amerika-szakértő, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója Fotó: MTI
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egyértelműen kijelentette: „Ilyen telefonbeszélgetés nem volt. Nem volt. Pont.” A tárcavezető szerint elképesztő, hogy a nemzetközi hírügynökség szinte szó szerinti jegyzőkönyvet közöl egy olyan beszélgetésről, amely soha nem történt meg. „Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ezek után ezek a nemzetközi hírügynökségek hogyan tudják fenntartani a hitelességüket” – fogalmazott.

Bloomberg
Szijjártó Péter egyértelművé tette: a Bloomberg valótlanságot állított, amikor azt írta, hogy Orbán Viktor és Donald Trump telefonon egyeztetett volna Ukrajna uniós csatlakozásáról Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

A külügyminiszter arra is rámutatott, hogy a Bloomberg még azt is belelátta a történetbe, Orbán Viktor azért posztolt a Facebookra Ukrajna uniós csatlakozásának elutasításáról, mert Trump telefonon erre akarta rávenni – miközben ilyen beszélgetés egyáltalán nem zajlott le, és a posztot sem törölték, ahogy azt egyes sajtóorgánumok állították.

A Magyar Nemzetnek nyilatkozott Fekete Rajmund Amerika-szakértő, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója, aki szerint ez az eset is jól mutatja, hogyan működik a nemzetközi sajtó. Mint mondta: 

A nagy hírügynökségeknél és magánál a médiánál is sok esetben azt látjuk – tisztelet a kivételnek –, hogy már-már politikai szereplővé, politikai aktorrá próbálnak előlépni, tematizálni kívánják a politika helyett a napirendet.

A nemzetközi sajtóban hétfőn látott napvilágot, hogy Budapest is felmerült az amerikai–orosz–ukrán háromoldalú csúcstalálkozó helyszíneként, amelyet a Fehér Ház tegnap sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánt. Ezzel kapcsolatosan Fekete Rajmund hozzátette: „Nem új keletű dolog, hiszen a háború kirobbanását követően Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felajánlotta mind az ukrán, mind pedig az orosz fél számára, hogy Magyarország készen áll arra, hogy közvetítsen a felek között.”

Emlékeztetett arra is: 

Ne feledjük, tavaly Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió soros elnökeként egy békemisszió keretében találkozott az akkor még republikánus elnökjelölt Donald Trumppal, találkozott a kínai, az ukrán és az orosz elnökkel is.

Magyarország a háború kitörése óta következetes álláspontot képvisel: minél hamarabb be kell fejezni ezt a háborút, béketárgyalásokat kell kezdeni, a feleket le kell ültetni egymással, mert a háborút csak a tárgyalóasztalnál lehet befejezni, nem pedig a harctéren.”

Fekete Rajmundot Donald Trump és Orbán Viktor kapcsolatáról is kérdeztük. Úgy fogalmazott: „A két vezető között van egy rendkívül jó kapcsolat, nagyon sok egyetértési pont van közöttük, és nem először derül ki, hogy a színfalak mögött egyeztetnek. Legutóbb éppen az alaszkai csúcstalálkozót megelőzően egy kérdésre válaszolt úgy az amerikai elnök, hogy egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel. Nem szabad azonban azt sem elfelejteni, hogy Trump választási kampánya során többször hivatkozott pozitívan a magyar miniszterelnökre és a magyar kormány politikájára.”

Arra a kérdésre, milyen hatással van mindez Orbán Viktor nemzetközi megítélésére, a szakértő így válaszolt: 

Orbán Viktor miniszterelnökre mindenki odafigyel. Nemcsak azok, akik szimpatizálnak vele, hanem a politikai ellenfelei is.

Őszinte politikus, amit mond, annak mindig súlya van: emiatt különös érdeklődéssel figyelik az egész világon. Sokkal nagyobb a politikai súlya Magyarországnak, mint amit az ország mérete indokolna, köszönhetően a magyar miniszterelnök politikájának” – zárta a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója.

Borítókép: Fekete Rajmund, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója (Fotó: MTI) 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.