Sikeres volt az ünnepi programsorozat
Több százezren nézték csak a tűzijátékot.
Több százezren nézték csak a tűzijátékot.
Az első Budapesti Katonazenekari Fesztiválon hat katonazenekar, összesen 230 zenész szórakoztatta a nézőket.
A mentők 160 embernek nyújtottak segítséget a fővárosi rendezvényeken.
A szerdai Szent István-napi rendezvények rendben zajlottak.
„Boldog születésnapot, Magyarország!” – írta a miniszterelnök.
A miniszter nem akármilyen kívánságot fogalmazott meg.
Rengetegen jelentek meg a Duna-parton, hogy a helyszínen legyenek részesei az eseménynek.
„Érdemes idén is figyelni” – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.
A legnagyobb rendben zajlik minden az ünnepi programokon – közölte Kovács Zoltán.
Összefoglalóval jelentkezett a miniszterelnök.
Marton Zsolt váci megyés püspök és Erdő Péter bíboros szólt a hívekhez.
Bejártuk az augusztus 20-i programokat.
Orbán Viktor és Donald Trump kiemelkedő kapcsolata jó hatással van a két ország viszonyára.
A kormányszóvivő mondott beszédet a nagymarosi ünnepségen.
Az amerikai külügyminiszter az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolatát méltatta.
Jelen volt a múltat, a jelent és a jövőt képviselő összes magyar harceszköz.
Kiderült, hová érdemes mennie, aki igazán exkluzív tűzijátékélményre vágyik.
Családi, játékos és érdekes történelmi kalandok is várják az érdeklődőket.
Rendben elkezdődtek a rendezvények – közölte Kovács Zoltán.
A két rakpart összesen 51 pontján vigyáznak az ünneplőkre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.