A Harcosok Órájában ezután arról volt szó, hogy augusztus 20-a nemzeti ünnep, lementek a programok, teljesen rendben, sokan voltak a rakparton. Vastaps és ováció volt a rakparton, nem az, hogy valakik oda szerveztek volna a kormányt kritizáló kiabálást. Szerintem mindazok számára, akik nézték a tegnapi tűzijátékot, főleg élőben, egy örök életre szóló emléket és élményt jelenthetett mindez – húzta alá Németh Balázs.
De aki ezt a jelenetet láthatta, ahogy a Szent Korona kereszté alakul és szinte úgy érezted, hogy ott van előtted, meg tudod fogni néhány méterrel, az soha nem felejti ezt a pillanatot, és azt hiszem, hogy ez a tegnapi nap is méltóképpen mutatta meg, hogy itt egy ezeréves államisággal rendelkező keresztény nemzetről, keresztény országról van szó, amely joggal büszke magára, joggal büszke a létezésére, joggal büszke a teljesítményére és joggal reménykedő a jövőjét tekintve.
És szerintem ez a tegnapi nap is zárójelbe tett és hogy is mondjam, jelentéktelenné minősített minden olyan kisstílű, a magyarok önbizalmát megtépázni akaró, merjünk kicsik lenni és szégyenkezzünk típusú hozzáállást propagáló mozgalmat vagy erőfeszítést, amiket itt azért az elmúlt napokban vagy hetekben láthattunk
– hangsúlyozta Szijjártó Péter.
A műsorban elhangzott, hogy azért ma az Európai Unióban nem tudni, hogy van-e egy olyan ország, ahol 10 évvel a tömeges illegális bevándorlás korszakának kezdete után még egy állami hivatalos ünnepségen egy keresztény jelképet mernek megjeleníteni, mert ugye sérti, mármint a liberális gondolkodás szerint sérti, sértheti a bevándorlóknak az önérzetét. Kérdésként felvetődött, hogy mi történne, ha zöld jelzést adnánk a migrációnak?
Hát az, ami Nyugat-Európában történik. A nagyvárosokban élhetetlenné tenné a hétköznapokat.
– hangzott el.
Szijjártó kiemelte: A műsorban látható felvételek valóban a PSG BL-győzelme után készültek Franciaországban, de szerintem ez inkább súlyosbító körülmény, mi lett volna, ha vesztettek volna, meg pontosan látjuk, hogy ha nemzeti ünnep van, Magyarországon tegnap nemzeti ünnep volt, és nem láttam lángoló autókat, ha szilveszter van, ha tüntetni kell valami ellen, vagy tüntetni kell valamiért, akkor a nyugat-európai nagyvárosokban minden este így végződik. Ezek a jelenetek kísérteties hasonlóságot mutatnak azokkal a jelenetekkel, amelyek tíz éve itt nagyon közel álltak hozzánk, sőt a határunkon szembesültünk.
Emlékezzünk rá, amikor felhúztuk a kerítést, hogy megállítsuk az illegális bevándorlást és magukat az illegális bevándorlókat, akkor egy elképesztő heves, agresszív támadást indított, illegális bevándorlók egy elég jelentős nagyságú csoportja, a határunk, a határvédelmünk és a határokat védőkkel szemben. Talán emlékezünk erre. Ugyanilyen jelenetek voltak.
A tárcavezető hangsúlyozta: És emlékezzünk rá, itt boltokat fosztogatnak, a mi esetünkben meg keresztülmentek a veteményeseken, a mezőgazdasági termőterületeken, elfoglalták a pályaudvart, itt követelték, hogy ingyenesen kapjanak mindent, és ingyenesen vigyük őket Németországba. Ugyanez, és mi 10 éve szóltunk. Hogy mi látjuk, mi zajlik a déli határunkon, és ha ezt beengedjük Európába, akkor az lesz, amit a videón láthatunk. Párhuzamos társadalmak Nyugat-Európában.
Egy rendkívül hangos kisebbség elnyomja, terrorizálja, frusztrálja az évszázadok óta ott élő közösségek mai képviselőit.
Szóval ez zajlik ma Nyugat-Európában. Az illegális bevándorlás egy elképesztő terrorkockázatot és egy elképesztő társadalmi kockázatot jelent. És ennek Nyugat-Európában kis túlzással naponta vagy esténként megvannak a lenyomatai. Tehát az, hogy Nyugat-Európában no-go zónák legyenek a nagyvárosokban, az mondjuk néhány évtizeddel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna. És én emlékszem, amikor először beszéltem erről, talán 2015-ben vagy 2016-ban az ENSZ közgyűlés idején valamelyik amerikai médiumnak, akkor utána itthon, Magyarországon támadtak meg a baloldali médiumok képviselői, hogy én milyen hülyeségeket beszélek, hát hogy lennének ma a nyugat-európai meg amerikai nagyvárosokban no-go zónák?
– fogalmazott Szijjártó Péter. Közölte: Budapesten egyetlen egy vallási és vallási jellegű épület mellett sincsen szükség arra, hogy állig felfegyverzett kommandósok legyenek jelen nagy számban azért, hogy az emberek biztonságát garantálják.
A műsorban beszéltek arról is, hogy Szerbiában baj van és feszültség van. Külföldi befolyásolási kísérletről beszél a szerb elnök, és folyamatosan egyre durvábbak az események, és most a felek egymást vádolják azzal, hogy polgárháborút akarnak szítani. Vucsics elnök szerint az ellenzéki tüntetők akarnak polgárháborús helyzetet elérni Szerbiában, az ellenzéki tüntetők szerint pedig Alekszandar Vucsics az, aki polgárháborúba akarja sodorni a saját országát. Igazából innen mi csak azt tudjuk megállapítani, hogy a sajtó egyik része azt írja, hogy Vucsics a hibás, a sajtó másik része azt írja, hogy az ellenzéki tüntetők egyre agresszívebbek.
Szerintem a napnál is világosabb, hogy a patrióta békepárti, nemzeti érdeket követő, Brüsszellel szemben a saját nemzeti érdek alapján a vitát is felvállaló közép-európai vezető politikusokkal szemben egyértelmű kormánybuktatási kísérletek zajlanak. Ezeknek a kormánybuktatási kísérleteknek a koordinációs központja pedig Brüsszelben van. És ebben a műveletben a bukott amerikai baloldal, az amerikai demokraták is részt vesznek, és itt Európában a háborúpárti brüsszeli elit, amelynek a szemében nem hogy szálka, hanem gerenda az, hogy Közép-Európában van három olyan vezető, a szerb elnök, a magyar miniszterelnök és a szlovák miniszterelnök, akik felvállalják a saját nemzeti érdekek képviseletét még Brüsszellel szemben is, akik világossá tették, hogy nem hajlandóak a saját nemzetüket, a saját országukat belevinni egy értelmetlen háborúba, amihez nekik semmi közük nincsen.
– jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
És itt van három vezető, akik nyíltan, felvállaltan patrióta politikát folytatnak. Mindenki láthatja, hogy ezen három politikai vezetővel a kormányaikkal szemben nyílt külső kormánybuktatási kísérletek zajlanak – tette hozzá. Hangsúlyozta: Van egy felmérés, ami azt mondja, hogy a Szlovákiában élő emberek nagy része már csak a forradalomban látja a kiutat, megnézném, hogy milyen kérdés volt föltéve és kinek, vagy az a Magyarországot érintő folyamat, ahol az Európai Parlament legnagyobb pártcsaládjának vezetője nyíltan jelenti ki, hogy mely politikus jelenti az ország jövőjét és mely a múltját, vagy azok a brutális jelenetek, amelyeket erőszakos jelenetek, amelyeket rendeznek Belgrád utcáin úgynevezett tüntetők, ezek mind ugyanazon forgatókönyv különböző fejezetei.
És ezt a forgatókönyvet Brüsszelben írják, az a háborúpárti brüsszelita politikai elit, amely szorosan együttműködik a bukott amerikai adminisztrációval, tehát az amerikai demokratákkal. Szerbiában is egy nyílt külső beavatkozási kísérlet zajlik, melynek célja az, hogy Vucsics elnököt leváltsák, eltakarítsák a közéletből a politikából. És jól láthatóan ehhez egy erőteljesen koordinált nemzetközi médiatámogatást adnak, amelynek hát bizonyos magyarországi elemeit is sokszor láthatjuk.
– mondta Szijjártó Péter. Aláhúzta: Én magam személyesen remekül ismerem, mondhatom ezt most már talán minden szerénytelenség nélkül, mert tizen-x éve dolgozunk együtt különböző pozíciókban Szerbia elnökét, Szerbia kormányának számos tagját. Az, hogy ők polgárháborút akarnának szítani, hát az pont olyan megalapozottságú hír, mint a Bloomberg értesülése a telefonbeszélgetésről.
Cikkünk frissül.
Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a GE Vernova beruházásának bejelentésén a minisztériumban (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)