Bombakereső kutya, életnagyságú Gripen-makett és hungarikumözön

Államalapításunk ünnepe olyan többnapos eseménysorozattá nőtte ki magát, ahol mindenki talál magának kedvére való programot, legyen tíz- vagy kilencvenéves, szeresse akár a népzenét,vagy a jazzt, sőt az sem gond, ha nem magyar az illető, hiszen a hazánkba látogató turisták is örömmel vesznek részt a Szent István-napi eseményeken. Népes csoportjaikba sorra belebotlottunk, miközben bejártuk Budapest főbb programhelyszíneit.

A budapesti Szent István-napi események egyik központi helyszíne a Mesterségek ünnepe Fotó: Ladóczki Balázs

A koncertet követően bevetettük magunkat a honvédség kitelepült járművei és sátrai közé. Volt itt minden: tank, önjáró löveg, Gripen vadászgép, fegyverek és védelmi eszközök. 

Mint a Gripeneket gyártó cég svéd képviselőjétől megtudtuk, a helyszínen látható repülő – amibe egyébként egy rövidebb sor kiállását követően be is lehetett ülni – nem rendelkezik motorral, tulajdonképpen egy életnagyságú makett. 

Az élethű darab szétszedhető, és összecsomagolását követően elszállítható egy másik eseményre. Tovább bóklászva az egyik sátorban megtanulhattuk a pisztoly biztonságos kéztartását, és az is kiderült, hogy a katonák által hordott mellény csak egy lövéstől véd, ezt követően megsérülve már nem olyan ellenálló. 

A bemutató fénypontját számunkra Stella, a robbanóanyagokat kereső kutya jelentette. Rég találkoztunk ennyire okos és szófogadó állattal. 

Mint a katonaeb gazdájától megtudhattuk, a fiatal állat már volt bevetésen Boszniában, nagyon szereti a jutalomfalatokat, és ha szimpatikus neki valaki, akkor még puszit is ad. A kutyussal fotózkodni is lehetett, sőt csapatunk legfiatalabb tagját olyannyira megkedvelte, hogy „szigorúan őrzött” labdáját a lábához gördítve játékra invitálta.

A Vigadó téri koncerthelyszín (Fotó: Havran Zoltán)

Nagyon nehezen, de elszakadtunk ettől a helyszíntől és átugrottunk a Vigadó térre, ahol már elkezdte koncertjét Pikács István bárzongorista. A híres Gerbeaud Kávéház zongoristájaként tevékenykedő művész előadását már egy teljesen más közönség hallgatta: borozgató középkorúak, akik székeken és a fűben heverve hallgatták az andalító muzsikát. 

A repertoár ismert slágereket tartalmazott, mindezt pedig – mindenki nagy örömére – virtuóz zongorajátékkal adta elő a tehetséges zenész, aki nem volt egyszerű helyzetben, hiszen a zsibongó város közepén, a Vigadó tér kis oázisában kellett egy szál hangszerrel elvarázsolnia a hallgatóközönséget. 

Ez pedig kétségkívül sikerült neki! Biztosak lehetünk, hogy a koncert után mindenki megjegyezte Pikács István nevét, és ezentúl keresi majd az alkalmakat, hogy hol hallhatja őt ismét élőben.

A Mesterségek ünnepének színpada (Fotó: Ladóczki Balázs)

Napunk – mint minden évben – a Mesterségek ünnepén ért véget, ahova pont akkor érkeztünk, amikor a Szentháromság téren a Magyar Nemzeti Táncegyüttes járta a palotást a nagyszínpadon. 

Miközben a kiváló táncosok immár a csárdást ropták, azon merengtünk, létezik-e ma nagyobb menőség annál, minthogy a nemzet fővárosában, Szent István ünnepén, egy hungarikummá vált táncot tökéletes tudással bemutathat valaki a töménytelen külföldit is felvonultató ünneplő közönségnek. 

Mi hirtelen nem találtunk. A Mesterségek ünnepe pedig hozta számunkra a már ismert, de még mindig meg nem szokott örömteli találkozásokat, kiváló portékákat és a mellkasunkban érzett nemzeti büszkeséget. Isten éltessen, Magyarország!