A három hazai gyártású rakéta- és tüzérségi rendszer jelentős mértékben növeli Irán védelmi képességét – közölte Farzád Eszmaili, a légierő parancsnoka az ISNA hírügynökség jelentése szerint. „Az alacsony hatómagasságú Ja Zahra 3 rakétarendszer teljesen hazai fejlesztésű, iráni szükségletekre szánták és gyártották” – közölte a légierő parancsnoka. A második, Káder nevű rakétarendszer rendkívül mobil, és kevesebb mint 30 perc alatt telepíthető, míg a Szafat nevű új tüzérségi rendszer észrevétlen marad az ellenséges felderítés számára.
Eszmaili azt mondta, nyilvánvalóan az Egyesült Államokra és Izraelre célozva, hogy az ország keleti felében zajló hadgyakorlat „nagy csapást” jelent azokra az országokra, amelyek Iránt fenyegetik. Az utóbbi két ország nem zárta ki a katonai beavatkozást Irán feltételezett atomprogramjával szemben, amely a Nyugat aggodalmai szerint nukleáris fegyver előállítását célozza. Irán tagadja a vádat, és azt állítja, hogy atomprogramja kizárólag békés célokat szolgál.
Nyugati szakértők szerint Irán gyakran eltúlozza védelmi képességeit, bár nagy hatótávolságú rakétái aggodalmakat váltanak ki.
A hadgyakorlat kevesebb mint egy héttel követi azt az amerikai bejelentést, hogy iráni repülőgépek november 1-jén nemzetközi vizek felett rálőttek egy fegyvertelen, pilóta nélküli amerikai repülőgépre. Irán azt közölte, hogy elűzött egy „ellenséges, pilóta nélküli repülőgépet”, amely megsértette légterét.