Életmentő segítségével húzták ki a vízből Luca Urlandót:
2022-ben még mindig azzal küszködött, hogy utolérje önmagát, amikor a világkupa indianapolisi állomásán bizarr dolog történt vele futam közben. Urlando vegyesen úszott, amikor mellre váltva hirtelen megállt, kievickélt oldalra, ahol a életmentőknek kellett kihúzniuk a partra, mert nem tudta a vállát felemelni.
Olyat ritkán látni világversenyen, hogy egy úszót ki kell menteni a vízből, de Luca Urlandóval ez megtörtént.
Ezzel vissza is lépett a világkupa további küzdelmeitől, és újabb műtét várt rá. Úgy tűnt, véget érhet a pályafutása. Ám Urlando innen visszaküzdötte magát, amiben Kós Hubert – és persze Michael Phelps egykori – edzőjének, Bob Bowmannek is megvolt a szerepe, aki tavaly együtt dolgozott vele. A még mindig csak 23 éves, Miláknál két évvel fiatalabb úszó idén feltámadt, és az áprilisi amerikai vb-válogatón végre megdöntötte a sérülései előtt, 2019-ben felállított egyéni csúcsát, egyúttal Phelps után a második amerikai lett, aki 1:52-es idővel teljesítette a 200 pillangót.
Milák Kristóf számára is kihívás lehetne az amerikai elleni csata
Urlando 1:52,37-es rekordja valószínűleg elég lehet a világbajnoki aranyhoz is Szingapúrban Milák és Marchand távollétében. De ez egyben már olyan idő is, amivel szemben a magyar klasszisnak is oda kellene tennie magát – szemléltetésül: Milák idén 1:56,13-mal nyerte az országos bajnokságot, majd döntött úgy, hogy kihagyja a vb-t.
– Be akartam bizonyítani magamnak, hogy vissza tudok jutni oda, ahol egyszer már voltam – nyilatkozta Urlando az útról, amit bejárt.
Amikor 2022 novemberében újra kificamodott a vállam, nem voltam biztos benne, hogy valaha fogok még pillangózni, vagy egyáltalán folytathatom-e az úszást. De a műtét után tavaly elkezdtem újra pillangózni, ami nekem a legfontosabb volt 17 éves korom óta, és most már újra megvan az önbizalmam hozzá, hogy jól tudjam úszni.
Ma pedig Luca Urlando világbajnok lehet 200 pillangón. Ha így lesz, Michael Phelps 2011-es győzelme óta ő lehet az első amerikai vb-győztese a számnak. A 200 pillangó döntőjét magyar idő szerint szerdán 13.50-kor rendezik Szingapúrban.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!