Oroszország rákényszerítette a világot, hogy a háborút az ő értelmezésében lássa
Robert C. Castel értékelése szerint az orosz–ukrán háború következtében Európa három irányban is meghátrálni kényszerült. A kontinens kénytelen volt feladni idealista fogalomrendszerét, lemondani az európai különlegesség illúziójáról, valamint a békepárti álarcról is. Castel az Origónak adott rövid elemzésében – mint a Magyar Nemzet főmunkatársa és az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője – kiemelte, hogy Oroszország rákényszerítette a világot, hogy a háborút az ő értelmezési keretében lássa.

Robert C. Castel, a Magyar Nemzet főmunkatársa és az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője szerint az orosz–ukrán háború következményeként Európa három területen is feladni kényszerült korábbi elképzeléseit. A konfliktus megmutatta, hogy az idealizmus, a kivételesség és a pacifizmus illúziója nem tartható fenn, ami hosszú távon biztonságpolitikai változásokat vonhat maga után Európában – írja az Origó. Castel szerint a Nyugat és Oroszország korábban egészen eltérő megközelítést alkalmazott: Moszkva realista, történelmi és stratégiai logikát követett, míg a nyugati országok inkább az agresszió hangsúlyozása és az értékek megsértésének oldaláról közelítették meg a konfliktust.
Oroszország osztja a lapokat
A Nyugat és Oroszország két teljesen különböző fogalomrendszerben beszéltek, gondolkodtak a háborúval kapcsolatban, és ez gyakorlatilag a siketek párbeszéde volt
– mondta az elemző. A washingtoni találkozó és Trump érkezése újraértelmezte a korábbi diskurzust, és a Nyugat is egyre inkább a realista, gyakorlati problémamegoldás nyelvét kezdte beszélni. Ez volt az első európai kapituláció: az idealista felfogás feladása. Korábban arról is írtunk a Magyar Nemzeten, hogy Trump békét sürget, Putyin kivár – de mi lesz így a békével?
További Külföld híreink
Oroszországnak sikerült rákényszerítenie a nyugatra a saját koordináta-rendszerét, a saját fogalomrendszerét a háborúval kapcsolatban
– emelte ki. A második kapituláció az európai kivételességhez kapcsolódik. Castel szerint Európa eddig abban hitt, hogy más szabályok vonatkoznak rá.
Az elemzés még nem ért véget, a teljes cikkhez kattintson ide.
Borítókép: Robert C. Castel, a Magyar Nemzet főmunkatársa (Fotó: MTI)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Elon Musk az EU választási beavatkozásáról: „A bürokrácia megrontotta a demokráciát”
Az Európai Bizottság nyomást gyakorolt a közösségi médiaplatformokra a számukra nem kívánatos tartalmak cenzúrázása érdekében.

Így avatkozik be Brüsszel a választásokba
Amerikai jelentés szerint Brüsszel cenzúrával és nyomásgyakorlással avatkozott be a 2024-es európai és több nemzeti választásba.

Gulyás Gergely: A Tisza Párt valódi programja a Brüsszelnek tett ígéretek tárháza
Jönne az adóemelés, a 13. és 14. havi nyugdíj elvétele, a rezsicsökkentés eltörlése.

Áldozatként tünteti fel magát Maja T. szélsőbaloldali aktivista
Deák Dániel reagált a Maja T. ügyében hozott ítéletre.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Elon Musk az EU választási beavatkozásáról: „A bürokrácia megrontotta a demokráciát”
Az Európai Bizottság nyomást gyakorolt a közösségi médiaplatformokra a számukra nem kívánatos tartalmak cenzúrázása érdekében.

Így avatkozik be Brüsszel a választásokba
Amerikai jelentés szerint Brüsszel cenzúrával és nyomásgyakorlással avatkozott be a 2024-es európai és több nemzeti választásba.

Gulyás Gergely: A Tisza Párt valódi programja a Brüsszelnek tett ígéretek tárháza
Jönne az adóemelés, a 13. és 14. havi nyugdíj elvétele, a rezsicsökkentés eltörlése.

Áldozatként tünteti fel magát Maja T. szélsőbaloldali aktivista
Deák Dániel reagált a Maja T. ügyében hozott ítéletre.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!