Robusztus az orosz közfinanszírozás helyzete
A CEBR londoni elemzői megállapítják, hogy az ukrajnai háború miatt Oroszországgal szemben érvénybe léptetett nyugati szankciók vegyes hatást gyakoroltak az orosz gazdaságra.
A ház szerint a megnövekedett energiaárakból származó orosz bevételek egyes esetekben felülmúlták a kereskedelmi forgalom visszaeséséből eredő jövedelmi hatásokat, és az orosz közfinanszírozás helyzete továbbra is robusztus.
A cég azonban az idén ötszázalékos, jövőre további 2,8 százalékos GDP-visszaeséssel, 2024-ben stagnálással, az utána következő évtizedben pedig éves átlagban 1,3 százalékos növekedéssel számol az orosz gazdaságban. Mindezt egybevetve a CEBR azt valószínűsíti, hogy Oroszország a jelenlegi kilencedik helyről 2037-ig a 14. helyre csúszik vissza a legnagyobb gazdaságok ranglistáján.
Ukrajnában a CEBR az idén 35 százalékos GDP-zuhanást jósol. A cég szerint az ország ezzel a tavalyi 54. helyéről a hatvanadik helyre csúszik vissza a világgazdasági ranglistán.
A ház szerint ugyanakkor az ukrán gazdaságban a konfliktus érdemi megoldása nélkül is lenne növekedési mozgástér, tekintettel az alacsony összehasonlítási bázisra. Az elemzés 2023–2027 között éves átlagban 4,6 százalékos, az utána következő évtizedben 3,6 százalékos növekedést vár az ukrán gazdaságban, és arra számít, hogy Ukrajna 2037-re 56. helyre emelkedik a listán.
Magyarországi kilátások
A CEBR hosszú távú prognózisa szerint a magyar gazdaság az idén az 58. helyen lesz a 190 országot számláló listán a dollárban mért hazai össztermék alapján, és ez a pozíció a másfél évtizedes előrejelzési időszak végéig nem változik: a cég 2037-re is az 58. helyet valószínűsíti Magyarországnak a rangsorban. Az elemzés számításai szerint a magyar gazdaság éves növekedési átlaga 2022-től egészen a 2037-ig tartó előrejelzési időszak végéig 2,5 százalék lesz, és ez azt jelenti, hogy a dollárban, folyó áron számolt nominális magyar hazai össztermék a 2022-re várható 168 milliárd dollárról 2037-ig 391 milliárd dollárra emelkedik.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!