Ellentámadásba lendültek a tömegtüntetéseket megelégelő, a szárazföldi Kínával szimpatizáló hongkongiak. Egyetlen nap alatt több mint 90 ezer ember írta alá a demonstrációk befejezését követelő internetes petíciót, amit a Hongkongi polgárok nevű civil csoport kezdeményezett. Ötpontos követelésükben például a rendőrség támogatására kérik a lakosokat, és felszólítják a kormányt, hogy ne adjon engedélyt a tüntetésekre addig, amíg a társadalmi rend helyre nem állt.
A civil kezdeményezés pekingi hátszelet kaphatott, hiszen a szervezet az öt vezető hongkongi napilapban hirdette a petíciót, de beszámolt róla a kínai sajtó is. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a közvéleményben felerősödött a Peking-ellenes, demokráciapárti tüntetőkkel szembeni csalódottság.
A tüntetők a héten megszállták a hongkongi repülőteret, ami sorozatos járatkimaradásokhoz, közlekedési káoszhoz vezetett. Demonstrációjuk egészen eldurvult, miután a rendőrség megpróbálta kiüríteni az épületet. Videófelvételeken látszik, hogy a tüntetők egy rohamrendőrt bántalmazni kezdenek, az egyenruhás csak lőfegyverét elővéve tudta visszavonulásra kényszeríteni támadóit.
A tüntetők továbbá elfogtak és megvertek egy férfit, akit kínai ügynöknek véltek, illetve a pekingi pártsajtó angol nyelvű kiadványának, a Global Timesnak a riporterét is bántalmazták. A repülőtéren látottakhoz hasonló erőszakra korábban nem került sor, s érezték ezt a tüntető fiatalok is. Az eset után sokan a hongkongiak és a pórul járt utasok bocsánatát kérő transzparensekkel készült fotókat posztoltak.
– Kínában kampány indult a hongkongi tüntetések ellen, és hatásosnak bizonyulnak. Nagy a felháborodás a kínai társadalomban – mondta lapunknak Salát Gergely sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem munkatársa.
A szakértő elmondta, a helyzet kiélezett és teljesen kiszámíthatatlan, ezért azt sem lehet megítélni, mikor dönt a pekingi vezetés úgy, hogy saját kezébe veszi az irányítást. – Egy fegyveres beavatkozásnak a tajvani viszonyban lenne nagyon rossz üzenete – válaszolta kérdésünkre Salát.